A Bóbiták Hajnala | ✓

06

A lámpafény megvilágította az aprócska falu földes utait, de amint elérte a központot, lábai alatt már betonút ropogott. Pontosan tudta, hogy merre lehetett Tekla. Túlságosan régóta ismerte a lányt. És igaza volt.

Tekla egyedül ücsörgött a hatalmas orgonabokor szívalakú levelei alatt. Ujjaival a körömlakkját pattogtatta le, de szemeit nem vette le az előtte forgó életről. Néhányan ücsörögtek a falusi kocsmában, leginkább férfiak fogyasztották el a söreiket. Zengett a nevetésüktől az utca.

Narancsos fényeket szitált a lány felett húzódó lámpabúra. Tekla rózsaszínbe futó tincseit pedig egészen aranyos árnyalatúra festették be a fénycsóvák, de a lány csak akkor kapta fel a fejét, mikor már egészen közelről hallotta az ismerős, csoszogó lépteket. Értetlenül összeráncolt szemöldökkel figyelte a közelgő alakot. Hanga önmagához híven csinosan volt felöltözve. A bokáját verdeső maxiruhában és egy hozzáillő fekete tornacsukában.

Tekla megpróbálta elfojtani a kitörni készülő megkönnyebbülést, hiszen nem akarta, hogy Hanga csak egy érzést is kiszúrhasson rajta. Továbbra is térdeire hajtott fejével figyelte a sört vedelő bácsikat és az őket övező hangos ricsajt.

Hanga eközben óvatosan helyet foglalt mellette és ő is elmerült a falusi csendéletben. Hatalmas sörhasukat be se bírták gyömöszölni a fehér kis műanyag asztalkák alá, míg mocskos szájukat megannyi káromló szó hagyta el, és nevetve tekintgettek össze, mikor a kocsmárosnő kipillantva az ajtón összeszedegette a kiürült poharakat. Néhányan hangos füttyszóval övezték körbe.

– Nem tudom, hogy bírja. Néha még taperolják is – Tekla hangja törte meg a csöndet. – Én már rég levágtam volna a kezüket, ha az engedélyem nélkül csaptak volna a seggemre.

– Talán tetszik neki. – Tekla értetlenül kapta a vörösre a szemeit, arcán kételyek tükröződtek. – Lehet ezektől a férfiaktól megkapja a kellő figyelmet. Ahogy nézem még incselkedik is velük.

– Lehet igazad van – súgta. – Nagyon sajnálom, hogy tönkretettem az utazásod kezdetét.

– Bocsi, de jól hallom, hogy éppen bocsánatot akarsz kérni? – Hanga egy hatalmas mosollyal fordult Tekla felé, de ő csak egy grimaszt engedett meg, de azért örült annak, hogy Hanga nem haragudott túlságosan rá.

– Ne szokj hozzá! – Meglökte a lány vállát, mire az hangos nevetésbe tört ki. Az ő lelke is megnyugodott egy kicsit. – Nem tudtam, hogy jössz. Éppen összevesztem Izoldával és az egész hülye életem a feje tetejére állt, még Andorral is összekaptam!

– Sose meséltél nekem Andorról!

Tekla lehunyta a szemeit. Persze, hogy nem beszélt, hiszen ő az ő kis titka volt. Szenvedélyesen kötődött a fiúhoz és nem akarta, hogy bárki más is belekontárkodjon a barátságukba, de Hangában meglátta a potenciális vetélytársat. Mégsem bírta elkergetni tőle őt. Hangát irigyelte Andor elől, Andort pedig Hanga elől. Azt akarta, hogy csak ő legyen az egyetlen összeköttetés, azt akarta, hogy ő legyen az egyetlen barátjuk.

– Neki se rólad – csupán ennyit mondott, de Hanga azonnal megértette, vagyis érteni vélte, hogy miről volt szó. – Sajnálom!

– Kezdek hozzá szokni ahhoz, hogy folyton bocsánatot kérsz! – Hanga egy megértő mosollyal rázta meg a fejét. Ugyan rosszul érintette, hogy Tekla ennyire külön akarta választani ezt a két életet, nem bírt rá haragudni. Soha se bírt senkire sokáig haragudni, folyton megesett rajtuk a szíve és ez most sem volt másképp. Megigazította a szemüvegét. – A nagyi azt mondja élnem kellene, tudod, hogy hű legyek a fiatalságomhoz.