Társ - Alec Volturi

BEVEZETŐ

Kint a vaksötétbe futok egy kihalt utcán. A rettegés kerülget, kezeim remegnek a félelemtől, légzésem szabálytalan.

Elfáradtam a sok futás után, de nem adom fel futok tovább. Lépések zaja hallatszik mögöttem, biztos hülyének gondolnak de nem érdekel.

Hirtelen megtorpantam.

Ez egy zsákutca! Basszus ez nem lesz, így jó! Ott van egy kapu...

Már éppen elkezdenék futni de valaki hirtelen megragadta a vállamat és a falhoz vágott engem. A fájdalomtól felnyögtem. Derekamat megragadva tol neki a falnak, ami az erő hatására megrepedt. Haja barna ami kócosan hullik a szemébe. A szeme.. a szeme vérvörös. Nagyon sápadt a bőre már szinte embertelen módon, gúnyosan mosolyog le rám, mikor teljesen fölém tornyosdik. 190 cm között lehet. Ha Nem ilyen helyzetbe lennék, akkor talán még tetszene is.

Mérgesen nézek bele a szemébe, aki csak tovább vigyorog. Jobb lábammal tiszta erővel elkezdem rúgni de semmit sem reagál rá, mintha meg se érezné.

Hirtelen elenged engem és hátrálni kezd körülbelül 5 lépest. Nem értem, hogy miért teszi ezt.

Jobbra néz és vár.

Hírtelen megjelenik 5 vámpír, biztos hogy a társai lehetnek.

Egy hosszú hajú 40-es év körüli férfi indul el hozzánk. Talán pár centivel lehet alacsonyabb az előttem álló sráctól, aki időközbe ismét engem néz. Intett a kezével egy fiatal srácnak, aki nagyon nyugodtnak tűnt.

- Alec! - szólítja meg a srácot aki körülbelül 13 éves lehet. Szemembe fúrja a tekintetét, neki is ijesztően vörös a szeme de furcsa módon megnyugtatott. A szemébe szomorúság tükröződik, mint aki nem akarja elhinni, hogy ez történik.

Gyengéden kinyújtotta a kezét amiből szépen lassan egy fekete füst szerű anyag jött ki. Félve kapkodtam a szememet szeme és a keze között.

Mikor már oda ért hozzám balra fordultam és elkezdtem futni a másik irányba, de csak pár lépest tudtam megtenni mert megint elém állt a srác akinek a keze megint a derekamra téved, és lemondóan megrázta a fejét. Oda hajolt a nyakamhoz és az orrával végig simított rajta.

- Nyugi ez csak elővigyázatosság. - rekedt hangol válaszol nekem.

Ismét hátra fordultam és az a valami az arcom előtt jelent meg. Elkezdett körém fonódni. Tehetetlenül éreztem magamat, de azt sem segített hogy a mögöttem álló fiú nem engedett elmenni, erősen határozottan fogott.

Majd hirtelen minden eltűnt. Sötétséget láttam, nem hallottam és nem is éreztem semmit.

*RING RING RING*

De jó csütörtök reggel! Indulhatok a suliba.

Suliba:

Mint egy hülye úgy rohanok be a suliba, mert már megint sikeresen elnéztem az időt.

Jessica-ék már biztos bent ülnek órán.

Nagy sebbel-lobbal haladok végig a folyosón. Telefonomat elővéve nézek rá az órára 9:10. Basszus! Meg fog ölni a Töri tanár.

Ajtó elé érek és próbálom halkan kinyitni az ajtót. A tanár a táblán, már elkezdte írni a vázlatot, így próbáltam csenbe beosonni hogy ne lásson meg.

- Mrs. Park ismét késett. - Hallottam meg a hangját a történelem tanáromnak, aki nekem még mindig háttal áll. Jessica-ról elnézve vissza fordulók a tanárhoz kínos mosollyal az arcomon.

- Sajnálom Mr. Wright úr nem fog több ilyen előfordulni. - válaszolom nyugodt hangnembe, mikor próbálok leülni a helyemre.

- Ha maga mondja. - néz rám, majd egy unott fejjel vissza fordult a táblához és elkezdte írni a vázlatot. - Hadjon ki féloldalt és folytassa a vázlatot. - mondja szigorúan, majd Jessica mellé ültem.