Családi barát [Lando Norris] 🄱🄴🄵🄴🄹🄴🅉🄴🅃🅃

🄲🄷🄰🄿🅃🄴🅁 🄴🄸🄶🄷🅃

❀ᴊᴇɴɴᴀ ᴡʜɪᴛᴇ❀

A hetem lassan telt. Otthonról az egyetemre és fordítva. Cathlinet sem avattam bele a problémáimba, pedig szükségem lett volna valakire, aki valami jó tanácsot tud adni. Kilátástalannak éreztem a helyzetemet és ezen csak egy valaki tudott volna változtatni. Az a valaki, akitől minden gondom eredt. Lando Norris. De hogy miért is? Ez egyszerű.... Faképnél hagyott, de szó szerint. Oscar Lockwood neve után mintha teljesen kifordult volna önmagából. Hadart ott valamit egy személyről, aki segíthet kideríteni egyet s mást, ezek után pedig kiviharzott a házból, kocsiba ült és csókolom. Otthagyott a konyhában teljesen ledöbbenve. De hogy miért is vannak nekem emiatt problémáim? Mert gondolkodóba estem. Mi a fészkes fene válthatott ki ilyen reakciót a fiúból a név hallatán? És hogy mi történt az ezt követő napokban? Csak egyszerűen próbáltam elérni valamilyen módon. Ez olyannyira nehéz feladat volt, hogy egy idő után teljesen feladtam. Az esetek többségében fel sem vette a telefont, és ha igen, akkor is csak annyit mondott, hogy "hétfőn utazok haza, azután beszélünk". Tartalmas beszélgetések és mellette még a köszönés is elmaradt. Figyelembe vettem azt is, hogy egy verseny miatt utazott el, de ha már öt szóra képes volt felvenni a telefont, akkor igazán tudott volna keríteni keserves öt percet, hogy elmagyarázza a kirohanását. A versenye katasztrófálisan alakult a kiesésével, de ezzel az egy futammal még nem vesztett semmit.

A lényeg, hogy itt vagyunk hétfő délután négykor, amikor átlépem az egyetem kapuját és szembesülök vele, hogy ez csak az első napja volt a hétnek, én pedig már most a péntek délutánt várom. Más is van ezzel így?

Az utcák üresek, egy lélek sem jár a járdán, egy kocsi sem halad erre. Mintha Bristol kihalt volna a hangulatommal kézenfogva. De akkor mintha csoda történt volna, egy kocsi elhaladt mellettem, de lassított és nem messze leparkolt. Egy pillantást vetettem a fekete méregdrága szépségre, ami elég volt ahoz, hogy sarkon forduljak és más irányból közelítsem meg az otthonomat. Dühösen fújtattam miközben megszaporáztam lépteimet. Hallottam, hogy kizárásos alapon az épp leparkolt kocsi ajtaja csapódig és valaki hangos kulcszörgéssel közeledik felém.

-Jenna!

-Ülj vissza a kocsidba és húzz a fenébe!-kiáltottam hátra. A léptei felgyorsultak és hamar utolért.

-Mi bajod?-fogta meg a kezem, de én elrántottam onnan és szembefordultam az illetővel

-Norris drágám, nincs neked jobb dolgod, mint az én türelmemet leszívni?

-Nem nekem van dolgom, hanem nekünk. Gyere, menjünk.-biccentett a kocsija fele, de én csak hátráltam pár lépést-Jenna, mi a baj? Gyere.

-Nem megyek sehova. Hagyj békén.

-Miért haragszol rám? Miért akarsz menekülni előlem?

-Nem menekülök, csak nem akarok úgy itt állni előtted, hogy vártam a hívásod, ami nem jött. Azt ne mondd Lando, hogy egész hétvégén nem jutott keserves egy perced rám.

-Elcsesztem, tudom. Hívnom kellett volna téged, de nem akartam addig, amíg fel nem tudom venni a kapcsolatot azzal az illetővel, akiről beszéltem. Nagyon nehezen értem el és szeretném ha eljönnél velem, hogy beszélhessünk mind a hárman.

-Nem tudom, Lando.-ingattam a fejem csalódottan

-Kérlek Jenn. Bízz bennem. Te nem szeretnéd tudni, hogy mit titkolt Harry?

-Én csak benned nem akarok csalódni. Olyan vagy, mint egy hullámvasút. Egyszer fent, azt hiszem, hogy annál jobban már nem tudsz lenyűgözni, de te megteszed. Viszont jön egy lejtő és minden, amit felépítettél....eldől. Lerombolod a saját képed előttem és ha te nem teszel ez ellen, akkor én tehetetlen vagyok. Csak te ne hagyj magamra Lando, kérlek.-sós könnycseppek szántották végig arcomat, amitől a fiú lehajtotta fejét és bólintott egyet