Családi barát [Lando Norris] 🄱🄴🄵🄴🄹🄴🅉🄴🅃🅃

🄿🄻🄴🄰🅂🄴 🄵🄾🅁🄶🄸🅅🄴 🄼🄴

-Hány új példányt sikerült szerezned? Tudod tartani magad ahhoz, amit megbeszéltünk?-hallatszott a mély és rekedtes hang a telefon másik végéről. Előre dőltem, szabad kezemet arcom elé emeltem és rászorítottam két ujjal orrnyergemre.

-Két lányt sikerült a srácoknak elfogni. Az egyik nemrégiben töltötte be a 19et, a másik pedig 22. Mindketten külföldi cserediákok.

-Nagyszerű hír, hol vannak most?-érdeklődött, én pedig hatalmasat sóhajtottam, őszintén reméltem, hogy ez a kérdés nem merül majd fel

-Még nincsenek itt, a B pontba vitettem őket. Oscart nem tudtam meggyőzni és addig tehetetlen vagyok. És csak megjegyzem, hogy szánalmasan minimálisak az esélyek arra, hogy ezt a tervet valaha is támogatni fogja. Több emberség van benne, én sem szívesen csinálom.

-Valóban folyamatosan ismételgetnem kell neked, kis szerencsétlenség? Valamit valamiért, ha tudod mire célzok. Mihamarabb legyenek a lányok ott, ahol lenniük kell.

-Lehetetlen! Mondom, hogy Oscar hallani sem akar róla.

-Akkor tedd el láb alól.-jelentette ki. Szemeim összeszorultak a hallottaktól és szorosabban fogtam a telefont, hogy ki ne essen a kezemből.-Hallottad?

-Oscar a legjobb barátom, nem kérheti ezt tőlem.-morogtam megfeszült álkapoccsal. Idáig nem mehettek volna el ezek az ügyek, innen már minden visszafordíthatatlan és árat követel.

-Azt kérek, amit akarok és te leszegett fejjel megteszed, taknyos. Ha szép szóval nem megy, akkor majd másképp fog. Választhatsz. A kishúgod olyan ártatlanul szokott hazasétálni az iskolából, nagy kár lenne, ha lesből  valaki rátámadna, nem igaz? Oscar vagy Journee. Ha a kedves makacs barátod megéri a reggelt, akkor holnap akár a föld felszíne alatt is megkeresem a húgod és személyesen hasítom fel a nyakát.

-Hozzá ne merjen érni!-fékeztem kisebb-nagyobb sikerrel indulataimat. Képes lettem volna akkor és ott kilőni  az életet abból a gyomorforgató patkányból, de nem volt akkora szerencsém, hogy ott legyen előttem.

-Ezt értsem úgy, hogy döntöttél?-hangjából tisztán kivehető  volt, hogy büszkén vigyorog a méretes bőrből készült forgószékében. Jobban megérdemelné, hogy egyesével felvágjam az ereit

-Oscar ma este meghal.-suttogtam összetörve. Itt Oscar felelt mindenért, példásan vezette a csapatot, nem vagyok méltó, hogy a helyébe lépjek. Nem érdemelné meg, hogy így végezze, ő minden üzletfelének megadta a kellő  tiszteletet és felelősségteljes döntéseket hozott. Végeznem kell az egyedüli emberrel, aki megértett és amennyire letetett megpróbált a jó úton tartani. Tudhattam volna hamarabb is, hogy egy napon eljön az idő,  hogy azt kéri, válasszak a húgom és Oscar között, aki útonállt a beteges terveinek.

-Látod, megy ez. Kérném, hogy a fejét holnap reggelre hagyd az asztalomon bizonyítékul, de hát azzal annyi piszok jár. Csak okosan, Harry. Tudod, hogy úgysincs más választásod, hacsak nem szeretnéd, hogy a kicsike miattad haljon meg. Holnap még társalgunk, most nincs rád időm.

És a hívás megszakadt.

-Harry?-nyitott be a vörös hajú lány és segített felállnom a székről. A Beverly jóvoltából szerzett sérülésem keservesen lassan gyógyul és a fájdalom hatással van a mozdulataimra is.

-Mi történt Destiny?

-Oscar beszélni akar veled az új fegyverszállítmányról. Próbáltam mondani neki, hogy épp elfoglalt vagy, de mihamarabb látni akar.

-Akkor muszáj lesz estig várnia, most hazamegyek. Annyit mondj, ha kérdez valamit, hogy este nyolckor legyen a lakásom előtt.-kerültem meg és magamhoz véve a cuccaimat, elindultam ki a kocsimhoz.