❛𝕺𝗗𝗜 𝕰𝗧 𝕬𝗠𝗢❜ ᵇᵉᶠᵉʲᵉᶻᵉᵗᵗ

𝖔𝖈𝖙𝖆𝖛𝖚𝖘 - nyolcadik

- Hát az én életem a magáéval ellentétben nem mese habbal, szóval ha megbocsájt, felőröltetem magam a gondolataimmal - csúsztam le ismét az ülésben összefonva karjaimat.

- Az enyém sem az. Nincs egy társam, akivel megoszthatnám az ágyamat, akivel összekaphatnék azon, hogy ki mosogat és hasonlók. Csak a bernádhegyim vár otthon, akit a szomszédomnak kell etetnie, mert csak aludni járok haza, olyan sok munkám van. A szakmában ugyan előléptetésekhez vezet a sok túlóra, de egy párkapcsolatban a start mezőre húz vissza ha nincs elég közös idő.

- Nekem nincs ilyenre gondom.

- Ha kapcsolatban van, ha nem, a szerelem egy csodálatos dolog és ha nem tapasztalja meg, lemarad a világ leggyönyörűbb érzéséről.

- A szerelem sorscsapás.

- Az. De mindenen túl egy gyönyörű sorscsapás.

- Akkor az a trubadúr lelke hogy-hogy nem talált senkit?

- Ahhoz képest, hogy nem akart filozofálgtni, eléggé mély témákat feszeget.

- Igen, mert maga meg a sok érzelgős maszlaga olyanok, mint barackra inni a kakaót.

- Ugyan, én csak egy rendőr vagyok, nem pszichiáter, hogy a fejébe másszak. Ezeket mind maga akarta elmondani, ön vágyott egy mély beszélgetésre, csak eddig nem volt kivel megtegye ezt, belátásom szerint.

- Hülyeség - morogtam és ismét az ablakon át emeltem szemeimet az immáron sötétbe boruló tájra. Hatalmas neon tábla vonzotta a tekinteteket kivilágított betűível, melyeket olvasva görcsbe rándult a gyomrom.

Utálom a kórházakat. A fertőtlenítő szagot, a fehér ruhás dokikat és nővéreket, a pocsék kaját, illetve a bizonytalanságot. Ezektől kiborulok, ráadásul, most az apám miatt kell itt lennem, aki akármennyire is egy farok irányomba, nem érdemli az öngyilkossági kísérletre való késztetést. Mert hiába mondta mindegyik törvényszolga, hogy az alkohol bódító hatása miatt nem tudta mit tesz, biztos vagyok benne, hogy tette egy égbe kiáltó segélykérés volt amit tudatosan hajtott végre.

- Egyébként a főbérlője hívott minket. A szomszéd lakásban volt behajtani a lakbért, mikor füst szagot érzett, így átszaladt és értesítette a központot, majd vízzel próbálta oltani a tüzet, míg a szakemberek ki nem érkeztek - törte meg a csendet szemeimben rettegést látva a hadnagy, miközben bekísért a bejáratig. - Nekünk rendőröknek nem szokásunk kimenni ilyen esetekben, de a drog esetleges birtoklásának illetve terjesztésének gyanúja miatt megtettük. Szerencséjére nem találtunk semmit, így az édesapja elkerüli a börtönt, amennyiben persze a főbérlője nem tesz feljelentést.

- Rendben.

- Innen már biztosan meglesz. Vigyázzon magára és az apjára, Miss Mendes.

- Eddig is így tettem és mihez vezetett? - mutattam körbe mielőtt a fotocellás ajtó elé léptem volna, mely mozgásérzékelő funkciója miatt közeledésemre kinyílt. Az előtérben azonban valamiféle hiányt éreztem, így megperdülve fordultam vissza a hadnagy után kiálta. - Köszönöm.

- Jó éjt - intett, majd visszaült felmatricázott szolgálati autójába és elhajtott, míg én a recepción apám holléte uán érdeklődtem, majd a főnővér irányítását követve az első emeleti aulában várakoztam.

Apa kórházba került, egyenlőre semmi hír.

Miután elgondolodva pötyögtem be az üzenetet Rebe neve alatt, egyre bizonytalanabb lettem, hogy elküldjem -e. Ha elküldöm biztosan fejvesztve idesiet és kérdésekkel bombáz majd, nem is beszélve arról, hogy apámról nem egészen az igazságot ismeri. De ha nem küldöm el, hétfőn hosszúra nyúló lebaszásban részesülök majd, ami legkevésbé hiányzott. Ujjaimmal kijelöltem a nem túl tartalmas tőmondatot, majd egy automata keresésére indultam, ugyanis torkom égett a szomjúságtól, így kerülgetve a fáradt tekintetű orvosokat és nővéreket, köröztem egyet a folyosón.