Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Fenyőfák jellegzetes illata és a hideg esti levegő frissessége csapkodta arcomat, ahogy a szolgálati autó félig lehúzott ablakának döntve fejemet bámultam ki a fejemből bambán figyelve az út mentén elmosódó növényrengeteget.
- Minden rendben lesz - hangzottak az üres szavak levegőbe lökve a rendőr szájából, aki épp annyira nem hitt igazában, mint én.
- Ha nem jós, akkor inkább ne áltasson képlékeny dolgokkal - morogtam, mikor már kezdett volna fejembe mászni a lelkesítő optimista monológjával. - Ki hívta ki magukat?
- Az apja a kórház felé száguld egy mentőautó hátuljában és az érdekli, hogy ki hívott rendőrt?
- Meguntam a "nincs semmi baj" rizsáját.
- Nincs jó viszonyban az apjával? - vette le egy pillanatra szemeit az alkonyba boruló tájjal szegélyezett útról, hogy rám nézzen, melyet csupán perifériámon észleltem, ugyanis kerültem a szemkontaktust.
- Ezt meg miből gondolja? - kérdeztem felháborodva és megadva magam fordultam felé, kissé feljebb csúszva az ülésben, de abban a pillanatban tekintetét ismét a forgalmasnak nem mondható útra vezette.
- Melyik gyereket érdekli az, hogy ki hívta ki a "zsarukat", mikor kérdezhetne az apja állapotáról? Dobpergés, azt, amelyiket nem izgatja mi lesz vele.
- Talán csak nem akarom, hogy azon kattogjak, hogy őt is elveszítem.
- Talán.
- Akárhogy is legyen, magának ehhez semmi köze. És pont nem egy magafajtával fogok pszichológusosat játszani és egy terápiát rögtönözni a rendőrautóban. Kicseszettül bizarr lenne.
- Nem mindig a standard a normális. Ha nincs az életünkben egy kis "bizarr" úgy halunk meg, hogy nem is éltünk igazán.
- Ezt mondja az ittas gyorshatóknak is?
- Meglehetősen humoros kedvében van a körülményekhez képest.
- Sírnom kéne? - szaladt ki belőlem, majd még szóra nyílt ajkai közt hangzott válasza előtt reagáltam saját kérdésemre. - Ne is mondjon semmit, tudom magamtól is. Sírnom kéne. Hisztiznem. De nem teszem. Ő sem tette. Nem tétovázott. Csak megleckéztetett. Megkönnyebbültem. Olyan rossz ez? Mondja, Ön szerint rossz ember vagyok?
- Azt nem tudhatom. Mindanyian máshogy vezetjük le a feszültséget és ha magának ez így jó, áldásom rá. Az idegeinek legalábbis biztosan komfortosabb ez a "teszek a világra" hozzáállás, mint a huszonnégy órás kattogás. Felőrli és végül a saját szívét töri össze. Feleslegesen.
- Magának jó kapcsolata van az apjával?
- Igen. Atyám a seregben szolgált, majd veteránként, hogy ne tegyen kárt magában se másokban a hirtelen jött unalom miatt, rendőrnek állt. Az ő példáját követve jelentkeztem én is a közszolgálati egyetemre és neki köszönhetem, hogy most itt vagyok, a helyi őrs hadnagyaként.
