Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
-Na és te milyen zenét szeretsz? - léptettem közelebb a kezemben tartott fiú babát a Juniper mancsában szorongatott lányhoz. Öltözékük megegyezett, mindketten egy hosszított rózsaszín-fehér pöttyös ruhát viseltek, még lábbelijük is azonos volt, mintha csak szinkronizálták volna őket. Ezzel szemben az én babám, anyakönyvezve Leonard, egy neonzöld fürdő nadrágot viselt és kidolgozott kockahasát mutogatta Jean-nek, míg én szokásomhoz híven, fekete és szürke árnyalatokban díszelegtem.
- Szeretem az ACDC-t és a Guns N' Roses-t, de bármilyen pörgős dal jöhet.
- Na és táncolni is szeretsz?
- Igen, de nem tudok. Csak balettozok, mert oda írattak be, de ki nem állhatom azokat az álszent kurvákat - nevetett fel Juniper miközben a babát irányította.
- Ki tanította neked a k betűs szót?
- Micsoda? - kérdezett vissza még mindig a babára koncentrálva, mellyel egy ötletet is adott, hogy adagolhatnám be neki a csúnya szavak kerülését.
- Jean, olyan szép neved van, gyönyörűen nézel ki, ne rontsd el azzal, hogy ilyen szavakkal dobálózol - fordítottam meg a babát drámai hatás kedvéért. - Olyan fiatal vagy még, nincs késő visszafordítani ezt a rossz szokást. Ha táncolni szeretnél velem, kérlek ne káromkodj.
- Rendben, Leopold. Megváltozom a kedvedért - lépkedett közelebb a babával, mire felé fordítottam a kezemben tartott játékot.
- Nem akarom tönkretenni Jean és Lepold nagy pillanatát, de szeretnék pár szót vátani Liával - lépett be kopogás nélkül Max az ajtón.
- Átveszed addig, nagylány? - kérdeztem Junipert, majd bólintása jegyében kezét nyújtotta, hogy átadhassam a babát. Max felajánlott segítsége nélkül tápászkodtam fel a földről, aminek a szoros szürke farmerba bújtatott lábaim nem igazán örvendtek, s rándulás formájában elégelték meg a helyzetet.
- Örülök, hogy jól elvagytok June-nal - kezdte még húga hallótávolságában a szobából kifelé, majd mikor a hálószobájába értünk és becsukta annak ajtaját, rögtön váltott. - Nem a te dolgod Juniper nevelése, úgyhogy többször ne terelgesd semmilyen irányba se, akkor se, ha egy játéknak álcázod.
- Miért, talán hagynom kellett volna, hogy két éves létére úgy beszéljen, mint egy kocsis? Max, ez nem normális és igen, nem nekem kell nevelnem, de ha senki sem teszi meg, én miért ne tenném? - kérdeztem, de amint kiszaladt a számon, már meg is bántam a második kérdésemet. A fiú kék tekintete dühben forgott, tetovált karjával megragadt és tenyerében lakozó minden erejét vékony végtagomon vezette le, melyet fedő necc hálós anyag semmit sem fogott fel a fájdalomból.
- Nekem egy ilyen senki ne osztogasson nevelési tanácsokat! Ha te is keresztülmentél volna annyi fájdalmon, mint amennyin Juniper, elnézhető volna a káromkodás. Meghalt az anyja. Még csak most múlt két éves. Sosem fogod tudni ez milyen, úgyhogy a szádat még egyszer ne használd olyan becsmérlésére, akit nem is ismersz! - vicsorított egyre közelebb hajolva. Könnyek gyűltek a szemembe és egyre forrósodó torkommal nehezen nyeltem, de nem hagytam, hogy gyengének lásson, mégha belepusztolok sem adom meg neki azt az örömet.
