A Bóbiták Hajnala | ✓

02

Még időben érkezett a Búza térre, arcáról meglehetősen folytak a sós cseppek, de csak akkor bírta kifújni magát, mikor már Tölgyeskert felé tartott az aprócska buszon, ahol az egyetlen utas: ő volt.

Sóhajtva dőlt hátra, vörös fürtjei az izzadságtól összekunkorodtak és apró kis göndör fürtökbe konyultak. Kihalászta a táskájából a hűs Szentkirályit, amit még felszállás előtt szalajtott a közeli Coopból. A hűsítő nedű végicsorgott forró tagjain, szemeit pedig csak egy pillanatra hunyta le. A korai kelés, a hosszú vonatút és a forróság már teljesen kimerítette ezekben a korai órákban. Arca vöröslött, pontosan ugyanolyan színben tündökölt akár csak a fürtjei, de a tudat, hogy a nagyszüleihez érve egy kiadós alvás várja már-már megnyugtatták.

Szüksége volt pihenésre, főleg az érettségire való hajtás után. Szüksége volt egy kis időre még, hogy kiismerhesse önmagát, mielőtt egy meggondolatlan döntéssel tönkre vágja az egész életét.

És ugyan az utazásának kezdete nem éppen megfelelően sült el, sőt a dohos és nyekergő kisbuszon még egy ablakot sem lehetett kinyitni, ami teljesen felforrósította a környezetet, de a lehető legpozitívabban próbálta kezelni a helyzetet.

Elölről hallotta a vezető dudorászását, de a tikkasztó meleg úgy látszott őt is megviselte, mivel pár perc elteltével elcsendesült és dünnyögve törölgette izzadt homlokát.

. . .

Letörten fogadta a nagyapja üzenetét, miszerint nem tudtak kimenni érte, és hogy ezt szörnyen sajnálják, de hirtelen egy kis dolguk akadt. A kulcsot pedig megtalálja a szilvafa előtti kis cserép alatt.

Hanga elkeseredetten lesett körbe, nem ismerte ki magát az apró város utcái között, sőt minden egyes ház ugyanúgy nézett ki. Gondolkodott, hogy felhívja egyetlen barátnőjét, Teklát, hogy segítene-e megtalálni a nagyszülei házát, végül mégis amellett döntött, hogy maga kutatja fel. Csak nem tévedek el itt!

Nyöszörögve húzta maga mögött a hatalmas bőröndöt, táskájának pántja, pedig már szörnyen szétszedte a vállát. Arca grimaszba futott, mikor megérezte, hogy a szandálja kitörte a sarkát, végül pedig megpillantotta az őt fotózó idegent. Ekkor érezte meg, hogy valami elpattant nála.

- Mit bámulsz? - Goromba hangja még őt is meglepte. A fiúra pillantott, hirtelen mintha megborzongott volna, kiszúrva azokat a jegeskék szemeket és a homlokába csúszó bozontos fürtöket. Összeszorított ajkakkal rázta meg a fejét, majd legyintett egyet. - Mindegy, inkább ne is válaszolj!

Gőgösen akart végigvonulni a poros úton, de mikor megérezte, hogy a bőrönd kereke kitört és, hogy a kék szemű fiú reakciója erre egy túlságosan szép nevetés volt, úgy érezte, hogy minden kitört belőle. És ezen az sem segített, hogy egy dongó reppent el mellette.

- Persze nevess csak! - Felmutatta középső ujját. - Nyomorék. - Ugyan ezt már csak magában motyogta elindult egyenesen a kis utcában. Egy ideig még érezte magán a fiú éles szemeit, de megpróbált ügyet sem vetni rá.

Fél órába telt neki, mire végre megtalálta a sárga házat, melynek ajtaja égszínkék színekben tündökölt. A ház előkertjében egyetlen egy szikkadt szilvafa árválkodott, így gondolkodnia se kellett ahhoz, hogy a muskátlis cserép alatt lesznek a kulcsok.

Lenyomva a kilincset azonnal az arcába áramlott a hűs levegő, ami kissé dohos szagú volt, mégis mindennél jobban esett neki. Sietősen zárta magára az ajtókat és magába szívta az emlékekkel teli illatot, lehunyva a szemeit azonnal meglátta az ötéves önmagát, ahogy nevetgélve simogatta a cirmos cicát. Hallotta saját boldog nevetését, a szájában érezte a nagyszülei meggyes és barackos sütijeinek ízét, a Hámori-tó hűs érintését a teste körül. Egy mosoly szökött az arcára, majd ledobva a kezeiben tartogatott bőröndöt, és a táskát, sietősen indult meg a fürdőszoba felé. Meglepetten tapasztalta, hogy egy angol WC húzódott a fal mellett, szemben a tusolóval. Tisztán emlékezett rá, hogy gyűlölt este egyedül kisietni a fák alatt lapuló pottyantóshoz.