❛𝕺𝗗𝗜 𝕰𝗧 𝕬𝗠𝗢❜ ᵇᵉᶠᵉʲᵉᶻᵉᵗᵗ

𝖖𝖚𝖆𝖗𝖙𝖚𝖘 - negyedik

- A bemutatkozáskor úgy tűnt alig három szót ismer, ehhez képest az imént sokkal érettebb volt. Mégis mit gondolsz, honnan szedi az olyan szavakat, mint a "kurva"? Hát kétlem, hogy a puccos magánbölcsiben töltött délelőttjei alatt ezek ragadnak rá.

- Hát ez a bajod - nevetett fel hitetlenkedve és elengedett szorításából. - Mindig is szegény voltál, ösztöndíjjal vagy a fősulin is, hát hogy nem jutott az eszembe! Te sosem jártál magánbölcsődébe, nem rendeztek neked "puccos" születésnapi zsúrokat és saját lovad sem volt. Vigyázz Lia, még a végén megsárgulsz az irigységtől.

-  Csak fel akartam hívni a fgyelmed arra, hogy a húgod elcsíphetett részleteket a szexbarlangodban elhangozottakból, ne adj Isten, még látott is valamit, vagy a lent folyó bizniszekből hallott valamit. Érdemesebb lenne óvatosnak lenned, Maximus. Ezt a húgod miatt mondom, nem a pénzed vagy akár te miattad. Az utóbbi kettő hidegen hagy, mert nem kapsz tőlük szeretetet vagy boldogságot - fontam karba kezeimet és az ajtó felé igyekeztem. - És ha megbocsátasz, az irigységtől sárguló lábaimmal visszamegyek Juniperhez. Az ő bébiszittere vagyok, nem a tiéd.

▬▬▬▬ 🐚🦋

- A pódiumra szólítom azokat, akik szeretnének néhány szót szólni az elhunytról - visszhangzott a pap hangja a templom kiürült termében. A padokon csupán egy-két ember ült, mindannyian fekete ruhát viseltek, legtöbbjük megtört arccal bámulta a sír melleti álványon elhelyezkedő bekeretezett, fekete-fehér fotót. Elsőnek édesanyám állt a mikrofon mögé, aki egy gyászos beszédet adott elő. Monogramjával hímzett dísz-zsebkendőjével törölgette smink nélkül ritkán látott arcát, kétség kívül nagy erőfeszítésébe telt, hogy egyáltalán meg tudjon szólalni anélkül, hogy patakokban folyó könnyáradata óceánná formálta volna a templomot. 

- Magnolia a világ legjobb gyermeke volt - hangzott el első épkézláb mondata. A "volt" szónál azonban ismét kifakadt és megfáradtan bordult a pódiumra szerelt mikrofonra. Rebe felpattant az első sorból és véget vetve anyukám küszködésének, lesegítette a középpontból, majd miután biztonságba helyezte őt az egyik padon, visszalépett a pódiumra és megköszörülte torkát.

- Lia a legjobb barátnőm. Nem fogom azt mondani, hogy "volt" és nem fogok róla múlt időben beszélni, mert itt él köztünk tobábbra is, a szívünkben mindig lesz egy hely a szarkasztikus, szerethető, megbízható személyének - emelte fekete kesztűs kezét mellkasára, majd az ujjait körülvevő anyaggal letörölte az arcán lassan csordogáló könnycseppet. - Nagyon fiatal még ahhoz, hogy egy ilyen oporsóban feküdjön és nem itt volna a helye. Nagyon nem. Momentán egy latin órán kellene ülnie mellettem és Weatherly professzorról kellene áradoznom, amit ő türelmesen végighallgatna, holott tudja, hogy minden szó csacsiság és még talán én sem hiszem el, hogy lehetnek esélyeim egy tőlem ennyire eltérő érdeklődésű férfival. Az én Liám mindig azt mondta nekem, hogy én egy tiszta vízű, UNESCO által világörökség részének nyilvánított tó vagyok, ami az embereknek biztos talajt biztosít a partjával és mivel tele vagyok energiával, a megpihenni vágyók feltöltődhetnek nálam. Nos, mint minden tónak, nekem is kell egy folyó, ami folyton energiával lát el és számomra ez a folyó Lia. És a medre hiába nem szállít már vizet számomra, pótolhatatlan lesz és senki sem léphet majd a helyébe. Mert mint már elmondtam, a szívemben örökké él.

Rebe leszegett fejjel sétált vissza a padokhoz, ahol édesanyám mellett helyet foglalva magához ölelve a nőt, annak vállára omlott vörös haja terítette be a fekete ruhába csomagolt csontos vállát, miközben a leghátsó padról felállt egy férfi. Fejét felszegte, öltönyét megigazította, beletúrt sötét hajba, hogy rendezze az összképet. Az alakot csupán hátulról láttam, így kiléte ismeretlen maradt  számomra. De pont ettől lettek hangsúlyosabbak a templom kövén megtett visszhangzó léptei, sétabotjával levegőben körzése és fütyülése, mely semmibe tiporta a tiszteletet. A férfi megállt a koporsónál, hátat mutatva a gyászoló tömegnek és belerúgott a fába. Egyet. Kettőt. Hármat. Addig rugdosta, míg a keret teljesen betört és a megrepedt fa beleállt a testembe, de nem állt meg ennyinél. Újabbat rúgott. Egyet. Kettőt. Hármat.