Boku no Hero Academia fanfiction
Aokaen Miyako egy év kihagyással, ajánlással bejut a U.A.-be, azon belül a híres, immár 2-A hőstagozatos osztályba. Egy erős, magabiztos jellem, temperamentumból és kurázsiból is bőven adatott neki, könnyedén visszas...
Egyébként, bár én olvasom a mangát, ez a fanfici az ANIMÉHEZ igazodik. És hiába járnak már a második évükben, bármi is történjen majd az anime során, ennek az írásnak a fő gonosztevői továbbra is a Gonosztevők Szövetsége.
A maradék napok táncpróbáin már sokkal jobban viselkedtünk Bakugoval, így nem lettünk ismét kihajítva és én is sokkal jobban éreztem magamat. Együtt mulatni a többiekkel, gondtalanul mosolyogni... Ez volt az, amire olyan régóta vágytam már.
Esténként a koleszban tanítgattuk a korrepcsoportot, akik ugyebár nem tudtak részt venni a többi oktatáson. A fogadás előtti este már csak inkább beszélgettünk és szórakoztunk, mint készültünk az eseményre.
- Erről jut eszembe, Ao-san kimaradt a Szobák királya versenyből! – jegyezte meg Ashido az esti gyakorlás során.
- Így igaz! Mi mind láttuk egymás szobáját – mesélte Hagakure izgatottan.
– Kíváncsi vagyok, milyen lehet Miyako-san szobája – csapta össze a tenyerét lelkesen Uraraka.
– Nem valami nagy szám – vontam meg a vállam. – De nyugodtan megnézhetitek. Mindenki másét már csekkoltátok?
– Ami azt illeti, Bakugo-kun nem vett részt, így az övét nem – csóválta a fejét Uraraka.
– De talán most! – fordult az említett felé csillogó szemekkel Ashido.
– Ne is álltasd magad, Mosómedveszemű! – hurrogta le egyből Bakugo.
Ugyan a Robbantó Gyilkoskirály szobájának megkukkolása – ezekszerint ismét - kudarcba fulladt, én azért megmutattam a saját kis helyiségemet a többieknek. Persze, nem volt valami nagy szám. A szoba falai kékre voltak festve, az ágyam fekete-szürke huzattal volt befedve, az íróasztalom sötétkék színben pompázott. Néhány posztert raktam ki az általam elismert hősökről, egy közös képet Shinyával és a tőle kapott hatalmas képet is magammal hoztam, ami egy mezőt ábrázolt, felette a sötét éggel és a fehéren világító Holddal. Az ágyam fölé tűztem a falra, mert ez a kép a kezdetekre emlékeztett engem, arra, hogy honnan jöttem.
– Miyako-san szobája gyönyörű kék – lelkendezett Uraraka.
– Szeretem a kéket – ismertem el egy ici-picit elpirulva.
– Nézzétek, itt egy kép Edgeshottal! – bökött az íróasztalomon lévő bekeretezett fotóra Kaminari.
– Aokaen-san, hihetetlen, hogy egy profi hős nevelt fel! – kapcsolt Deku hős-otaku üzemmódba. – Ráadásul a negyedik legnagyobb hős!
– Hm – bólintottam. – Én is nagy királyságnak tartom! Ugyan nincs sok viszonyítási alapom, de szerintem remek szülő vált belőle!
– Erről jut eszembe! – kapott a fejéhez Ashido. – Választottál már magadnak ruhát holnapra?
– Ruhát? - hökkentem meg. – Én egy nadrágkosztümöt terveztem felvenni.
– Erről szó sem lehet! Mindenki ruhát húz! – győzködött Hagakure.
– Még a srácok is? – vontam fel a szemöldököm, majd elképzeltem Todorokit, Kirit és Bakugot női ruhába és remekül mulattam a saját fantáziám által alkotott képen.
– Nyilván nem – ingatta a fejét Ashido. – Szívesen kölcsön adok neked valamit – ajánlotta fel.
– Ezt igazán nagyra értékelem, de nem igazán szeretnék pinkben virítani egész este – eresztettem meg egy halvány mosolyt.
– Akkor menjünk és vegyünk valamit! – lelkesedett. – Még van időnk a kolizárás előtt!
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
