- Üljetek a helyetekre, máris kezdjük az írásbeliket! – parancsolt minket rendre Aizawa sensei.
- Mi? Nincs is időnk felkészülni? – sápadt el Kaminari.
- Kaminari, egy egész nyarad volt felkészülni – villant meg Aizawa sensei szeme, majd rám nézett. – Betettünk neked egy padot a sor végére.
Már mindenki elfoglalta a helyét, Todoroki Shouto mögött tátongott egy üres pad, amely a jelek szerint csak rám várt.
Már majdnem odaértem, mikor Todoroki felállt és elfoglalta a mögötte lévő padot, szabaddá téve nekem azt, amit eddig ő használt.
- Ülj oda nyugodtan, majd leszek én leghátul – közölte.
- Köszi – eresztettem meg egy halvány mosolyt, majd lecsüccsentem Yaoyorozu és Satou közé.
A felállás a következő volt:
Írásbeli vizsga, mi? Hű, nem sok időm volt tanulni, egy éve is ajánlással jutottam be és igyekeztem az utóbbi hetekben felzárkózni, de... A matek egész jól megy, viszont a klasszikus japán irodalom...
-- 3 órával később, az ebédszünetben –
- Aokaen-san! Gyere, ülj velünk! – integetett nekem az ebédlőben Uraraka.
- Köszi – mosolyogtam rájuk, majd leültem a hat fős asztal utolsó üres székére, Todorikval szemben, Tsuyu-chan mellé.
- Aokaen-san! Mesélnél a küldetéseidről? – kérdezte csillogó szemekkel Midoriya.
- Nyugodtan hívhattok Miyakonak – ajánlottam fel.
- Milyen nyugatias stílus! – csapta össze a kezeit Uraraka. – Akkor te is szólíts engem Ochaconak!
- Rendben – bólintottam jókedvűen. – Igazából tényleg arrafele voltam küldetésen. Egészen rám ragadt, hogy abszolút a keresztnevükön szólítják egymást.
- Izuku vagyok! – kiáltotta el magát Midoriya, mire felnevettem.
- Mindent bele, Deku, igaz? – kacsintottam rá kedvesen.
- Csak Uraraka-san és Kacchan szólít így, de ha ragaszkodsz hozzá – motyorászott zavarában.
- Shouto vagyok – jelentette ki Todoroki fel sem nézve.
- Mesélj nekünk, Miyako-chan! – kérte Tsuyu-chan kíváncsian.
- Messze nem akkora nagy dolog, mint hiszitek – tártam szét a karom. – A hősök sosem engednek harcolni, hátul kell várakoznom, míg mindenkit legyőznek, majd a kék tűzzel semmissé tennem az ellenfeleket. A mai masinák már bármiből újjáélednek, ha egy darabjuk is megmarad, az is képes életre kelni és rosszalkodni. A kék tűz viszont porrá éget, gyakorlatilag arra is képes, hogy semmi ne maradjon a tárgyból, amit eltalált.
- Emberekre nem hat? – jegyzetelt Deku-kun szorgalmasan.
- Hatni hat, csak nem ilyen erősen. Nem tudok porrá égetni egy embert sem – csóváltam a fejem.
- De növényeket és állatokat igen?
- Igen.
- És mi van a mesterséges élőlényekkel? – jött egészen lázba.
- Mint mondjuk... Egy nomu? – kérdeztem vissza elgondolkodva.
(nomu – mesterséges ember, több DNS-ből összegyúrva)
- Vagy egy bestia!
(bestia – képesség által előállított föld/kőszörny)
- Hm, a noumukat nem hinném, de a bestiákat simán. De – tartottam fel a mutató ujjam. – Még egyiket sem próbáltam. Leginkább robotok ellen vetettek be.
- Neked aztán nem is lett volna értelme részt venned a felvételi gyakorlati vizsgáján – nevetett Ochaco.
Jogos volt a megjegyzés, hisz végig robotokkal kellett harcolniuk.
- Lehet, hogy még Bakugo-chant is legyűrted volna – merengett Tsuyu-chan.
- Ha jól értem, képes vagy szabályozni a tüzed, hogy mikor pusztít és mikor nem – vette fel a fonalat Deku-kun.
- Igen.
- Ezért nem porladt el a kislabda sem – folytatta.
- Értem, értem – bólogatott hevesen, továbbra is a jegyzetfüzetét bújva.
YOU ARE READING
Páratlan páros (BnHA ff)
FanfictionBoku no Hero Academia fanfiction Aokaen Miyako egy év kihagyással, ajánlással bejut a U.A.-be, azon belül a híres, immár 2-A hőstagozatos osztályba. Egy erős, magabiztos jellem, temperamentumból és kurázsiból is bőven adatott neki, könnyedén visszas...