Boku no Hero Academia fanfiction
Aokaen Miyako egy év kihagyással, ajánlással bejut a U.A.-be, azon belül a híres, immár 2-A hőstagozatos osztályba. Egy erős, magabiztos jellem, temperamentumból és kurázsiból is bőven adatott neki, könnyedén visszas...
Mind a négyen magas fák tetején foglaltunk helyet és próbáltunk egybeolvasni a lombokkal. Ami azt illeti, kicsit tanácstalannak éreztem magam. A képességeink egyelőre semmilyen szempontból nem voltak a hasznukra és ezzel hatalmas hátrányba kerültünk a többi csapathoz képest. Todorokiék csapata járhatott hozzánk hasonlóan rosszul, de a többiek egy csomó lépéssel előttünk jártak. Azt se tudtam, mitől tartsak. A Jirou és Kouda párostól, akik számára a terep és az adottságaik hatalmas előnyhöz jutatták őket. Aztán ott volt Tsuyu-chan, aki képes beolvadni a környezetbe és csapattársa Shoiji, aki hamar rájöhetett a hollétünkre. Hagakuréről már nem is beszélve.
– A láthatatlan kiscsajnak is kell pántot viselnie – jegyezte meg mellőlem Bakugo morogva, mire tágra nyílt szemekkel kaptam felé fejem. Olvas a gondolataimban, vagy mi? – Látom, hogy pánikolsz – sandított rám.
– Csak gondolkodom – pontosítottam, és örültem, hogy Kiriék kicsit odébb vannak, és nem hallják, miről beszélünk.
– Úgy érted, túlgondolod – helyesbített összehúzott szemekkel. – Senki nincs akkora előnyben, mint hiszed. Ha hordja a szalagot, máris nem láthatatlan.
Az utolsó mondatot jóval hangosabban mondta, így csapattársaink is megvilágosodhattak szavai hallatán és mind megnyugodtunk picit.
– Köszi – suttogtam Bakugo-nak, de csak elfordította a fejét.
Hirtelen halk neszt véltünk felfedezni. Hamar észrevettük a jó 50 méterre lévő Aoyama feje búbját kikandikálni a bokrok közül. Felemeltem a kezem, és balomban megjelent a kék lángokból álló íj, míg a jobban pedig egy nyílvessző.
– Baku – kezdtem volna csendesen, de megelőzött.
– Rendben.
A nyilat az íjhoz illesztettem, majd felvettem a kilövési pozíciót és behunytam a bal szememet, hogy jobban tudjak célozni. Megfeszítettem az íjam húrját, majd ellőttem a tűznyilat. Bakugo ugyanabban a pillanatban elstartolt a helyéről és a levegőben robbantgatva előre száguldott, így könnyedén elkapta a fejpántot, amit a nyilam lekapott Aoyama fejéről és tovább repített. Bakugo ahogy megszerezte a szalagot, rögtön a fák közé vetette magát és eltűnt a szemünk elől.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
– Hű, ez gyors volt! – ámult Kiri.
– Azonnal helyzetet kell változtatnunk – ugrottam le a magasból. – Tudhatják, merről ment a nyíl!
– Jó, de merre menjünk? – követtek fürgén.
Mivel Baku balra kanyarodott, nekünk is afelé kell mennünk, hogy összetalálkozzunk, így abba az irányba indultam, amerre őt sejtettem.
– Ne álljatok meg, mert könnyű célpontokká válunk! – szaladtam, ám hirtelen valaki a ruhám anyagánál fogva felemelt és lerakott maga mellé egy masszív faágra.
– Oi! Itt vagyok – jegyezte meg Bakugo, mire Kiriék is megtorpantak és sietve felmásztak a szomszéd fára.
– Ó! Akkor jó – sóhajtottam megnyugodva.
– Egybe kellenek a megszerzett szalagok – adta át nekem Aoyama piros fejpántját, mire bólintva gyorsan a bőrömbe égettem azt.
– Nem fog menni ez a rejtőzködés – jelentettem ki, mire mind felém fordultak. – A képességeink nem teszik lehetővé, hogy bujkálva szépen leraboljuk a többiek szalagjait. Ezt a nyilazást max más csapatnál tudjuk bevetni, de Aoyama csapatánál már tuti nem.
– Ja, egyszerűen semmi jó sunyi képességünk nincsen – helyeselt Kiri.
– Mit javasolsz, Ao-san? – kíváncsiskodott Ashido.
– Csináljunk káoszt – vigyorodtam el, és ahogy összetalálkozott a tekintetem Bakugo-éval, rögtön tudtam, hogy ugyanarra gondolunk.
