Boku no Hero Academia fanfiction
Aokaen Miyako egy év kihagyással, ajánlással bejut a U.A.-be, azon belül a híres, immár 2-A hőstagozatos osztályba. Egy erős, magabiztos jellem, temperamentumból és kurázsiból is bőven adatott neki, könnyedén visszas...
- Tehát te döntöd el, mikor égessen a tüzed és mikor ne - loholt mellettem Midoriya.
A suli területén sétáltunk a kolesz irányába.
- Így igaz.
- Lehet hideg, meleg és semleges - értelmezte a hallottakat.
- Igen.
- Bámulatos képesség - bólogatott elismerően, majd hevesen lapozgatni kezdett a jegyzetfüzetében. - Egy kicsit hasonlít Todoroki-kunéra.
- Mondd csak, Deku-kun - torpantam meg, mire kis híján belém ütközött.
- I-igen? - kapta fel a fejét.
- Esetleg szabadna beleolvasnom a jegyzeteidbe? - érdeklődtem kedvesen.
- Miért? - pislogott értetlenül.
- Holnap lesz a gyakorlati vizsga és bár alaposan tanulmányoztam a képességeiteket, úgy vélem, hasznomra válna. Persze, csak ha áldásod adod rá! - tettem hozzá fürgén. - Nem szeretném kihasználni a helyzetet vagy ilyesmi.
- P-persze! - nyújtotta át kissé elpirulva.
- Lekötelezel! Megfelel neked, ha még ma este visszaviszem neked?
- Csak nyugodtan - mosolygott boldogan.
- Nagyon köszi! - indultam a saját szobám irányába, kezemben Midoriya Izuku sokat érő feljegyzéseivel.
A kollégiumi épületünk első emeletén lakik Kouda, Kaminari, Iida, Ojiro, Hagakure és Jirou. A másodikon Midoriya, Mineta, Aoyama és Tokoyami, a harmadikon Satou, Todoroki, Sero, Yaoyorozu és Tsuyu-chan. A legfelső részen pedig Shouji, Kirishima, Bakogou, Uraraka, Ashido és én.
Már a lépcsőn felfele menet belevetettem magam Midoriya füzetébe, melynek végeredeményeképp nekiütköztem valaminek. Illetve valakinek.
- Há? - találtam szembe magam egy igencsak dühös ábrázattal.
- Bocsika - eresztettem meg egy szívélyes mosolyt, majd kikerülve Bakogout, tovább haladtam utamon.
- Ne kerülj az utamba, tüzike! - vetette oda nekem.
- Úgy általában, vagy a lépcsőkön ne? - pislogtam nagy szemekkel.
- Értem én, hogy nagy a pofád. Jó képesség meg miegyéb. De le vagy maradva. Egy egész évvel - indult újra meg, kezeit a zsebébe süllyesztve, nyugodt hangon, a válla felett szólva vissza nekem.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ebben bizony nagyon igaza volt. Mármint nem gondolom, hogy nagy lenne a pofám, csak őt akartam heccelni vele, de a lemaradásom felemlegetése abszolút helyénvalónak bizonyult.
Ezért is kértem el Midoriya kincsét.
-- másnap reggel --
- Kint vannak a tesztek eredményei! - száguldott el mellettem egy izgatott fiú a folyosón.
Nagyot sóhajtva sétáltam a tömeg irányába, néhány perccel később pedig sikerült olyan közel férkőznöm a kiplakátolt hirdetményhez, hogy jól lássam, egészen tűrhetően teljesítettem, leszámítva a fránya apán irodalmat.
Szinte én voltam az utolsó.
- Nocsak, nocsak - fontam karba a kezemet a mellkasom előtt és elmerengve megszólaltam. - Egy A osztályos ilyen hátul végzett? A B osztályosok mind előtte vannak. Milyen fura, nem? Az A osztálynak sokkal jobbnak kellene lennie, mint a B-nek. Hát nem fura?
- Tetszik ez a hozzáállás - pattant mellém Monoma Neito, a B osztály ismert képesség másolója. - Melyik osztályba jársz? - érdeklődött vigyorogva.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Az A-ba - mosolyogtam rá kedvesen, mire az álla a földön koppant. - Én lennék Aokaen Miyako, pontosan itt, mögötted - böktem a hirdetményre, amely világosan mutatta, hogy Monoma csak egyel végzett előttem japán irodalomból.
Mivel továbbra se reagált a döbbenettől vagy ki tudja mitől, megveregettem a vállát, majd elhagytam a terepet.
- Oi, oi! - hallottam egy gúnyos hangot magam mögül.
- Kacchan! - villantottam rá a "kedvességgel is lehet ölni" mosolyomat.
- Látom, nem sikerült behoznod a lemaradást - célzott a japán irodalom tesztem eredményére.
- Tényleg nem - fintorodtam el egyetértve. - Korrepetálhatnál - kacsintottam rá.
- He? - mordult fel.
- Azt hallottam, Kirishimát is szoktad - folytattam csevegve.
- Nincs az az isten, hogy segítsek egy ilyen ostobának, mint te - vetette oda.
- Naa - hőbörögtem. - Az ostobáknak esélyt sem adsz?
- Tudod... - nézett rám gonoszul. - Nem vágom lehetetlenbe a fejszém.
- Ez most egy sértés akar lenni? Azt hittem, a nagy Bakogou Katsuki nem ismer lehetetlent.
Ez lehet, be is válik. Csak a büszkeségét kell megcéloznom. Csak piszkálni terveztem, de lehet, hogy a végén még tényleg korrepetálni fog.
- Már mondtam neked, Micchan! - szinte köpte az általa újonnan rám ragasztott becenevet. - Ne kerülj az utamba!
