|Vágy És Szenvedély|

Tizenkilencedik

Egy forró nyári napon, amikor apa és anya vásárolni mentek, Scott lehívott engem a tóra. Jó ötletnek tartottam, hiszen olyan meleg volt, hogy a házban sem tudtunk megmaradni. Scott nagyon és egyre jobban figyel kettőnkre. Ritkábban, és meggondoltan közeledik felém. Jól tudja, hogy apa egyre gyakrabban van a közelben, mert anya a bírtokon tölti a hétvégét. Ennek apa, és én is örültünk, bár anya tudta, hogy Scottal egy párt alkotunk, de megígérte, hogy apának nem mondja el. Scott kevésbé, én jobban bíztam meg anyában.

- Milyen a víz? - Scott lapockájára támaszkodtam, és letérdeltem mellé. A stégről a vízbe lógatta a lábát, az ajkát őszinte mosolyra húzta. A nap megvilágította a borostás arcát. A nap fényében szinte aranybarnára sült a bőre, ami jobban kiemelte a szeme csillogását.

- Langyos. Tökéletes - hozzám hajolt, és csókra tartotta a száját. - Bejössz velem? - suttogta két csók közt. Megcirógattam a borostáját, és levettem a pólómat.

- Másra sem vágyom - rúgtam oldalra a rövidnadrágomat. Amióta Scottal megtörtént az első alkalom, mindketten változtunk. Scott sokkal energiadúsabb és boldogabb lett. Ez rólam is elmondható, viszont nekem inkább a viselkedésem változott. Megvártam, hogy belemenjen a vízbe, majd a kezét nyújtotta, és engem is besegített. A lábamat a dereka köré fontam, és átkaroltam a meztelen tarkóját. A víz nem hideg, inkább langyos volt. Erre a nyári napra szinte tökéletes volt. Jó érzés volt Scott karjai közt lenni. A fejem a mellkasához nyomtam, a bőre illatát mélyen beszívtam.

- Gondolkoztál már azon, hogy mi lesz a nyár végén? - sóhajtottam szomorúan.

- Nem. És nem is szeretnék - súgta a fülembe.

- Mi lesz akkor, ha én haza megyek? - hajoltam el, hogy a szemébe tudjak nézni. - Mégis, hogy fogjuk tartani a kapcsolatot? - sóhajtottam.

- Utánad megyek. Ígérem - tűrte a fülem mögé egy hajtincsemet. - A kérdés az, hogy mikor - sóhajtotta.

- Ezt szomorú volt hallani - bújtam hozzá. - Nem akarlak elveszíteni - pityeregtem.

- Nemis fogsz - emelte meg az államat - A mi szerelmünk örökre szól - nevette el magát, mégis szomorú volt. - Márcsak három hetünk van.

- Utána megyek haza - fejezte be a gondolatát. - Kurvára fogsz hiányozni Scott! - simítottam meg a hasát. - Te, és minden porcikád - cirógattam a köldökét. - Ha tehetném, akkor soha nem mennék vissza!

- Ezt nem kérhetem tőled - horgasztotta le a fejét. - Tenned kell azt, ami a kötelességed! A többit együtt megoldjuk! Ígérem, hogy mindent ügyesen megoldunk.

- Annyira jóképű vagy - ráztam meg a fejem. - Mégis, hogy raktak téged össze? - nevettem el magam hallkan. Scott elnevette magát, az ajkával puszit nyomott az arcomra.

- Úgy csimpaszkodsz rajtam, mint egy kismajom - a fejét hátra, a vízbe hajtotta, a szemét lehunyta. Hírtelen nyúltam a fürdőnadrágjába, és óvatosan vettem a kezembe a férfiasságát. Egy halk ah hagyta el a torkát. - Ez váratlanul ért - bökte ki hallkan. Óvatosan játszottam vele, és figyeltem a reakciójára. - De ne hagyd abba - szorította össze a szemét.

- Jó érzés? - fogtam a kezemben, és éreztem, hogy egyre keményebb és merevebb lesz neki.

- A legjobb! Ügyes kezek - suttogta hallkan.

Csak délelőtt fürödtünk a tóban, utána haza mentünk. Próbáltunk minél természetesebben viselkedni, ezért a konyhában mindketten más dolgot csináltunk, azóta anyáék is haza jöttek. Scott a pultnál telefonozott és kávét ivott, én pedig egy szendvicset ettem. Anyáék jégkrémet hoztak, amit azonnal felbontottam.

- Scott, te is kérsz? - fordult felé apa.

- Kösz, de nem szeretem - mosolygott.

- Komolyan?! - fordultam felé meglepetten. Apa a szemöldökét ráncolta, az ajkát összezárta. Talán túlságosan barátságosan kérdeztem. Megköszörültem a torkomat, és hátat fordítottam nekik. Ajaj!

- Én kint leszek - Scott zsebre tette a kezét, viszont egy körtét kivett a szatyorból és magához vette. Kisétált a konyhából, az udvarra. A számhoz emeltem a kanalamat, és megettem a csokoládés jégkrémet. Nem tudtam azt, hogy Scott nem szereti. Mindenki szereti a fagyit vagy a jégkrémet. De úgy látom, hogy Scott kivétel.

- Basszus! Tudtam, hogy mit felejtettünk el! - szitkozódott anya. - Látod? - pillantott apára. - Régen sem lehetett veled vásárolni, és most sem lehet!

- Mégis miről beszélsz? - tudtam, hogy anyáék még szünetet tartanak, mert először inkább felmérik a helyzetet, de ehhez képest, rajongással néznek egymásra.

- Elfelejtettük a szenet! Így este, hogy fogunk sütögetni?

- Hm... ez jól hangzik! - szóltam közbe vigyorogva.

- Elfelejtettem, mert elvetted az eszem! - emelte meg apa a cowboy kalapját. - Ti nők mindig ezt csináljátok - tette csípőre a kezét. Az ablak felé pillantottam, de még a lélegzetem is elállt. Scott a homokban térdelt, a lova mellett. A ló a poros homokban feküdt, Scott a fejét tartotta.

- Valami baj van! - pattantan fel. - Apa! Baj van Scott lovával! - futottam a kijárati ajtó felé. Apa utánam futott, és kétségbeesetten térdelt le Scott mellé, aki szipogva törölte le a szemét.

- Mi a baja? - helyezte a kezét a ló hasára.

- Nem tudom. Teljesen felvan fújódva! Tegnap este még semmi baja nem volt - simogatta a ló nyakát.

- Talán valamit megevett? - kérdezte apa hírtelen. Ekkor a torkomhoz érintettem a kezem, és a szám elé tettem. Te jó ég...

- Nem hiszem! Reggel Leyla vezette a bírtokon - amint kimondta, könnyes szemmel sütöttem le a szemem.

- Evet valamit a ló Leyla? - fordult felém apa. Amint a ló pofája elkezdett habzani, a szám elé tettem a kezem.

- Evet valamit - amint kimondtam, Scott gyilkos pillantással fordult felém. - Nem tudtam, hogy nem szabad... én... - letöröltem a könnyeimet, és Scott szemébe néztem. - Egy citromsárga növény volt! - amint kimondtam, Scott a tarkójára szorította a kezét, és hatalmasat belerúgott a kerítésbe. Oldalra sétált, és megrázta a fejét.

- Ha elpusztul a lovam - mutatott a homokban fetrengő gyönyörű vadlóra. - Azt nagyon megkeserülöd - amint kimondta, elviharzott mellettem és befutott a házba.

- Apa... én nem tudtam - motyogtam remegve. - Nem tudtam...- tettem a szemem elé a kezem.

- A francba! - simogatta a vadló felpuffadt hasát. - Jólvan Leyla, semmi baj! - sietett be Scott után a házba.

- Ne sírj kicsim! Hívnak egy állatorvost! Nem lesz baja! - puszilta meg anya a fejemet. De Scott most akkor is utál engem.