Az én alfám ✔

10

Éppen a reggelimet ettem, ami egyszerű gyümölcs saláta volt. Kint borzasztó vihar tombolt, ami rányomta bélyegét mindenki hangulatára.
– Asszonyom, az alfa hazaért! – hajolt meg előttem az egyik lány.
– Máris? Ez fantasztikus!
Seth két napja elutazott valami fontos dolog miatt. Az esküvő óta meg csak egy hét telt el és Maraya, mintha eltűnt volna. Zagan néha meglátogat, de ennyi. Mosolyogva felállok és a nappaliba sétálok.
– Mindent elintéztetek? – kérdezte Seth, Scarlett-től, aki egy vizes kabátot tartotta a kezében.
– Igen, alfa! – válaszolta bólogatva Scarlett.
Ezüst szemei felém villantak, majd mosolyra húzta ajkait. Nagy léptekkel elém sietett és a karjaiba vont. Az egyik kezével az arcomat simogatta, majd megcsókolt. Annyira hiányzott már.
– Hogy érzitek magatokat? – pillantott le a hasamra.
– Jól vagyunk, csak már hiányoztál!
– Ti is nekem, kedvesem!
Fájdalom hasított a pocakomba, majd valami végig folyt a lábamon. Azonnal Seth karja után kaptam.
– Amarilla! – kereste ijedten a pillantásom.
– Ah...szerintem most akarnak kijönni a babák...
– Francba! Scarlett azonnal hívd Maraya-t!
– Igen, uram! – rohant el sietve Scarlett.
– Gyere kedvesem felviszlek a szobába! Ne aggódj minden rendben lesz! – emelt óvatosan a karjaiba Seth.
Egyenletesen próbáltam venni a levegőt, miközben Maraya a szobába pakolászott. Iszonyatosan izzadtam és percenként fájdalom nyilalt a hasamba.
– Mindjárt neki is kezdhetünk! – mondta Maraya.
A mellette álló tündér lány bólintott egyet. Seth mellettem ült és fogta a kezemet. Támaszt nyújtott.
(...)
Kínkeserves 1 óra után végre felsírt az egyik baba. Könnyes szemekkel figyeltem, ahogy a lány egy fehér plédbe csavarja, majd Seth kezébe adta.
– A kisfiúk, úgy látszik ő akart elsőnek megismerkedni a szüleivel! – mosolygott ránk a lány.
– Giselle, ne bájologj! – morrant rá Maraya.
– Igen, megyek! – hajtotta le a fejét Giselle.
Újabb nyögések, nyomások és zihálások után megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt. Viszont csend volt. A baba nem sírt. Azonnal Maraya felé kaptam a fejem. Szomorúan pillantott maga elé. Nem. Az nem lehet. Ám a következő pillanatban a baba csillingelve felsírt. Kint elállt az eső és kisütött a nap. Giselle őt is plédbe tekerte, majd hozzám lépett.
– Ő viszont kislány! – mosolygott miközben átadta.
A babának hófehér haja volt és porcelán bőre. Könnyes szemekkel simítottam végig az arcán. Viszont míg a lányunk csendes volt, a fiúnk sírni kezdett.
– Mi a baj?
– A tesójához akar menni, hisz a méhben is ő vigyázott a húgára! – mondta Maraya.
Seth a fiúnkat is a mellkasomra tette, ahol azonnal a húga keze után nyúlt. Csendesen szuszogtak rajtam.
– Nevek már megvannak? – kérdezte mosolyogva Maraya.
– Arthur és Minerva Serayah!
Seth-re pillantottam, ami mosolyogva, de könnyes szemekkel nézett ránk.
– Elvisszük megtisztítani őket és utána visszahozzuk ide a babáitokat! – vette el óvatosan Maraya Minerva-t.
Giselle Arthur-t fogta a kezébe, majd elhagyták a szobát. Azonnal álmosság lett úrrá rajtam.
– Aludj kedvesem! Én addig figyelek a picikre! – szorította meg Seth a kezem.
– Biztos?
– Igen, pihenj csak!
– Rendben...
Lehunytam a szemeimet és nem kellett sok máris az álmok földjén jártam.

Victoria ♡