Egy midgardi isten {Loki f.f.} SZÜNETEL

20

A szobámba visszaérve kinyitottam a szekrényemet, és a holmiaim után kezdtem kutatni. Történetesen azt a könyvet kerestem, amelyiket a telefonom helyett raktam a bőröndbe. Az említett tárgyat megtalálva az ágyra feküdtem, és olvasni kezdtem. Vagy háromszor újrakezdtem az első oldalt, de még így sem fogtam fel, mit olvasok. Egyszerűen képtelen voltam a könyvre figyelni. Álandóan az edzésen járt a fejem. Meg kell vallani, nagyon vártam. Egyszer csak kopogásra lettem figyelmes.

- Ki az? - szóltam. Carol nyitott be - Ó, szia.
- Jó reggelt. Hogyhogy már ébren? - csodálkozott a lány, mivel tudta, hogy későn kelő típus vagyok.
- Hosszú történet - legyintettem.
- Na mesélj - elvigyorodott és a tenyerét összedörzsölve az ágyam végébe ült.
Elmeséltem az előbb történteket.
- Akkor lényegében téged kiképeznek harcosnak? Ez de menő - mondta izgatottan Carol.
- Nem. Nem harcoanak, csak... Ja. Lényegében harcosnak - elnevettem magam a felismerésen - Vagy valami olyasmi. Nincs nálad egy óra? Rose azt mondta négykor jön értem. Mennyi időm van még?
- Kislány. Még csak reggel hét van - kinevetett - Nagyon várod már, ugye?
- Őszintén? Legszívesebben időgépet alkotnék, hogy pár órát előre utazzak - hatalmas nevetés tört ki mindkettőnkből. Még beszélgettünk kicsit a szobában, majd úgy döntöttünk, körülnézünk a palotában.
- Maradjunk a közelben. Ez olyan, mint egy labirintus - mondta Carol, látva a rengeteg elágazó folyosót.
- Egyet értek. Szerintem jobb lesz, ha vissza is megyünk - megfordultam és elindultam a szoba felé. Arra a felismerésre jutottam, hogy Carol nem követett. Hátrapillantottam, és azt láttam, hogy egy helyben áll a távolba meredve.
- Carol! - közelebb léptem hozzá - Carol! - szóltam hangosabban. Csettintettem egy-kettőt a szeme előtt, de semmi reakció. Megráztam a vállát, mire ridegen rámnézett, elkapta a csuklóm és szorítani kezdte teljes erejéből.
- Au Carol! Ez fáj - felszisszentem és a másik kezemmel megpróbáltam lehámozni magamról az ujjait. Ezzel csak azt értem el, hogy már mindkét kezemet szorította.
- Carol fejezd be! Mit csinálsz? - kezdtem megrémülni - Rose te vagy az? Ez nem vicces, fejezd be! - tudtam, hogy Carol az, de reménykedtem, hogy tévedek. Sajnos nem. Ez Carol. Éreztem. Megpróbáltam az elméjébe férkőzni, azonban ez nem sikerült. Szemei vörösen izzottak. Igaz, amióta újra találkoztunk, már csak piros szemmel láttam őt, de ez most más volt. Mindha lángokat láttam volna a vöröslő szemekben.
Loki! Valami baj van Carollal. Itt vagyunk nem messze a szobámtól. Siess!
Mi van vele?
Nehéz elmagyarázni, csak gyere! MOST!
Carol egyre jobban szorította a kezeimet, miközben lefele nyomta őket. Térdre kellett ereszkednem.
- Mikor lettél ilyen erős? - kínomban elnevettem magam. Hirtelen már nem csak szorítást éreztem. Carol kezei égetni kezdték a karomat.
- Ez fáj! Fejezd már be! - a lány rezzenéstelen arccal nézett a szemembe és még jobban égetni kezdett. Lépteket hallottam az egyik folyosó irányából.
- Loki! Itt vagyok! - ordítottam torkom szakdtából. Apám pár őr kiséretében jelent meg.
- Fogjátok le! - utasította az őröket. Carol kezeit egy-egy őr szedte le rólam. A lány háta mögé szorították őket és egy komplex bilicset raktak rá. Loki rögtön hozzám rohant és mellém térdelt.
- Jól vagy? - megfogta a jobb kezem, és szemlélni kezdte a sérülést az alkaromon.
- Voltam már jobban is, de kibírom - megpróbáltam egy enyhe mosolyt erőltetni az arcomra.
- Jó - bólogatott Loki a sérüléseket nézve, majd tekintetét Carolra szegezte. Két őr tartotta ő, karjainál fogva - Mi van vele? Miért támadott?
- Fogalmam sincs - egyszerűen nem ismertem rá. Vérvörös szemeivel ridegen bámult rám folyamatosan. Olyan volt, mindha nem önmaga lenne. Mindha egy teljesen másik emberré lett volna. És ez az ember félelmet ébresztett bennem. Hatalmas félelmet.