Egy átlagos tinédzser vagyok. Legalábbis ezt hittem akkor, amikor még mindenki csak átnézett rajtam. De ha ismernék a valós énemet, ha tudnák, valójában ki vagyok, nem így viszonyulnának hozzám. Akkor tisztelnének, imádnának engem. Felnéznének rám...
A földön ott hevert Loki. A kezeimet a szám elé kaptam, amint megláttam őt. Nem volt eszméleténél. Arca, keze, ruhája csupa vér. Rengeteg seb volt rajta mindenütt. Ott feküdt mozdulatlanul. Rögtön felpattantam és próbáltam felébreszteni. Éreztem, ahogy egy könnycsepp csordul le az arcomon. Majd még egy. Sírásban törtem ki. Ahogy tudtam, magamhoz öleltem. Még életben volt. Hallottam a szívverésének hangját. Bepánikoltam. A tehetetlenség szinte megölt. Nem tudtam mit csináljak. Még csak mentőt sem hívhattam. Mit mondanák nekik? Egyszer csak megrándult a teste. Köhögni kezdett kicsit, majd megszólalt. Hangja halk, rekedt volt, viszont értettem, mit mondott. A nevemet. Örültem. Mérhetetlenül boldog voltam, hogy magához tért. - Itt vagyok. Ne aggódj. Minden rendbe fog jönni... Apa - hangzottak el e szavak a számból. Magam is meglepődtem utolsó szavamon. Ahogy Loki is. Elmosolyodott. Megpróbált felülni, amit csak a segíségemmel tudott véghez vinni. Neki dőlt az egyik szekrényemnek. Megpróbált feje elfordításával rám nézni, de mielőtt ez sikerülhetett volna, hangjában fájdalmat érezhetően felszisszent és a nyakához kapott. - Mi történt veled? Mit csináltál már megint? - erre a maga stílusában elnevette magát. - Most kivételesen nem én vagyok az oka, hogy ilyen helyzetbe kerültem - hangzott el a válasz. - De.. mégis... mi történt? A frászt hoztad rám - panaszoltam el sérelmemet. - Megkaptad az üzenetemet? - bólintottam - A Tesseract egy hatalmas erővel bíró tárgy. Ennek felügyelete és védelme rám lett bízva... általam. Nagyon tömören összefoglalva, volt pár személy, akik el akarták venni tőlem. Így kerültem szembe egyedül egy hadsereggel. Bevallom, nem volt egy bölcs döntés egyedül szembeszállni velük - egymás szemébe néztünk. Ekkor úgy éreztem, mintha érezném, amit ő érez, tudnám, amit ő tud, látnám, amit ő lát. Főleg az érzésekre koncentráltam. Éreztem a fájdalmát, és a hálát, amit a lelkében érez. A hálát, hogy újra láthat engem. Ez az érzés csak pár másodpercig tartott, mivel egy hang szűrődött ki az ajtó mögül. A kulcs fordul, és kinyílt a bejárati ajtó. - Haza ért anya - súgtam - Miért, eddig hol volt? - kérdezte értetlen arckifejezéssel. - Leugrott az üzletbe. Most el kell tűnnöd innen - megpróbált feltápászkodni. Ismét méllyen egymás szemébe néztünk. - Nagyon vigyázz magadra - megöleltem - Még találkozunk - mondta és eltűnt. Körülnéztem a szobámban. A szőnyegem és a szekrény csupa vér volt. Te jó Ég! Ezt most hogyan tüntessem el? Gyorsan szétdobáltam a könyveimet és leültem oda, ahol Loki ült. Kezembe vettem az egyik füzetemet és vártam, hogy anyu benyisson. Ez meg is történt. - Miért vannak így szétdobálva a könyveid? - lehajolt és az egyikért nyúlt. - Ne bántsd őket! Szét vannak szortírozva - állítottam meg a műveletet pont időben. - Rendben. De aztán pakolj össze - becsukta maga mögött az ajtót. - Oké - felsóhajtottam. És most jött az a rész, hogy takarítani kellett.
Másnap reggel elvégeztem a szokásos reggeli rutinomat, majd az iskolába indultam. A délelőtt szokásosan telt. Majd jött az utolsó óra, történelem. Ezt még mindig Loki tanította, az álcájába bújva. Most viszont nem ő lépett be a terembe. Megijedtem. Vajon miért nincs itt? Megint megsebesült? - Elnézést tanárnő! - szóltam a kezemet feltéve. - Igen? - nézett rám az idős tanárnő szemüvegét letolva orráról. - Tetszik tudni, miért nincs itt Hiddleston tanár úr? - Tom Hiddleston. Ez volt Loki álneve. - Sajnos nem - válaszolt. - Miért kérded? Mert az apám. - Csak kíváncsi voltam - kezdtem aggódni. Nem mertem hívni őt, mert féltem, hogy megjelenik ott a teremben, az egész osztály előtt. Az órát gyötrődve ültem végig. Mikor végre megszólalt a csengő, elsőnek verettem ki az iskolából. Hazaértem. Bár egyedül voltam otthon, a szobám ajtaját azért bezártam. Megpróbáltam hívni Lokit, de semmi. Majd egyszer csak megjelent. Hála jó égnek, jól van. - Miért nem jöttél az órára? Aggódtam érted - panaszkodtam neki. - Elfeledkeztem róla - az egyik kezével megvakarta a tarkóját, a másikat pedig a háta mögé rejtette. Valami nem stimmelt. Loki most nem úgy viselkedett, mint ahogy szokott. A hátra tett kezével a köpenye alól előhúzott egy cetlit. Megpróbálta megmutatni, de nagyon furcsáltam az egészet. Mindha takarta volna valami elől. Végül sikerült elolvasnom.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
