Egy átlagos tinédzser vagyok. Legalábbis ezt hittem akkor, amikor még mindenki csak átnézett rajtam. De ha ismernék a valós énemet, ha tudnák, valójában ki vagyok, nem így viszonyulnának hozzám. Akkor tisztelnének, imádnának engem. Felnéznének rám...
Az ágyamban ébredtem a ébreszőm csörgésére. Reggel 6 óra volt. Loki sehol. Szokásosan elvégeztem reggeli rutinomat. Viszont amikor az ágyam bevetésére került a sor, a vánkosom alatt egy cetlit találtam.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Mosolyogtam egyet az üzeneten, majd megfogtam és apródarabokra tépve dobtam a kukába, nehogy valaki megtalálja. Felöltöztem, megreggeliztem és rájöttem, hogy szombat van. Csak én lehetek ekkora idióta. Visszavettem a pizsamámat és visszafeküdtem aludni. Azonban valami megzavarta pihenésem. Loki jelent meg a szobámban. Elkezdett nekem mondani valamit, de én nem odafigyelve a fejemre tettem a vánkosomat. Így próbáltam figyelmen kívül hagyni jelenlétét. Hirtelen Loki lekapta a vánkost a fejemről. - Figyelnél rám? - kérdezte kifejezéstelen arccal. - Mi olyan fontos? - kérdeztem vissza, felé fordulva. - Rájöttem mi történt veled tegnap - válaszolt rám mosolyogva. Erre izgetozzan felültem. - Hallgatlak - mondtam. - Nos. Átnéztem pár könyvet és a megoldást ebben találtam meg - mutott egy könyvet illúziói segítségével majd fellapozta - arra jöttem rá, hogy ez egy utalás arra, hogy milyen erőket fogsz tudni megtanulni kezelni. Általában az ilyen előjelekhez több tudás is párosul, viszont a tiédhez csak egy erő tartozik. Ez pedig nem tudom, hogy mi, mert kitépték a lapot - mutatta a könyvet, ahol valóban egy kitépett lap helye ékeskedett. Azonban egyszer csak a hiányzó lap megjelent és Loki kissé elnevette magát - Csak vicc volt. A te erőd egy nagyon különleges és ritka erő. Ez pedig ha minden igaz, a elmék irányításának ereje. De ez még a könyv szerint változhat. - És... Ez... Jó? - kerdeztem bizonytalanul. - Hmm... Eléggé. Ezt az erőt még félistem nem kapta meg - válaszolt. - És mikor fogom tudni használni? - tettem fel következő kérdésem. - Amíg midgardi, azaz földi vagy, addig nem - válaszot ismét, mire összeráncoltam a szemöldököm. - Hogyhogy "földi"? Most is félisten vagyok nem? - nem értettem, hogy értette ezt a "földi" kifejezést. - Igen, de most még nem uralhatsz erőt - mondta tettetett szomorúsággal arcán. -Most ugratsz ugye? És mikor uralhatok majd? - csalódott voltam. - Amint meglátogattad Aszgardot, minden erődet megkapod. Persze azokat nem fogod tudni még használni, hanem elkezdheted megtanulni uralni - közölte a hírt, melynek nem kifejezetten örültem. - És mikor megetek el... Eszga.. Asga... - Aszgardba? - fejezte be mondatomat. - Oda. - Amikor felkészültél rá. - Mire? - Arra, hogy megvédd magad. - Mert? Mitől kellene megnédenem magam? - Nézd! Aszgardban még mindig dúl a háború, az óta, hogy édesanyád... - itt vett egy nagy levegőt, és folytatta - engem üldöznek a Tesseract-ért. Túl nagy a veszély. Nem kockáztathatok, hogy odaviszlek - az arcán még nem látott szomorúságot véltem felfedezni. Erre csak bólintottam egyet jelezve, hogy érzem a helyzet súlyosságát.
Két nappal a csevegés leforgása után járunk. Hétfő van. Elkezdődött az iskolaév utolsó hete. Szerencsémre már csak 4 óra van egy nap, az is mind az osztályfőnökkel. Iskola után szokásosan haza indultam. Már a házunk utcájába tértem be, amikor valaki hátulról elkapta a pólóm nyakát, és hátrahúzott, majd a számhoz szorított egy rongyot. Nagyon büdös volt. Valami altatógázzal lehetett lefújva, mert többre nem emlékszem. A következő dolog, amit érzékelni tudtam, hogy egy székhez kötözve ülök egy kicsi, sötét szobában, de nem egyedül. Ez egyik sarokban állt valaki. Fekete fölsője és nadrágja volt. Arcán egy szintén fekete maszk volt. - Mit akar tőlem? - kérdeztem higgadtan. Fogalmam sincs, hogy miért nem pánikoltam be, mikor ez lett volna rá a tökéletes alkalom. Nem szólalt meg. - Nem hallja? Mit akar tőlem? - kiáltottam rá. Visszhangzik minden szavam az üres teremben. - Csendesebben kisasszony - szólalt meg egy ismerős női hang a hátam mögött. Elgondolgodtam. - Carol? - kérdeztem megleződve, felismerve a hangot. Carol volt sokáig a legjobb barátnőm. Az egyetlen barátnőm. 3 évvel idősebb, mint én. Egyszer csúnyán összevesztünk, azóta nem is láttuk egymást. - Ho-Ho-Hogyan...? Na mindegy - szólalt meg és elémsétált. Ledöbbentem. Carol most elvileg 16 éves, viszon legalább 18-nak nézett ki. Feszülős fekete bőrruha és copfba fogott vörös haj. Mindha egy kém lenne. - Carol miért hoztál ide? Mit akarsz tőlem? - nem értettem, mit művel. Ő egy igazi jókislány volt. Most meg egy bűnöző lett belőle? - Nem te kellesz nekem, ne aggódj. Csak a te kis titkaid. Mert tudom, hogy vannak, meg se próbáld tagadni - válaszolt apró vigyorral az arcán. - Milyen titkaim Carol? Másfél éve nem láttuk egymást. Mégis milyen titkokról tudhatnál te? - Konkrétabban egy titok erdekel - mondta, majd odasétált kopogó tűsarkúiban a sarokban álló férfihoz. Ő egy papírt adott át Carol-nak, majd visszasétált hozzám és az arcomba hajolt - ő! - egy képet mutatott felém, amin én vagyok, ahogy a szobámban beszelgetek valakivel. Az a valaki pedig Loki volt.
