Te akartad ✓[Kuroo Tetsurou × Reader] //BEFEJEZETT//

// 12. //

Ma lesz Bokuto szülinapja. Nekem pedig fogalmam sincs, hogy elmenjek e rá, vagy pedig ne. Egész héten képtelen voltam beszélni a fiúval. Vagy azért mert túlságosan is féltem elé állni és a szemébe nézni, vagy pedig azért mert mindig lerázott. Kurooval sem találkoztam azóta. Beszélni beszéltünk. Ő látszólag ki van békülve ezzel a helyzettel. Bokuto azonban más. Teljesen más. Elhatároztam, hogy ha vele nem tudok, akkor majd Akashival beszélek. Ez pedig sikeres is volt. Mivel ma lesz a buli ezért úgy gondoltam, hogy megkérdezem a fekete hajú barátunkat, hogy egyáltalán örülnének e nekem.

Az edzés után az öltözőknél hívtam férre, hogy egy kicsit kifaggasam.

- Akashi! - ragadtam meg a fiú karját és húztam magam mellé. Érdeklődve nézett a szemembe. - Szerinted... - ekkor a földre néztem. - ... Bokuto buliára el kéne mennem? - éreztem ahogy nyugtatóan a vállamra teszi a kézét.

- Az nagyobb baj lenne ha kihagynád. - hangja kedves volt és megnyugtató. Szerettem vele beszélni, hiszen képes volt jobb belátásra téríteni, vagy segített ha olyan volt.

- Remélem fog velem még beszélni. - sóhajtottam fel szomorúan, miközben neki döltem a falnak. Akashinak egy nagyon halvány mosoly jelent meg az arcán.

- Nekem folyamatosan azt mondogatja, hogy így [Név], úgy [Név]. Hiányzol neki, csak túl gyerekes és hisztis ahhoz, hogy ezt ő maga is beismerje neked. - erre nekem is egy mosoly jelent meg az ajkaimon. Tudom nagyon jól, hogy milyen ő. Nem kell bemutatni. Gyerekes, hisztis, kedves, aranyos, segítőkész, vicces, komoly, és szereti túlreagálni a dolgokat.

- A bulin mindenféleképpen beszélek vele! Sőt az ajándékát is személyesen fogom oda adni. - lelkesedtem fel hirtelen. Erre a fiú csak bólintott, majd végül mind a ketten elindultunk haza, hogy pár óra múlva újra össze fussunk Bokutoék házában.

Otthon gyorsan elkészültem és a, már becsomagolt ajándékot, magamhoz vettem. Egy sima fehér, spagetti pántos trikó és egy [valamilyen szín] szoknya volt rajtam. Kiegészítőnek egy ezüst láncot vettem fel, amin egy [másik szín] ékkő volt. Lehelletnyi smink és már mehettem is. Szerencsére a fiú háza egyáltalán nincs messze az enyémtől. Körülbelül huszonöt perc séta az egész. Ez pedig pont elég volt számomra arra, hogy mindent alaposan átgondoljak. Igaz, hogy már több napja ezen töröm magam, még sem tudok elszakadni a dologtól. Vajon mit láthatnak bennem? És én miért nem látom ugyan azt bennük? Eljátszottam azzal a gondolattal is, hogy vajon milyen lenne velük lenni. Elképzeltem. Rendesen bele is pirúltam és gondolatban már megint a fejemet csapkodtam, mert ilyen hülye nem lehetek. Megbántottam Bokutot. Aztán még aznap majdnem megcsókoltam Kuroot. Amibe az még szörnyűbb, hogy egy pillanatra akartam is. Csábított az a két kis puha párna és megmozgatott bennem valamit, még ha egész kicsit is. Aztán ellöktem. Megint. Most pedig arról képzelgek, hogy ő és én. Vagy netán Bokuto és én. Teljesen meghibbantam így 18 éves koromra.

Nagyot sóhajtottam és beléptem a nagy családi ház kertjébe. Két srác is épp akkor érkezett, így velük együtt mehettem be. A házban már javában zajlott az élet. Egy asztalon halmokban sorakoztak az ajándékok. A kabátok szanaszét voltak ledobálva. A konyha már szinte felismerhetetlen volt a sok kiöntött ital és rágcsa miatt. A zene üvöltött, az emberek pedig csak szimplán jól érezték magukat. Bár akadt olyan is aki úgy nézett ki mintha egy szilveszteri bulin érezné magát, dúrván elázott már most. Levettem magamról a kabátomat és a többihez raktam. Az ajándékot viszont szorosan ölelve magamnál tartottam. Éppen fordultam meg a kabátos asztaltól amikor hirtelen nagyon közel lett hozzám egy fekete pólóba bújtatott mellkas. Rémülten léptem egyet hátra, így neki mentem az asztalnak. Amikor felnéztem egy pajkos mosolyt és fekete felfelé meredező hajszálakat láttam. Egy kicsit meg is könnyebbültem.

- Kuroo! Ne ijezgess! - tettem a mellkasom elé a kezemet. Erre ő csak még feljebb kanyarintotta a száját.

- Szépen kicsípted magadat. - jegyezte meg vigyorogva. Közelebb lépett és erős karjait a körém rakta. Megforgattam a szememet és a vállánál öleltem őt magamhoz.

- Fejezd be idióta! - morogtam neki, de nem haragudtam rá. - Amúgy szia. - mosolyogtam, miközben neki nyomtam a fejemet. Erre még közelebb húzott magához és a kezeit lejebb csúsztatta a derekamra, úgy, hogy az egyik ujja már igencsak tiltott részekhez ért hozzá. - M-mégis mit csinálsz? - dadogtam miközben eltoltam magamtól.

- Tudod, tényleg elég ágyba csalogatós ez a ruha. - kacsintott rám egy perverz  mosollyal az ajkain, majd megfordult és vissza ment egy társasághoz. Egy pár pillanatig még döbbenten pislogtam, aztán elindultam megkeresni a két baglyot. Nem sokáig kellett forgolódnom míg megakadt a szemem Akashin. Oda siettem hozzá, hogy megkérdezzem hol van Bokuto.

- Ha jól tudom a szobájába ment. - biccentett az emelet irányába. Egy ölelés és egy hálás mosoly után fel is szaladtam az említett helyhez. A szobához érve bekopogtam, de senki nem szólt. Végül benyitottam a helyiségbe, de nem találtam ott senkit. Sóhajtva vállat vontam és kiléptem. A buli igen csak elkezdett már beindulni. A földszinten üvöltött a zene. A rengeteg ember alkohollal a kezében bulizott és táncolt a zenére. Már éppen mentem volna én is vissza a többiekhez, amikor egy kezet éreztem meg a csuklóm köré fonódni. Hirtelen rántott vissza és nyomott neki a falnak. Kezeivel lesimított oldalomon és megállapodott a derekamnál. Az illatában érezhető volt, hogy bizony már ő is fogyasztott az italokból. Ajkait kissé szét nyitotta és vészesen közeledett az enyémek felé. Teljesen leblokkoltam, nem tudtam, hogy mit is kéne most tennem. Lehelettét megéreztem a bőrömön. Ajkai már súrolták az enyémet. Azonban az utolsó pillanatban az övéibe harapott és elkapta rólam a tekintetét. Fejét nyakhajlatomba fúrta, kezei közé szorította a pólóm anyagát. A szívem vadul dobogott a mellkasomban és ezer felé cikáztak a gondolataim. Ezeket megpróbáltam férre tenni és egyetlen egy dologra koncentrálni. Lassan emeltem meg kezemet, amit ugyan ilyen lassúsággal vezettem a szürkés fehéres tincsek közé. Össze rezzent az érintésemre. Erős karjait szorosabban fonta derekam köré. Szinte éreztem ahogy a szemeit leszorítja és ajkába harapva vág szenvedő arckifejezést.

- Bokuto... - suttogtam ki a fiú nevét, majd a hajába túrtam, egy olyan mozdulattal ami miatt, ha nem ellenkezik, felemelhetem a fejét. Megértette a szándékomat. A fejét ugyan felemelte, de nem nézett a szemembe. A földet kezdte el szugerálni. Olyan szintű önostorozásba kezdett abban a pillanatban, hogy azt még én is éreztem.

- ... Sajnálom. - motyogta a földre. - Nem akartalak megijeszteni. Csak.... - próbálta megmagyarázni a dolgokat. A szomorú hangjára össze szorult a szívem.

- Én sajnálom. - szóltam bele. Ekkor értetlenül nézett a szemembe. Folytattam. - Sajnálom, hogy képtelen voltam észrevenni az érzéseidet. Azt pedig még jobban, hogy anélkül utasítottalak vissza, hogy egyáltalán megpróbáltad volna. - torkomban az a keserű gombóc kezdett nőni.

Miért történik ez velem mindig? Szörnyű barát vagyok...