Te akartad ✓[Kuroo Tetsurou × Reader] //BEFEJEZETT//

// 8. //

El sem tudom hinni, hogy újra iskolába járok. Ez az öt nap után valahogy fura újra itt lenni, és rádöbbeni, hogy igen, itt bizony nem állt meg az élet attól, hogy egy csapat fiúval voltam medencézni. Ez egy ugyan olyan átlagos hétfő reggel mint ami mindig szokott lenni.

Előbb megyek be, mert a fiúknak edzése van. Az öltözőben átveszem a ruháimat, majd be viszem a frissen mosott mezeket a terembe. Lepakolom a padra, hogy a gyakorlás érdekében használni tudják. Majd a padon ülve nézem végig ahogy teljesen átszellemült tekintettel nézik a feléjük szálló labdát. Igen... Csak a szokásos. Semmi más. Olyan unalmasnak érzem a napjaimat, hiszen eddig egy más környezetben voltam ahol új ingerek értek. Itt pedig minden a megszokott. Még akkor is, ha már egy új év vette kezdetét. Bele se merek gondolni mi lesz velem ez után. Ez az utolsó középiskolai évem. Már elértem a tizennyolc éves kort is, szinte felnőtt ember lettem. Úgy elszaladt ez a két év, hogy észre sem vettem. Most pedig megint itt vagyok a célvonalban és még mindig fogalmam sincs, hogy mit fogok ezután az életemmel kezdeni. Elvagyok a tanulással, a medzserkedéssel és a fiúkkal való hülyüléssel. Ez azonban, bármennyire is szeretném, nem fog örökké tartani. Fáj bele gondolni az ilyen dolgokba. Amikor elsősként bekerülsz valahova azt várod, hogy mikor leszel már a végén, mert az jó. Amikor pedig ott vagy inkább előről kezdenéd az egészet. Különös lény az ember. Sosem jó neki az ami éppen körülötte van. Másra vágyik. Ha pedig megkapta akkor az sem jó neki és vissza sírja az előzőt. Ha hideg van nem jó, ha meleg az sem, ha pedig egyik sem akkor az a baj. Ha van édesség nem kívánod, de valamilyen rejtélyes okból, ha te szeretnél enni akkor az összes elfogyott.

A padra rakott telefonom hirtelen megrezdült. Értetlenül kapcsoltam be és néztem meg az értesítést. Valaki bejelölt. Ezzel rá érek később is foglalkozni. Az edző nem igazán kultiválja, ha az itt létünk alatt telefonozunk. Megértem őt. Egy matek órán sem vesszük elő a telefonunkat, jobb esetben persze.

Az edzés további részében is inkább magamban elmélkedtem mintsem a fiúkra figyeltem. Nem nagyon fogtam fel semmit az itt töltött egy óráról. Az öltözőbe lépve gyorsan elkezdtem átvenni a ruháimat. Éppen az egyenruhám felső részét vettem volna magamra amikor a telefonom újra rezegni kezdett. Majd megint. És még egyszer. Felvont szemöldökkel szugeráltam a készüléket. Valakinek nagyon hiányozhatok...

Sóhajtva tettem le az ingemet és vettem a kezembe a telefonom. Feloldottam a kijelzőt és megnéztem ki szeretne ennyire beszélgetni velem. Ahogy megláttam a nevet, hogy mégis ki jelölt be elmosolyodtam. Gondolkodás nélkül jelöltem vissza. Majd az üzeneteket megnyitva kezdtem el olvasni.

Kuroo Tetsurou: Szia Törpe!

Kuroo Tetsurou: Lenne kedved valamihez suli után?

Kuroo Tetsurou: Most megint nem fogsz nekem írni?

Kuroo Tetsurou: ....

Kuroo Tetsurou: Most komolyan ennyire utálsz?

Muszáj volt felnevetnem. Ez az ember egy kész idióta. Mielőtt reagáltam volna átírtam a nevét Tetsura. Régen ha valamiért ki kellett engesztelni ez mindig bevállt.

Tetsu: Jó ez név

A végére oda tette az elmaradhatatlan perverz emojit. Még kettőt sem pislogtam amikor jelezte, hogy az én nevemet átváltotta "Törpére".

Me: Mit szeretnél Kuroo? Amúgy pedig rá érek délután.

Válaszoltam neki az előbb feltett kérdésére. Szinte látom magam előtt azt a beképzelt, egoista vigyorát.

Tetsu: Csak nem zavarlak?

Újra ott volt az a kis szmájli. Kezdem úgy érezni, hogy ha ez nem lenne ő teljesen elveszett lenne.