2.fejezet: Jessica Alvarral az igazgatóiban

697 39 0
                                    

A napfénye beszivárgott az ablakon, ki is vakította a szememet. Kinyitottam a szemem,(már amennyi megmaradt, és nem égett ki a napfény által) és erezetem, hogy valami nem stimmel, túl világos van. Ránéztem a telefonomra, hogy mennyi az idő.
-7:10!!!!! DAMN IT!!!
Villám gyorsasággal kezdtem el készülődni. Feldobtam magamra egy alap sminket, kivettem azt a göncöt a szekrényből ami a kezem ügyébe került, a kávét termoszba öntöttem, felkaptam a táskám, és már otthon se voltam. Szaladtam az utcákon, hogy el ne késsek hisz első óra biológia és a tanárnál már igy is elég sokszor kihúztam a gyufát. Amikor már kb 10 perce futottam, befordultam a sarkon és megpillantottam az iskolát. Ennyire még sose őrültem a sulinak. Futottam, ahogy csak a lábam bírta. Átléptem a küszöböt, és megszólalt a csengő.
~Tökéletes időzítés Eve.- gondoltam magamban.
Felmentem a 2/7-be, és helyet foglaltam az ablak melletti hátsó padban. Azt a padot konkrétan már kisajátítottam. Rajzok, firkák, vésések, mindennél tele volt a pad. Éppen dugtam volna be a fülhallgatót, de belépett a nyomo... szeretett tanárom.
- Jó reggelt gyerekek! Olyan szép napra ébredtünk. Mindenki sikeresen felkelt?
- Tanár nőnek tiszteltettél jelentem az osztály létszáma 22, hiányzik Julia és Susan.-jelentette a hetes
- Ms. Salson és Halding... hmm... rendben, köszönöm, foglaljanak helyet. Arra gondoltam, hogy megünnepelhetnénk ezt egy röpdolgozattal.
- Ahjjj neee kérjük tanár nő, ne írjunk röpdolgozatot.- mondta egész összhangban az osztály de természetesen engem szúrt ki a tanár.
- Lám, lám, lám, csak nem nem készült Ms. Watson?
- Tanár nő... Én készültem.
- Akkor miért nem szeretne röpdolgozatot írni
~Mert talán 15 feladatot adsz és kb 5 percet adsz rá vén.....- gondoltam magamban~
- Tudja tanárnő, ma második órában angol témazárót írok így nem teljes felkészültséggel vagyok itt.
- Tehát nem tanult.
~Bazdmeg nem ezt mondtam Shiteacher
- De, csak nem annyit amennyit például az angolra.
- Rendben Ms. Watson, akkor egy felelés lesz. Hmmm...Kinyitom a naplot es akinel kinyílik az felel. -adta válaszul a tanár és a feszültség érezhetővé vált a levegőben.
- Ms. ....Wa( a szívem a torkokban dobogott) Mr. Warscrott kérem fáradjon ki a táblához.
~Huu... ezt megúsztam ha egyet lapoz tuti engem mondott volna.
A felelés unalmas volt, az óra még inkább. Majd eljött a kivégzésem pillanata, az angol dolgozat. Ennek jónak kell lennie nem hibázhatok, most főleg nem meg kell mutatnom, hogy nem csak káromkodni tudok angolul. Kiosztották a lapokat és tudtam a válaszokat, akkor öröm volt bennem, mint amikor Pentakillem lesz Lolban.
A nap hatra lévő része nem valami nagy szám volt, Jessica él még mindig legnagyobb "örömömre" , a biosz tanar majdnem az igazgatoiba küldött, Ofőm érdeklődött, hogy milyen lett a dolgozat stb.
Majd meghallottam a hangot, az isteni mennyből érkező csodaharangból szóló szimfóniát, az utolsó óráról való kicsengetést szolgáló csengőszó. Nekem nem is kellett több felkaptam a táskát és már ballagtam is ki az iskolából.
~Már megint egy átlagos nap. - gondoltam magamban- és ekkor belém is botlott Jessica.
-Nézz már a lábad elé! -csattantam föl
-Én?? Inkább neked kéne szívi.
- Szívi?? Jézusom mit gondolsz milyen viszonyba vagyunk? Én nem a 27 éves pasijaid vagyok.
- Fogd vissza magad!
-Miért mi lesz? Rám küldöd a táska T-Rexed?
- Nem!
- Szólsz apucinak? Minden világos.
- Ne mondjam még egyszer..mert...
- Mert, mi lesz elegem van abból, hogy teszed a kis pofid mindebkinek, hogy azt hiszed mekkora menő vagy miközben egy senki, és hogy miért? Azért mert másokat leszólsz miközben neked lenne a legkevesebb jogod hozzá, hisz khmm hogyan fogalmazzam érted a lényeget Bitch.
- Kevésnek érzed magad hozzám képest?
- Mi a f@szról beszélsz?
- Irigykedsz, hogy apuci pénzén meg tudok venni mindent, látod ezt a gucci táskát neked ilyen biztos nincsen, és látod ezt itt igazi bunda na ilyenről álmodni se mersz,na és...
- Na és nekem tudod mim van ami neked nincs?
- Jaj ugyan kérlek nincs olyan.
- Dehogynem, önkritikám és szűzhártyám.- erre a mondatra Jessica elkezdett sirva kifutni a "beszélgetésünk" helyéről mert, pár osztálytárs még rá is kontrazott. A tömeg éljenzett, ami nem sokaig tartott mert, belépett szer...szeret.. szeretett biológia tanárom a síró Jessicaval az oldalán. Ezután egyértelműen már megint az igazgatóiban kötöttem ki.
- Ms. Watson már megint összeakadt Ms. Alvarral?
- Az ne....
- Tudja igazgató úr szegény Jessica áldozatnak van kitéve Kara mellett. - állt ki biosz tanarom Jessica mellett
-Igazgató úr Kara nem létező vádakkal dobálózott és meg is vert többször
-Igazgató Úr ez aljas rágalom egy ujjal nem értem hozzá.
- Ms. Watson akkor mivel magyarázza Jesscia karján található lila foltokat. - folytatta kedves "Akkor is megkeserítem az eletedet" tanárnő
- Nem én voltam az életemre esküszök.
- Igazgató maga erről mit gondol?
- Sajnos a bizonyítékokkal szemben és a tanárnő látásai szerint nem tehetek mást Eve Kara Watson egy hét felfüggesztés.
- Tessék?!?!? - kérdzetem teljesen jogosan felháborodva de Jessica arcán csak egy megszínlelt fájó tekintett és könny volt, legbelül röhögött.
- Sajnálom Kara. Elmehetnek.- erre a mondatra kilépetek az irodából életem megnyomorítói
- Sajnálom, de nem tudok szembe menni, tudom, hogy Jesscia provoklat ki sőt azt is tudom hogy te jó gyerek vagy némi lázadó beütéssel de a bizonyítékok ezt mutatták. Szemtanúk nem voltak?
- Nem a jut a a folyosó végén zajlott, a beszólásom még már a terembe mert, be akartam menni de Jessica követett.
- Sajnálom Kara, de így nem tudok segíteni, egy hét múlva találkozunk. Viszlát. - erre a mondatra felálltam és kisétáltam-ja és Kara
- Igen ?
- Kerülje Jessicát
- Meg lesz. Viszlát
- Viszlát.
Ahogy kiléptem az iskolából hívtam anyut,hogy jöjjön értem mert valamit el kell neki mondanom....

Gyilkos Szerelem ~I. Kötet~ //Cp. Ff.// 17+Where stories live. Discover now