Gyilkos Szerelem ~I. Kötet~ //Cp. Ff.// 17+

33.fejezet:Véres suriken és megelégelt depresszió

Ahogy bementem a szobámba, még csak be se léptem már be is csaptam az ajtót és elkezdtem szokásos programom az egerek itatását avagy azon foglalkozást amikor még a rám küldött démon is ki jön az ágyam alól akit, az életem megkeserítésért és kisértésért küldtek, hogy "Haver, jól vagy?".

De ez egy másik démon volt aki most odarohant hozzám még pedig egy kis cuki fekete tappancsokon mászkáló gyík féleség; Demon.
Felé fordulva csak ennyit kérdeztem: -MIÉRT PONT Ő?!, MIÉRT VAN ITT?! MIÉRT?!?
Demon nem tudott erre mit reagálni így csak bújni kezdett a nyakamhoz, amint felért a vállamon vezető úton.

Akkor ott nem tudom mi fájt a legjobban,tán még azt sem tudom, hogy ez szomorúságból -, vagy csalódásból kifolyó fájdalom volt. Nagy volt az önbecsülésem és ... Jeff iránti szerelmem is bármennyire is fáj ezt kimondani ezek után. Ő volt az egyetlen akinek az oldalán láttam magunkat... együtt harcolni, csókolózni, utazni, szórakozni és úgy akarni egymást ahogy csak az éjszaka kívánja.
Ez már több volt némi fizikai vágyakozásnál, mellette mindig is biztonságba éreztem magam... és akkor... ott... este... megszelídített... Megszelídített és ott hagyott. Mindidáig hülyeségnek találtam néhai nagymamám szálló igéjét; "Felelősséggel tartozol azért akit megszelídítettél...sose feledd el Kara"
A mai napig emlékszem ahogy ott ültünk a tornácon lévő hintaszékekben és elmesélte milyen volt fiatalon nagypapával. Azután mindig is csak ilyen szerelmet akartam, és úgy éreztem, hogy Jeffel ez mind megvalósult, de tévedtem.

Ahogy ezek a mondatok átjárták fejemet, és kimondtam az utolsó szót az utolsó könnycseppem is végig gördült az arcomon maga után egy siralmas lelki sötét csíkot húzva. Kivettem a surieknemet a zsebemből és már kábultan néztem a pengére. Demon elkezdett ugrálni meg sikitós halk hangot kiadni, hogy ne tegyem. Hisz nem ér ennyit, de engem nem állított meg semmi. Közelítettem a vágó eszközt, Demon becsukta a szemét es reszketett majd csak egy üvegcsörrenésre nyitotta ki.

-Gyűlöllek, Jessica Alvar.-mondtam ezt az osztályképre nézve a szekrényemen amiből halál pontosságra állt ki a suriken, csak Jessica arcát tönkre téve a képen
-Senki nem ér annyit, hogy magamnak ártsak, ezt jegyezd meg Demon.-mondtam és megsimogattam egy nyugtató mosoly társaságába, ahogy a kezembe tartottam- Emellett én nem hagyom itt azt akit megszelídítettem, mondtam ahogy egy puszit nyomtam a fejére.

A beledobott suriken így is véres volt, de ezzel sokkal díszesebbé tette a képet. Ránéztem Demonra a kép után és ő lett a lelki támaszom aki miatt megérte küzdeni, akinek itt vagyok én és aki itt van nekem, aki meghallgatott. Letöröltem a lelkem piszkos vizét.
-Itt és most, vége!-jelentettem ki határozottan-Nem lesz több sírás miatta, bebizonyítom főleg magamnak, hogy nélküle is tökéletesen megvagyok.

Ezek után felálltam a földről, letöröltem sminkem elfolyó részét, magamhoz vettem még egy két kunait es leindultam edzeni Demonnal a vállamon egy gondolattal: /Ez volt az utolsó, hogy fiú miatt így sírtam./