Halandzsa

Fejben máshol vagyok

Fejben máshol vagyok.
Nem ebben a kartondobozban
Csupasz szobában.
Csupasz szoba, sárgás csupasz falakkal,
Négy különböző színű bútorral,
Nyughatatlan, örök mozgolódó szomszédokkal,
Meghurcolt gurulós székkel,
Papírvékony semmi falakkal,
Lyukas szúnyoghálóval a balkonajtón.
Fejben én most Hounslowban vagyok
A Tesco sarkán állok
És nézem ahogy egyre gurul
A félig tele sörös üveg,
Ami egy részeg srác kezéből csúszott ki.
Bent állok a liftben,
Az ibis budget liftben,
Velem szemben az a kedves fekete férfi,
Szeme véreres és ó milyen lelkes,
Egész út alatt beszélgetni akar.
Valami hatása alatt áll, ez számomra bizonyos
Reggel nyolc ha alig lehet
És ő most tér vissza szobájába
A hajnali városból.
És én csak mosolygok, emlékszem
Néha szólok párat,
Nem műfajom a liftes small talk
De nem kívánom megbántani.
Aztán hirtelen a buszon ülök,
Megyünk egyre beljebb,
Elgurulunk a Royal Albert Hall mellett,
Látom a Hyde Parkot,
Ezer gyönyörű csodát, kincs ez a látvány
Hiába az idegenvezető förtelmes hangja,
A ricsaj előttem,
Mindennap az üvegre tapadok
És nézem a fehér georgian házakat,
A zöldellő parkokat,
A csillogó felhőkarcolók,
A Shard, a Gherkin, a Cheesegrater,
A Temze barnás vizét,
A piros buszokat, az öltönyös járókelőket,
A fenséges gomolyfelhőket.
Aztán a Seven Sisterst nézem,
Szilárd fehér kréta,
Alatta a partot kisodródott moha lepi
Mint ezernyi levedlett zöld hajcsonó,
A hideg szél már megint a hajamba kap
És én tovább pózolok,
Hogy legalább legyen pár jó képem.
Aztán sutty, már Amszterdamban fékez a busz,
Pontosan a Heineken gyár előtt.
Süvít a szél, később majd esik az eső,
Szürke az ég, de Amszterdam így is olyan szép.
Szeretem a házakat, a vizet, a sok virágot,
A tiszta utcákat, a halom biciklit,
Sőt még a kövek közé szorult holmi csikket is.
A Bloemenmarkt gyönyörű forgotaga vonz,
A sok olcsó tulipán,
Kell a sok vacak szuvenír,
Mert mosolyt festenek az arcomra.
Később meglátom az üvegházikók alá
Graffitizett van Goghot,
Ez a város olyan mint egy mese,
Ahol az utcán napraforgó nő,
Ahol a vízen lebeg a kínai étterem,
Ahol hét híd egyvonalba úszik,
Ahol a csatornák szélein állnak a lakóhajók,
Ahol egy esős napon is látom a ragyogást.
Aztán a NEMO-ban újra gyereknek érzem magam,
Buborékot fújok, plazmalámpát fogdosok,
Vizipisztollyal célozok,
Optikai csalódásokkal szemezek.
Aztán lásd, már nem is vagyok olyan messze,
Visszaugrok az időben,
S már Budapesten is vagyok.
Ott ülök abban a kocsmában,
Tiszta kösz az egész,
S jaj megint hogy sajnálom,
Hogy aligha fél órát maradtunk csak ott.
Az volt az első igazi éjszakám Budapesten,
Tizenhat éves, tapasztalatlanul,
Élményre oly éhesen,
Bejártam volna az egész várost,
Fürödtem volna a zenében,
Szobatársamra röhögtem volna részegen.
De nem, hisz rövidre vágták esténk,
Így csak ültünk a szobán,
Azon a lábszagú kis szobán,
És beszélgettünk, ezzel a lánnyal megismerkedtünk,
Mondhatnám, barátnők lettünk.
Ott állok a buszmegállóban,
A Cházár András utcában,
Várom a buszt, kilenc se múlt még,
És hiába csak nyolc, talán kilenc perc,
Én élvezem az utat.
Nézem a forgalmas utcákat,
A követhetetlen tömeget,
Lesem kísérőinket és őket mindenhova követem.
Fekete szoknyában vagyok,
Bent az ülésen, előttem egy plac,
Rajta: Republic of Finland
Nyakamban egy badge,
Rajta: delegate és egy előnytelen kép.
Később már este van
És mi ülünk a villamoson
Szobatársammal megosztunk egy üveg bort.
Mindketten berúgunk,
Mosolygunk és nevetünk,
Táncolunk, pogózunk, kifulladunk, újrakezdjük.
Cafe Freiban japán kávét iszom,
Városnéző hajón ámuldozók,
Vacak menzás kaját eszek,
Passportomat magamnál tartom,
Szomszédommal haverkodom,
Csendben hallgatom az ülést,
Nem rajtam áll a debate,
Szputnyikban sárga inget veszek,
Unofficialon vodka bombát iszok,
Klubzenékre táncolok,
Csókot hárítok, nevetek, iszok,
Örök emlékeket szerzek,
Minden egyes percet végig élvezek.

20200416 16:12-17-21 (kb)
Talán lesz pt 2, mert még van egy-két út és élmény ami megérdemelné ezt a formát, ezt a megörökítést.