Halandzsa

Megrekedve

Azt mondja gyerek vagyok,
Mondom nem, nem tetszik ahogy mondja,
Nevet, gúnyosan, szerinte még gyerek vagyok.
Nemet mondok, ezért kérdi mi más ha nem gyerek,
Én pedig azt válaszolom: Meg vagyok rekedve!
Gyerek már nem vagyok,
Felnőtt meg még nem vagyok,
Úgyhogy csak úgy vagyok,
A kettő közt megrekedve.
Igazi szerelemet még nem ismerem,
A szívzűrök még nem zargatnak,
Rettenetes döntésem csekélyke akárcsak a sikerem.
A szerelmet már írom de még nem tapasztaltam soha,
Életemben még csak most jött el a kamaszos fellángolások kora.
A csók ízét saját számon még nem éreztem,
Eddig soha még egy fiút se érdekeltem.
Szerenádot, vallomást még nem céloztak nekem idáig,
Ha megtörténne vidám sikolyom elhallatszana egész Iránig.
Buliban, igazi kamaszos buliban nem voltam még,
Nem is ittam még vadászt, puncsot, rumot,
Eddig sose hánytam még epét.
Cigarettát nem égettem még,
De nem is akarok, attól óvjon az ég.
Vezetőülésben nem ültem még,
A gyors jogsi letevésre nálam az esély elég csekély.
Barátom nem volt még soha,
Olyan amelyik plüssmedvét vesz a szülinapomra,
Megcsókolja a homlokomat álmomban,
Kézen fogva sétál velem a városban,
S mikor felébred először rám mosolyog álmosan.
De igazából semilyen barátom se volt még, nem hogy egy ilyen.
Dolgozni se dolgoztam még keményen, verítékesen,
Soha nem ugortam még át kerítéseken.
Nem repültem még ki a fészekből,
Álomba se sírtam még magam fiú miatt,
- korombeli fiú miatt -
Ez is mutatja, nem vagyok én még felnőtt.
De gyerek se lehetek többé,
Ha el is szúrom, többé nem bújhatok az anyukám háta mögé.
Azt várják, hogy bátor legyek, felelősségteljes, öntudatos, érett,
Félúton a harminc felé gyerek már nem lehetek.
Visszamennék, szó se róla,
Azokba az óvodás évekbe mikor az embernek nincs még semmi gondja.
Nem fognak rajta szavak,
Nem fáj ha az apja elhagyja,
Ott van neki az anyja.
Nem érdekli még a szerelem,
El se éri az a sok felesleges, elkerülhetetlen érzelem.
Az a sok érzelem ami pár év múlva már lételem.
De a szavak már belém égtek,
Már nem tudnék nyitni feléd hiába kéred.
Mindezzel a hátamon már biztos,
Igazi kislány többé nem lehetek.
Úgyhogy most csak vagyok,
Csendesen megrekedve,
És várok, tapasztalok, minden nappal egy kicsit felnövök,
De nem teljesen.
S mikor már nem leszek megrekedve,
Pár év múlva talán írok arról amit tanultam, míg felnőttem,
S hogy a felnőttséghez képest jobb volt- e így,
A kettő közt megrekedve.

[2017. 08. 25. 6:29]