A vonat otromba, sárga lámpafényébe,
Öltözve ülök a kék huzatos ülésben,
Hátrahajtom a fejem és még most is,
Te jársz az én buta kis fejemben.
Azt kívánom, bárcsak le tudnálak mosni magamról,
Lenyelni a rólad szóló gondolatokat, mint a mentes vizet!
Bárcsak én is bele tudnék szeretni a természetbe, mint azok a tájkép festők,
Bárcsak tudnék rózsa lenni!
Két egymástól független versszaknak indult, magam sem tudom összetartoznak-e.
YOU ARE READING
Halandzsa
PoetryVersecskék egy lánytól aki a költők zsenialitására vágyik. [cover by @Mithrel ]
