Örökké szerelem - Egy Miraculous Történet

2. évad 8. rész

Kérlek olvassátok el a fejezet végén lévő írói jegyzetemet, köszi <3

Alya szemszöge

Mikor Macska elment, bementem a tetthelyre és el kezdtem nyomok után kutatni. Bármi megfelelne... Csak valami, amivel bizonyítani tudnánk a támadó kilétét. Habár elég necces, hogy az a pávanő lesz a hunyó. Benéztem mindenhova, még pár bútort is félrehúztam, de elsőre semmi gyanúsat nem találtam. Már épp feladtam volna a keresést, mikor Marinette számítógépe mögött észrevettem valamit. Egy toll volt a Pávanő ruhájából. Gyorsan belecsúsztattam a táskám egyik zsebébe, és még épp időben tettem, ugyanis a következő percben az ablak törése zavart meg. Odakaptam a fejem, és szembe találtam magam a nemezisünkkel, aki úgy msolygott, hogy kirázott a hideg.

-Maga meg ki a franc? Tűnjön el a házamból! Ez magánlak sértés! - muszáj volt magan civilnek tettetni, mert a talizmánom nélkül amúgy sem tehettem volna semmit.
-Dobd el a színjátékot Alya kisasszony! Vagy mondjam, hogy Reena Rouge?- közeledett lassan, miközben én egyre hátráltam.

Honnan tudja?? Ez a nő mindent kiderített rólunk? De hogy? És most mit tegyek?

Az egyetlen értelmesnek tűnő ötlet a futás volt, így mikor hátammal már a falat súroltam, sarkon fordultam és rohanni kezdtem a bejárati ajtó irányába, ám mielőtt odaérhettem volna, egy tollpehely rám szállt, ezzel azonnal ledermesztve testem. Fejemben hallottam a hangját, ahogy a mágikus pihe kezdte átvenni az irányítást tudatom felett.
-Ne aggódj, nem akarlak bántani, végülis az egyetlen célom, hogy Fekete Macska szenvedjen, te csupán arra kellesz, hogy közöljem vele a célom, hisz én szeretek tisztán játszani. Meg amúgy is, had próbálja meg elkerülni az elkerülhetetlent... - ahogy ezeket mondta, éles fájdalmat éreztem az agyamban, és hamarosan testem feladta a küzdelmet, így ájultan estem össze...

Adrien szemszöge

Átlagos körülmények között már rég elindultam volna kiszabadítani Alyát, de tudtam, hogy Marinette kiszámíthatatlan személyisége olyan meggondolatlanságokra sarkallhatja, amik kárt tehetnek benne, így úgy döntöttem, megvárom, míg a házhoz ér, és megbeszélem vele a további terveket. Időtöltésként megpróbáltam valami információt szerezni a rendőröktől, de nem sok hasznos dolgot tudtak mondani.

Tulajdonképp minek vannak rendőreink, ha minden munkát mi végzünk?

Megpróbáltam felhívni Ninot, hogy értesítsem a fejleményekről, de nem vette fel. Nem értettem miért, mert ma nem volt semmi dolga.

Talán őt is elrabolták?

Pánik kezdett elönteni a gondolatra, hogy mindkét legjobb barátunk bajban van, de szerencsére ekkor megérkezett Marinette, oldalán Ninoval.
-A... Macska, mi történt? Alyát tényleg elrabolták? - kérdezte riadtan szerelmem.
-Nagyon úgy néz ki. Sajnálom Ninó - vétkesnek éreztem magam amiatt, hogy elrabolták a szerelmét, hisz magammal vihettem volna, vagy hagyhattam volna neki valamit amivel megvédheti magát. Nem bírtam a barátom szemébe nézni... Meglepetésemre azonban egy kezet éreztem a vállamon.
-Haha! Ne aggódj tesó! - mosolyott rám Ninó - Alyát már annyiszor elrabolták gonosztevők, hogy szerintem hozzászokott. Legalább felidézzük a régi szép időket. Meg amúgy is, szerintem a gonosztevőnek jobban kéne félnie Alyától, mint fordítva - nevetett, és ezt már én sem hagyhattam mosolygás nélkül. A szemem sarkából láttam, hogy Marinette is vidámabb hangulatban van, erről pedig eszembe jutott egy fontos dolog.
-Akkor most megyünk, és megmentjük Alyát, igaz? - néztem rájuk, mire ők bólintottak - remek, viszont Szerelmem... Ugye tudod, hogy nem jöhetsz velünk? - néztem a kék hajú lányra sajnálkozóan.
-Tessék?! - kérdezte döbbenten.
-Miért nem? -érdeklődött Ninó is.