Szerelemből Jeles

6.

Sophie

A délutáni irodalom vizsga elég jól sikerült. Már csak négy maradt hátra.

- Lányok, én megyek. Sokat kell még tanulnom.. - köszöntem el a lányoktól
- Jól van, menj csak. Mi még maradunk egy kicsit, hátha összefutunk Mr. Boulet-tel..-mondta Liana
- Mit akartok tőle? - néztem rájuk  nevetve
- Nézd, lehet, hogy tanár, de elég fiatalos.. Muszáj megismerkednem vele..
- Aha. Muszáj.. Na jól van, én léptem! - fordítottam hátat, majd Ciara utánam futott.

- Héj, neked akartam elmondani elsőnek.. - Összejöttünk Nick-kel. - mondta fülig érő mosollyal
- Örülök neked Ciara, de vigyázz vele!
- Már te is kezded.. Azt gondoltam te mindenben mellettem állsz majd..
- Melletted állok. Tudod jól, viszont féltelek is.. Ha összetörik a szíved, azzal engem is bántanak..
- Bízom benne, hogy nem fog megtörténni. Rendes srác Soph..
- Nem szólok bele. Ha te boldog vagy, nekem mindegy kivel vagy, csak tartsd nyitva a szemed!
- Igenis anya.. Amúgy mi van Henry-vel?
- Ne is emlegesd. Örülök, hogy nem találkoztam már vele egy ideje. Maradjon is így..
- Szólj, ha bármi van oké? Most vissza megyek Liana-hoz. Teljesen rá van kattanva a töri tanárra.
- Igen, látom. Na menj!

Megpusziltuk egymást, majd mentem is az utamra.

Az utcánkba érve, ahogy sétáltam az országúton, csak arra gondoltam, hogy Henry ne kerüljön a szemem elé.
Számomra túl kényelmetlen érzés, ha vele kell lennem.
Remélem a szüleim is belátják egy nap, hogy ez nem jó nekem.

Már fellélegeztem, mikor a házuk előtt sétáltam el, mert nem láttam őt.
Megnyugodtam.

Belépve az ajtón, viszont újra görcsbe állt a gyomrom.
Henry beszélgetett apával.

- Gyere, épp rólad beszélgettünk.. - invitált be apa a nappaliba.
- Igazán? - néztem gyanúsan végig rajtuk.
- Henry ma elkéretett téged itthonról.
- Mármint ma? - kerekedett ki a szemem - Nem lehet, a tanulnom kell a vizsgámra, hiszen ezt te is tudod..-néztem Henry-re. Nyilván neki is tanulnia kéne..
- Nem sokáig leszünk, csak vacsizni vinnélek..
- Van itthon kaja, köszi!
- Ugyan már kislányom! Ne légy tiszteletlen vele!

Apa szigorú tekintettel meredt rám. Erről a tekintetről csak a gyerekkorom jutott eszembe. Az, hogy minden apró hibáért amit elkövettem, bűntetés járt. Nem olyan szobafogság féle, hanem atyai pofon féle. Anya persze ebbe nem szólhatott. Végig nézte, ahogy püföl, sőt néha ő is ugyanezt tette.

Folyton azt hajtogatták, hogy csak próbálnak megnevelni engem.
Egyet tudok biztosan. Én biztos nem így nevelném a saját gyerekem, akit én hoztam a világra, akinek én adtam életet.

Szerencse, hogy nincs testvérem. Vajon vele is így bánnának?

Mosolyt erőltetve az arcomra válaszoltam. Nem akartam, hogy ebből baj legyen. Inkább tűrök,és lenyelem ezt.

- Jól van, egy óra múlva elkészülök.

Henry felállt majd megpuszilta az arcom.

- Beugrok érted! - kacsintott

Egy béna mosollyal fejeztem ki, hogy Ok.

Egy szó nélkül felrohantam a lépcsőn, és magamra zártam az ajtót.

Annyira nem vettem komolyan ezt az egész vacsi ügyet, hogy át sem öltöztem.
Egy kék farmer és egy fekete blúz volt rajtam. A hajamat egyszerű kontyba kötöttem,sminket sem erőltettem.

A megmaradt idő alatt, inkább tanultam. Jobb, mint a semmi, persze, ha meg is ragad valami..

Pontosan egy óra múlva már csengetett is.