Szerelemből Jeles

68.

Sophie

- Nagyon tetszik ez a hely. - mondtam a karjai közt fekve

Az emelet egy egyszerű szobából állt, féltetős, nagy ablakokkal, otthonos volt, mintha eddig is itt éltünk volna, csak a mi világunk.

- Komolyan? Vehetünk másikat.. - viccelődött
- Ennél jobbat? Neem..
- Várj, amíg körülnéztél.
- Igazad van, felét sem láttam.
- Imádni fogod, tudom.
- Ennyire ismersz?
- Mi az hogy, a teraszunk hatalmas, kiülhetünk enni, vagy akár kint is aludhatunk a függőágyon.
- Van függőágy?
- Van bizony.
- Ah, már most imádom!
- Én meg téged.

Az időről ismét totál megfeledkeztem.

- Mennyi az idő?
- Négy. Miért?
- Virágra van pénzed? Csak mert anyám megfog ölni. Legyen valami szép a síromon.. - ugrattam, de valamilyen szinten komolyan gondoltam. Ki fognak otthon nyírni.
- Ilyet ne mondj. Hallottad?
- Jó, lakat a számon, de induljunk.
- Mi lesz a terasszal?
- Lesz még alkalom rá. Mennünk kell.
- Igazad van, megígértem, hogy vissza viszlek. Öltözzünk fel..
- Ha nem mondod.. Pucéran akartam menni.
- Felőlem jöhetsz így, majd elbújtatlak.. - ölelt magához
- Ne viccelődjünk, érzem a vesztem.. - nevettem
- Jó, hagylak készülődni. - még dobott egy csókot az ajkaimra, majd ő is öltözni kezdett.

- Jó sokáig tartott a próbád! Miért pont szombat? - kérdően nézett rám anya, mikor hazaértem.
- Tudom, ne haragudj. Nem rajtam múlott. - utálom, hogy hazudnom kell.
- Már vacsoráztunk, maradt a hűtőben.
- Talán később, a suliban ettünk..
- Holnap korán kell kelnünk apáddal, úgyhogy megyek is.
- Anya, kérdezhetek valamit?
- Mi az?
- Te hogyhogy apával dolgozol?
- Tudod segítenem kell a számlákkal és ilyen-olyan dolgokkal. Egyedül nehéz lenne neki ezt is vinni. Sok ember van rá bízva, elég azzal bajlódnia.
- Milyen munka ez? Soha nem beszéltek róla nekem. Semmi konkrétat nem tudok.
- Neked nem is fontos, hogy tudj róla kislányom. A munkát nem hozzuk haza, és ez így van jól.
- Hát jó.. - nem értettem ezzel egyet, hiszen én is a család része vagyok. Jogom lenne tudni, miféle munkát végeznek a szüleim.

A szobámba menet Katie a szobája ajtajának tamászkodva várt engem.

- Azt hittem soha nem érsz fel..
- Baj van? - kérdeztem, majd behúzott a szobámba
- Nincs baj.. Vagyis, de. Nem érem el Jordan-t, nem reagál sem üzenetben, sem akkor, ha hívom. - adta ki bánatát az én örömömre. Gonosz vagyok, amiért örülök ennek?
- És én ebben hogy tudok segíteni? Mert gondolom azt akarod.
- Biztos veled volt a suliban, nem mondott neked semmit?
- Nem volt velem, mármint addig amig anyát felhívta, de utána lelépett.
- Basszus, félek, hogy megint lapátra tesz.
- Amikor lefeküdtél vele.. - ha rágondolok, belül összerezzenek.
- Józan volt? - nyilván nem.
- Hát annyira nem.
- Talán itt a gond. Lehet megbánta.
- Honnan veszed?
- Ha nem keres, akkor szerinted mi lehet a baj, ha nem ez? Biztos hibának érzi.
- Ezt úgy mondod, mintha.. - megálllt a mondat közepén.
- Mintha? Folytasd.
- Mindegy, ennyit akartam tőled. Pihend ki magad, biztos sokat táncikáltál. - felállt áz ágyamról, majd belecsípett az arcomba, aztán a mellkasomra pillantott.
- Nem is láttam rajtad ezt a láncot. - megfogta, majd irigylően fintorgott
- Régi már, csak nem rég bukkantam rá a napokban.
- Csinos. Ha nem mondtad volna, hogy régi, azt gondolnám Henry adta.
- Miért?
- Mert túl.. Hogy is mondjam. Szerelmes hangulata van. Na jóejt csillag..

Mi lesz még ezután?
Titok aztán még több titok.
Viszont, azt mondják, hogy a titkok mindig kitudódnak.
Meddig tart még a varázs?