5.

585 26 0
                                    

A "banda". Eléggé rég kezdődőtt. Úgy tíz évvel ezelőtt.

Tíz éves koromban költöztünk a szüleimmel Londonba. Az új suliban nagyon féltem. Egyetlen ember jött oda hozzám: Harry Holland. Megkérdezte, hogy melyik osztájba járok. Az izgalomtól alig bírtam kinyögni, hogy 4.A. Azt mondta, hogy ő is odajár. Elkísért engem az osztály teremig. Addig megkérdezte a nyílván valót: új vagyok-e. Utállom az ilyen kérdéseket, tehát kapásból azt válaszoltam, hogy nem, csak eddig láthatatlan voltam. Ilyenkor az emberek általában elszoktak menni tőlem, de ő nem ment el, csak felnevetett és azt mondta, hogy bírja a humoromat. A terembe beérve be kellett mutatkoznom, majd a tanárnő leültetett egy Harryre eléggé hasonlító fiú mellé, csak neki hullámos volt a haja. Azt mondta, hogy Sam Hollandnek hívják. Elmonta, hogy ő Harry iker tesója. Igazából nem sokat beszéltem senkivel, ameddig egyszer együtt kellett Harryvel csinálnom egy projektet. Kiderült, hogy egy utcában lakunk. Eleggé jóban lettünk és én egyre többet lógtam a Holland ikrekkel. Főleg Harryvel. Egyik nap a játszótéren játszottunk, amikor odajött hozzánk Ő és Haz. Ekkor találkoztunk először. Egyre többet játszottak velünk. Én ekkor szerettem bele. Aztán párévvel később, amikor 14 voltam, játszottam egy filmben és kiderült, hogy eléggé jó színész vagyok. Onnantól nem volt megállás. Nagyban toltam a színész és a modell szakmát. Még abban az évben Neki is ki jött egy filmje, amiben statisztál Harry és Sam is. 16 éves voltam amikor először töltöttük ebben a faházban a karácsonyt. Miután betöltöttem a 18-at elmentünk bulizni és Vele annyira berúgtunk, hogy elmondtuk egymásnak az érzéseinket a másik iránt, amik ugyan azok voltak: szerelmesek voltunk. Ebben az volt a legnagyobb poén, hogy ezt fel is vettük videóra és kiraktuk instára azt, ahogy összejövünk. Igazából erre az egészre nem emlékszem, csak arra, hogy mellette keltem az ágyában. Mindent, csak az insta videóból és a többiek meséiből tudok. Végül józanon is kimondtuk, hogy szeretjük egymást és összejöttünk. 4 évig voltunk együtt.

A kis nosztalgiám végére sikerült magamra rángatnom valami elfogadható ruhát.

Jóban-rosszban, veled együtt (Tom Holland ff.)Where stories live. Discover now