Árny a sötétben

Balszerencse

Betörtük a bejáratiajtót és az emeletre siettünk. Ott ült megkötözve és elájulva Nancy, vérző fejjel. Yuto berohant hozzá, de még mielőtt odaért, egy fehér hajú lány ugrott neki. Jobb szeme szürke, a bal pedig vörösen izzott. Világító szeme felett egy szintén fénylő kék x jelzés díszelgett. Jobb oldalán fehér, balján pedig fekete volt a kabát.

Odafutottam, majd a zsebkésemet a torkának szorítottam, amitől elengedte Yutot, aki megragadta két kezét és hátrafogta.
- Mostmár - súgtam a fülébe - érdekel, ki vagy.
- Végre - rideg és érzelemmentes hangja volt. Nem próbált szökni, szépkis csoportképet alkottunk így hárman - én vagyok a Balszerencse istene, Fuun. Egy ideje követlek, Zora Denetro!
- Vettem észre. Miért kavarsz bele a dolgaimba?!
- Mert vicces - villantott egy szadista vigyort Yuto felé - és mert ez a dolgom.
- Miért?
- Mert túl jó volt az életed. Hát én elb*sztam. Szívesen.
Azzal eltűnt. Basszus! Soha nem fog békénhagyni. Túl jól idegesít.

Mivel eddig az ő hátának támaszkodtam, most kecsesen pofáraestem. Kicsit fogtam a fejem, majd Nancyhez rohantunk és megnéztük a pulzusát.
- Még él - sóhajtott Yuto.
Felültettük egy székre és bekötöztem a fejét. Király, márcsak nekem nincs kötésem. Remek.

Úgy dél körül ébredt fel Nancy. A szülei dolgoztak, szóval annyira nem volt nagy baj. Yutoval épp ebédeltünk. Vagy. Hasonló.
- Ez tök finom - tömte magába a tésztát - te mit eszel?
- Salátát. És csukd be a szád! - majd megdobtam egy villával, persze nem szúrtam belé.
Válaszul egy adag tésztát kaptam és egy tejfölös kanalat. Már kész kajacsata folyt kettőnk közt, mikor Nancy hirtelen felkelt;
- Mi a...?
Egyszerre néztünk rá, majd Yuto felordított;
- Hé, Zora! - nevetett - már megint leöntöttél?!
- Lehet - vigyorogtam - de a múltkor te öntöttél le engem!
- Az igaz - beletúrt a hajába és belemarkolt a tésztába, majd megint megdobott - egyél!
Már válaszoltam volna, de Nancy közbelépett:
- Mi a francot műveltetek ti?!
- Ebédeltünk.
- Idióták. És mi van Yuto karján?
- Az jó kérdés. Én is tudni szeretném.
- Hát tegnap este már aludni készültünk, én bementem a szobámba és átöltöztem. Hallottam egy halk puffanást Zorától. Felvettem a pólóm és kimentem hozzá. A szoba közepén feküdt. Feltettem az ágyába, majd körbenéztem, hogy megtudjam, mi történt. Végül arra jutottam, biztos csak nagyon fáradt volt. Ma reggel arra keltem, hogy Zora állt felettem. Konkrétan a hasamon ült és engem nézett. Mikor felnéztem, láttam, hogy egy kést tart felém. "Mi a fene?" Mormogtam, mire annyit mondott: "Állj fel!" Így is tettem, majd kigáncsoltam Zorát. Válaszul megrántotta a bokám és megvágta a vállam. Megfogtam a karját, majd belefejelt a saját késébe. Meglökte a vérző vállam, amitől felszisszentem és elfordultam, majd végighúzta a pengét a tarkómon. Összeestem, majd lefogott és megkötözött. Nem volt erőm ellenkezni. A sarokban ültem, majd hallottam, ahogy beszélsz valakivel, akinek olyan hangja van, mint nekem, majd bekopogtál. Innentől te tudod. Zora elűzte, kiszabadított, majd jöttünk ide - Nancyhez fordult - veled mi történt?
- Hát semmi. Vagyis. Ma ez az első emlékem. Tőle kéne megvédenetek?
- Nem. Ő Zoráért jött. Azt mondta, hogy "elb*ssza azt a tökéletes életét".
Én már nem figyeltem rájuk, a karomat néztem. Ahol hozzáértem Fuunhoz, ott fekete volt a könyököm, mint amikor az angyal utcában jártam. Égetett. Amikor Yutot láttam helyette, a homlokom biztos, hogy az arcához ért, ott mégsem éget. Biztos csak az eredeti alakja ilyen.
- Mi a franc?! - ugrottam hátra, mire mindketten rámnéztek.
A feketeség kezdte elemészteni a karom. Fájdalmamban felordítottam, mire Yuto ugrott mellém.
- Yuto Freiji, angyali erőm által felszabadítom ezt a szemvedő lelket a fájdalom alól! Gyötrődés Istene, felszólítalak, hogy hagyd békén Zora Denetrot! Fájdalom Istenei, tűnjetek el és hagyjatok békét!
Fején glória díszelgett. Már majdnem az egész bal oldalam fekete volt. Bal szemembe szürkeség költözött. Yutora néztem, majd a nyakába borultam és szorítottan. Teljes erőmből.
- Köszönöm - engedtem egy könnycseppet kicsúszni.
Yuto csak meglepődve nézett, nem mert megölelni, nehogy hozzáérjen a karomhoz.
Később Nancyvel felmentünk az emeletre, bekötni a lábam, karom, fél arcom és a hasam.
- Hogy néz ki? - kérdeztem, mire elgondolkozott.
- Ijesztően. Rémisztő.
- Király!
Ekkor egy üzenet jelent meg előttem. Lassan felolvastam:

"Zora Denetro!

A te életed még elbaszva is szép! Addig nem hagylak békén, míg nem szenvedsz eléggé!

Fuun"

Hát már csak ez hiányzott! Életem végéig fog üldözni a Balszerencse. Király. Köszönöm. Kösz!

Mikor végeztünk, Yuto lent tévézett. Gondoltuk, kicsit ráijesztünk. Nancy felsikoltott, majd valami színpadias mozdulatsorral legurult a lépcsőn. Yuto odafutott hozzá. Ekkor én fent egy kísérteties kacajt ejtettem, majd elsuttogtam a varázsigém:
- A Szabályzat kimondja, hogy rosszat tenni jó. Segítsetek, Félelem Istenei! Hozzátok a frászt szerencsétlen áldozatotokra! Hazugság Istene, szólítalak, add nekem erőd!
Szemem világítani kezdett, mint régen. Lassan kifordultam a lépcső elé és kísérteties vigyorral rohantam lefelé.
- Nem menekültök - kacagtam ördögien, de a vége inkább sima röhögés volt.
Nancy velem nevetett. Yuto csak beletúrt a hajába és egy olyan "ezt megkaptam" nézéssel mért végig.
- Ez nem vicces. Hülyék vagytok.
- Nem, az te vagy - röhögtünk.
Ekkor már ő is nevetett.
- Jól áll a kötés.
- Kösz, már legalább mindannyiunk hasonlít egy múmiára.

Még nevettünk egy darabig, majd a csöngőre eszméltünk. Basszus.

- Most mi lesz?! A szüleim kinyírnak, ha meglátják a konyhát! És a fáslit a fejemen!
- Ööö... - elgondolkoztam - rohanunk rendetrakni, te addig kiviszed a szüleid sétálni. A hidegre alapozva felveszel egy sapkát.
- De mivan, ha leakarnak pakolni? - szállt be Yuto.
- Igaz. Akkor kell egy elterelés, amiért nem akarnak bejönni. Van kocsitok?
- Igen, a garázsban.
- Hol a garázsnyitó?
Felállt és kivett egy távirányítót a bejárat melletti szekrényből. Ezt egy újabb, hosszabb csengőszó szakította félre. Megkaptam a kis szerkentyűt és össze-vissza kezdtem nyomogatni, amitől a garázsajtó fel-le ugrált. A felnőttek odarohantak és keresték a gond forrását, amíg Yutoval takarítottunk. Nancy egy sapkában ment segíteni a szüleinek, mert a gombokat még mindig vadul nyomkodtam. Ahogy befejeztük a rendrakást, (varázslatos módon) megjavult a garázsajtó.
- Anya, apa! Elmegyek a parkba két barátommal. Később jövök!
- Kivel mész, maci?
Ekkor már ott álltunk mi is. Elnevettük magunkat, majd odasúgtam;
- Az új szomszédokkal, Szonjával és Ethannel.
- Az új szomszédokkal, - ismételte - Szonjával és Ethannel.
- Jó szórakozást, de ne maradj sokáig!
- Úgy lesz, sziasztok!
Majd elindultunk.elmentünk a sarokig, ott megálltunk és pár perccel később visszakanyarodtunk a mi házunkhoz.
- Na szóval - nézett ránk Yuto - mit csináljunk?
- Szerintem - gondolkodtam - felelsz vagy merszezzünk.
- Oké - mondták szinkronban.
Ekkor csengettek. Most mi lesz? Három korunkbeli srác állt ott. Nem láthatják meg Nancyt! Mi meg nem nyithatunk ajtót.

Yuto kitalálta, hogy amint belépnek kapnak valamit, hogy lássanak. Így kezdtük kipakolni a régi karkötőimet. Mikor mind meglett, Nancy nyitott ajtót és mindenkinek a kezébenyomott egyet.
- Sziasztok!
- Szia Nancy! Az ikrek itt vannak?
- Persze, az emeleten. Szólok nekik, addig ezeket vegyétek fel!
- De miért? - kérdezte egy göndör, fehér ingű srác.
- Mert játszunk - hű. Tömör - felelsz vagy mersz.
- Karkötővel?
- Amíg bentvagy, rajtad kell lennie, majd ha nem teljesítetted a próbát, átadod a karkötőt annak, aki kérdezett. Az nyer, akinek a legtöbb karkötője van.
- Ez tetszik!
- Üljetek le, mindjárt hozom az ikreket!
Amíg ők beszélgettek, mi az ajtónak tapadva hallgatóztunk. Mikor Nancy benyitott, nemes egyszerűséggel estünk pofára. Elnevettük magunkat, majd hármasban lementünk.
- Sziasztok - köszönt Yuto - Ethan vagyok!
- Én Szonja - nyújtottam a kezem a göndör srác felé.
- Erik - csapott a tenyerembe - ők pedig Max és Daniel.
Erik szeme barna, Maxé szürke, Danielé fekete. A göndör vörös hajú, a másik kettő pedig szőkésbarna. Ahogy kezetfogtunk, mind a hárman a szememet és a kötéseket nézték, majd a vörös rákérdezett;
- Veletek meg mi történt?
- Inkább hagyjuk - kaptam a szememhez.

Leültünk a szőnyegre és játszottunk az előbb improvizált szabályokkal. Nancy pörgetett először.
- Daniel, felelsz, vagy mersz?
- Merek.
Elvigyorodott és rámnézett.
- Verekedj meg Szonjával!
- Mi?! De... ő lány. És sebesült.
- Ne félj - mondtam - majd megkíméllek.
Erre villantott egy gyors vigyort, majd felállt.