Árny a sötétben

Ezt elszúrtuk

Aznap lent aludtunk. A küldetés miatt Nancyék mellett kaptunk egy házat. Egyébként elég szép épület. Yutoval külön szobánk volt, de még egész hajnali egyig a nappaliban beszélgettünk. Ebből a szobából két lépcső vezetett az emeleten lévő hálószobákhoz. A konyha egybe volt nyitva nappalival, a fürdőszoba pedig a lépcsők alatt.
- Egyébként - nézett fel Yuto - most mit fogunk tenni? Mármint, ezt hogy oldjuk meg?
- Hát ez még könnyű. Majd csak... igazat mondunk neki. Amit én nem értek, hogy az anyja látott minket.
- Azt tudom, hogy miért volt. Előtte találkoztam vele és nálamaradt... hát. Segítettem megcsinálni a haját így a hajgumi miatt látott.
Erre elnevettem magam.
- De hülye vagy! Miért?
- Mert úgy küzdött szegény. Angyal vagyok, mit vártál?
Ekkor mindketten elnevettük magunkat.
- Zora! Kérdezhetek valamit?
- Hajrá. Figyelek - vigyorogtam, majd közelebbhajolt és a fülembesúgta;
- Hát az van... hogy ugye még általánosban... szóval...
- Bökd már ki - néztem a szemébe.
- Miért félt tőled mindenki?
- Te ezt nem merted megkérdezni?! Hülye! Csak mert túl tehetséges vagyok - feleltem felemelt állal.
- Nem. Tudom, hogy nem. Mit tettél igazából?
  A kérdésre hirtelen lefagytam. Körülöttem minden elsötétedett, Yuto hangja egyre messzebbről szólítgatott. Majd hirtelen ott állt előttem Ő. Hosszú, fehér haján vörös vérfoltok díszelegtek. Jobb szemén kötés volt, balja feketeséget árasztott magából. Ruháji vérben áztak és cafatokban lógtak róla. Hirtelen rámnézett és rideg hangon a fülembe súgta: "te tetted!". Majd újra a kanapén ültem, előttem Yuto kétségbeesetten rázott. Mikor feleszméltem észrevettem, hogy patakokban folyik a könnyem. Letöröltem az arcom és annyit mondtam:
- Nem én tettem!
Majd felrohantam. Yuto még utánamkapott, de kirántottam a karom a szorításából és otthagytam.

Később még hallottam, hogy ő is feljön és lefekszik, majd elaludtam.

Reggel egy pohár vízzel a nyakamban ébredtem.
- Basszus! Ezt miért? - sikoltottam fel elragadó kecsességgel.
- Mert dolgunk van és mert vicces.
- Csesződj meg! Hé...! - támadt egy ötletem - Yutooo! Kérsz egy ölelést?
Felpattantam és kergetni kezdtem. Mikor utolértem, úgy szorítottam, hogy esélye sem volt menekülésre.
- Neee! Hagyd abba - nevetett - összevizezel!
- Az a cél.
- Elég - erre elengedtem - na jó, megérdemeltem. De még megbánod - és rámkacsintott.
- Nem hiszem.
- Miért is?
- Mert mennünk kell - majd hozzávágtam egy fekete táskát.
- Au.
- Szedd össze magad! Most én átöltözöm, te megfésülködsz és átmegyünk Nancyhez, hogy megmagyarázzuk a dolgot - majd becsaptam előtte az ajtót.
Felvettem egy szürke blúzt és egy fekete farmert. A baj annyi volt, hogy Yuto ekkor egy szintén szürke ingben és fekete farmerben volt. Megfésülködve.
- Hűha - néztem végig rajta. Az egy? Az egy fekete tornacsuka? Mint az enyém.
- Jó az ízlésed - kacsintott. Én csak egy szemforgatással feleltem, majd gyorsan kirángattam a szomszéd ház elé.
Becsengettünk és Nancy anyja nyitott ajtót, de nem látott minket. Mázli. Besurrantunk, mielőtt az ajtó becsapódott, majd egyértelműen ráförmedtem Yutora;
- Akkor most nincs nála a hajgumi. Menj és szerezd meg, én meg beszélek Nancyvel!
Bólintott és elrohant. Felmentem az emeletre és benéztem az első szobába. Üres. Így a másodikba és a negyedikbe. Nincs sehol. Ekkor hallottam egy halk, ismerősen rideg hangot. Lesiettem a lépcsőn, le a pincébe, ahol legnagyobb meglepetésemre az egész család lent kertészkedett. Nancy rámnézett és elejtette a földdel teli ládát. Gyorsan becsaptam az ajtót és annyit hadartam:
- Majd később benézek!
Erre fel akartam menni, de egy hideg kéz tapadt a vállamra. Olyan gyorsan és erősen rúgtam gyomorba, hogy szerintem Yuto nem tudta eldönteni, hogy a rúgás, vagy a falbacsapódás fájt jobban.
- Bocsiii, csak megijesztettél.
- Hát többet nem foglak - nyögte egy kényszerített vigyorral az arcán.
A nagy csörömpölésre kinyílt a pinceajtó és három érdeklődő fej bukkant elő. A szülők kijöttek és ha nem lököm el Yutot, tuti belemennek. Nancy viszont amint hármasban maradtunk, berántott a földalatti kertbe és kérdőrevont.
- Na jó, mi a fenét műveltetek az előbb?!
- Megfogtam Zora vállát és hasbarúgott.
- Miért?
- Mert megijesztett!
- És mit kerestek itt?!
- Téged. A feladatunk megvédeni, rémlik?
- Ja tényleg. De pontosan miért is?!
- Azt nem tudjuk, de meg kell védenünk. Úgy általában mindentől.
- Az nem az angyalok dolga? Mármint, egy ördög mitől véd meg?
- Ez fájt. A dolgom kicsit belekavarni az életedbe, hogy... élvezd. És csak hogy tudd: egy ördög azzal véd meg, hogy megtámadja a támadódat!
- Ez... ez ésszerű. Ahhoz képest, hogy te nem létezhetsz.
- Létezek, de csak te látsz - intettem Yutonak, aki odaadta a hajgumit - ha azt akarod, hogy valaki más is látson, add ezt neki.
- De ez... anyám hajgumija?
- Igen, de Yuto ráköpött.
- Fúj!
- Nyugi! A lényeg, hogy ha valaki ezt megfogja, akkor addig lát minket. Érted?
- Persze. De akkor ti mostantól minden nap meglátogattok?
- Nem, mi csak aludni fogunk nélküled. Kötelességünk mindig melletted lenni és ha este keresnél, a szomszéd házban lakunk. Tessék, kapsz egy kulcsot.
- Ez komoly?
- Teljesen.
- Okké. Akkor ránkférne egy ismerkedés - mosolygott.
Sajnos erre nem maradt idő, mivel Nancy apja kinyitotta az ajtót és közölte, semmi különöset nem láttak, de van egy repedés az ajtó mögött és lehet, hogy csak a huzat vágta azt a falhoz, így folytatódott a családi kertészkedés. Yutoval nem zavartattuk magunkat, egyszerűen leültünk egy szekrényre és onnan figyeltünk. Majd megszokják, de nekünk ez a dolgunk. Húsz perc szenvedés után, Nancy úgy döntött, szórakozik velünk egy jót. Vagyis. Rajtunk szórakozott.
- Anya, apa! Éhes vagyok, kérlek hoznátok tojást? Addig én befejezem az ültetést - vigyorgott felénk.
Nagyon hülyén nézhettünk, mert elnevette magát.
- Persze kincsem, sietünk vissza!
Amint hallottuk, hogy becsapódik a bejárati ajtó, egy-egy lapát landolt a kezünkben. Yutoval még időnk sem volt feldolgozni, máris paradicsomot ültettünk.
- Ez rémes - panaszkodtam - ennél nézni is jobb volt.
- Hogy került levél a hajamba? - nyafogott Yuto.
- Nem az a kérdés. A kérdés, hogy hol a hajad és hol a föld - nevette ki a szőke - gyertek, segítek.
- Fú, Yuto, te hol NEM vagy földes?
- Mindjárt megtudod - azzal gyorsan megölelt és nem engedett. Még a haját is megrázta - mondtam, hogy visszakapod!
- Neee, hagyj már - nevettem.
Ekkor elengedett és Nancy felé indult kitárt karokkal, aki egy nagyobb földdarabot dobott felé. Pár percig így kergetőztek, majd egyszerre megdobtak engem, aki épp a folteltüntetés tudományát fejtegette. Válaszul ők is kaptak tőlem egy kis ajándékot.

Mire Nancy szülei hazaértek, minden csupa mocsok volt. Villámsebességben takarítottunk, nehogy észrevegyék, amíg Nancy próbálta fenntartani őket. Már végeztünk, mikor lejöttek. Szerintem jobb lett, mint volt.

Még vagy tízig körülöttük ugráltunk és szórakoztattuk Nancyt, például amikor mozi közben (épp a Star Warsot nézték) az erő segítségével megfojtottam Yutot, majd felállt és leszúrt. Vicces látvány volt. Meg amikor megpróbáltunk bemutatni egy tornagyakorlatot: Yuto fekvőtámaszban volt, én meg a vállán kézállásban. Szép lett volna, de kicsit összerogyott, amitől én megcsúsztam és fejreestem. Most van egy lila foltom. Fenébe. És pomt Yuto hátába fejeltem, szóval csodálom, hogy bír még engem a gerince. Nancy eléggé élvezte, én kevésbé. Fájt a fejem. Ezek után felmentünk vendéglátónk szobájába és ott baromkodtunk hármasban, míg végül Yutoval hazamentünk. Nemis emlékszem, mikor és hogyan feküdtem le, csak arra ébredtem, hogy ugyan abban a farmerben vagyok. Egy darabig még feküdtem az ágyban, majd egy hangos csapódást hallottam a szomszéd szobából, amitől úgy felugrottam, hogy a földön landoltam.
- B*zdmeg! - fogtam a fejem.
Erre egy halk ordítás ütötte meg a fülem, majd valami olyan hang, mint amikor belevágsz egy széket a falba. Óvatosan kinéztem. Yuto csak ott állt a korlátnál és a nappalit bámulta... egy vágással az arcán.
- Jóreggelt - köszöntem, amitől teljesen megijedt, majd kétségbeesve nézett rám - gond van?
- Semmi csak... te emlékszel a tegnap estére?
- Nem igazán.
Erre láthatóan megnyugodott. Gyanús. Úgy, ahogy van.
- Hát - mondtam - akkor én lezuhanyzok, mert gondolom tegnap nem tettem.
Bólintott és visszafordult a nappali felé. Már indultam visszafelé, mikor Yuto szobájából egy elfojtott nyögést hallottam. Felnéztem, de ő még a korlátnál állt. Halkan hármat kopogtam, mire bentről újabb nyögés és öt kopogás következett. Yuto van bent! Biztos, mert még általánosban is ez volt a jelünk. Akkor... ki áll a korlátnál? Gondolom engem még este leütött, Yutot meg megpróbálta megkötözni. Akkor vághatta meg a bal szeme fölött.

Van egy tervem. Hirtelen hátulról átkaroltam, mire megállt a szívverése egy pillanatra. Kicsit kirázott a hideg, de végül kimondtam;
- Szeretlek Yuto!
Teljesen lefagyott, majd annyit bökött ki;
- É... én. Én is.
Ekkor kicsit feljebbhúztam a karom és egy hirtelen mozdulattal folytogatni kezdtem a könyökömnél.
- Dögölj meg - súgtam rideg hangon.
- Nemis érdekel, ki vagyok?
- Nem igazán.
Erre villantott egy öntelt vigyort maga elé, majd úgy, ahogy volt, eltűnt. A lendülettől hátraestem, majd gyorsan összeszedtem magam és Yutohoz mentem. Benyitottam a szobájába. A fal előtt ült az ágy lábához kötve. Száján kendő volt, jobb vállából és a tarkójából ömlött a vér. Gyorsan kikötöztem, majd befásliztam a sebeit. Nem volt több időm, egy hatalmas sikoly öntötte el az utcát, ami a szomszéd házból szűrődött ki.
- Nancy! - mondtuk egyszerre.