Árny a sötétben

Halloweeni kitérő

Yuto mi a francot művelt?!
- Yuto! Mi a rohadt élet folyik itt?!
- Meglátod - ordított vissza az épület tetejéről.
Erre konkrétan leugrott. Tényleg. Mi a franc?! Tudtam, arra vár, hogy majd elkapom. Csak ezért sem tettem. Tuti van B terve. Lárni szeretném. Az orrom előtt esett le. Már készültem a sikoltásokra a hátam mögül, de most mégjobban meglepődtem.
- Tudtam! Tudtam, hogy B terv nélkül nem bízod rám az életed!
- Ja, majd hülye leszek!
- Na, most megsértettél - vigyorogtam rá.
Yuto a föld fölött lebegett. És hogyan? Mivel már fél-lentföldi, angyalszárnya is van. Csaló!
Ekkor az emberek mégjobban kezdtek megijedni, mert hát... kicsit... nagyon. Megrúgtam. Ott. Ő csak annyit felelt:
- Au - majd térdrerogyott.
Nem érdekel, más mit mond, szeretem a szenvedést. Rózsaszín hajam alól két apró ördögszarv állt ki. Hű, ez új. De... tetszik.
- Ezt most mi... - nyögte magas hangon. Nem kérdés; gonosz vagyok - miért kaptam?
- Igenis meg lehet bennem bízni!
- És ezt így bizonyítod be?
Kezdtek elszivárogni az emberek. Én csak egy gyors vigyort villantottam, de már rángadtam is talpra Yutot. Nem mintha akartam volna, de közkedvelt békapofa igazgatónk felénk tartott. Persze, (PERSZE) észrevette az előző jelenetet. Komolyan; ennek a nőnek valami Zorafigyelő kamerája van. Kikészít.
- Örülök, hogy még mindig nem adták fel a gondokozást, de így új feladatot kapnak. Kérem, kövessenek.
Elmentünk a tanáriba, ahol a kezünkbenyomott egy-egy vécékefét. Igen. Ez már törvénytelen. Csak egy kicsit rúgtam bele. Vagyis. Még most is úgy áll, mint egy kisfiú a wc előtti sorban. Na jó, ez vicces látvány volt. Önkénytelenül elnevettem magam.
- Valamit netán viccesnek talál?
- Nem, itt minden unalmas - feleltem hidegen, majd kivettük a keféket legkedvencebb igazgatónk kezéből.
Ekkor felállt az osztályfőnököm, az a hiperaktív kutya és megfogta a karom. Ösztönösen odacsaptam (most mit mondjak? Sajnálom) majd mindenki rámnézett.
- Ti most velemjöttök - mondta a bolhás tanárnő a kezét simogatva.
- Hova is megyünk?
- Tiszteletet! Egyébként a világátjáróhoz. Habár még nem mehettek át, a feladatotokat megkapjátok, hogy felkészülhessetek rá.
Ekkor elindultunk a világkapu felé. Gyönyörű... egy óriási, színes ajtó, ami mögül szürke köd szivárog ki. Volt mellette egy mégnagyobb, hófehér kapu. Az vezet Fentre. A Le(!!) Vezető ajtó előtt egy fekete ködből álló idegen állt. Szakadt, sötét csuklyája lebegett a szélben. Mikor elértük, a kezünkbenyomott egy-egy fekete mappát, majd eltűnt. Okké. Inkább nem szóltam semmit. Hagyjuk.
Az ofő megengedte, hogy hazamenjünk és átnézzük az anyagot. Így kötöttünk ki a parkban. Kettesben.
- Az én álnevem - bontotta ki a csomagot Yuto - Ethan. Eathan Hawke.
- Ennyire csak nem gáz - majd kivettem a kezéből. Tényleg ilyen gáz. Elröhögtem magam.
- Ennyire nem rossz! De most te jösz! Hajrá Zora.
Kinyitottam a borítékot, majd kikerekedett szemekkel csaptam össze. Basszus. Ez rosszabb.
- Szonja Hawke.
Erre majdnem hátastdobott. Akkor mi elvileg testvérek leszünk?
- Hát... a mappa szerint én vagyok az idősebb - húzta ki magát.
- De csak öt perccel! Ennyire ne örülj, mert megint lerúglak!
Erre kicsit elhallgatott. Végre.
- Nincs kedvem itt magolni - folytatta szájmenését - gyere és csináljunk valami...
- Rosszat? Nagyon rosszat.
Enny elég volt, már rohantunk is a suli felé. Ahogy reméltük, pont szünet volt. Én csak felültem a vaskapu tetejére és onnan néztem Yutot, egy zsebtükörrel a kezemben.

Yuto egyenesen Adam1 felé vette az irányt, majd egy erős ütéssel földreterítette. Azta. Tényleg le akar menni. Mielőtt az áldozat felállhatott volna, még kettőt belerúgott, majd felrángadta. Nagyon meglepedt, de élveztem. Néha azért belenéztem a tükörbe, de semmi. Ekkor Adam mégtöbbet kapott a fejére, majd Yuto egy szadista vigyort villantott és a fülébe súgta;
- Meghalsz. Csak mert nem bírom a képed.
Belenéztem a tükörbe és odaordítottam;
- Most Yuto!
Erre elengedte Adamat, aki lazán földrehullott nagyban köhögve. Nemis foglalkoztunk a többiekkel, csak elfutottunk. Nem értünk messzire, egy ajtó jelent meg előttünk. Egymásranéztünk, majd megállapítottuk, hogy Yuto szeme türkiz, az enyém meg... hát. Zöld.
- Szép a szemed - állapította meg azt, amit én az előbb.
- Tudom. Megyünk?
Átléptünk a kapun és szinte csodát láttam.

- Csak én tudtam rosszul - gondolkozott - vagy itt az emberek meg akarnak halni?
Erre tarkónvágtam.
- Hülye! Halloween van. Az év egyetlen normális ünnepje!
- De még van egy hét...
- Itt nincs! Ez a mi jövő hetünk. Na, keressük meeeg - majd kinyitottam a mappát - Nancy Enderson.
- Nem lesz nehéz. Nancy szőke, zöld szemekkel.
- Viszont most tuti álruhában van idióta! Meg amúgy is, meg kell ismerkedni vele és ha olyan mint mi, akkor ez nehéz lesz.
- Ott a pont. Akkor most mi történik?
- Figyelünk és fülelünk.
Pár percig bolyongtunk, majd végül megtaláltam.
- Vigyázz már - förmedtem a lányra, aki totál nekemjött.
- Bocsi, csak nem figyeltem.
- Hát figyelj! - Majd elvonultam.
- Jó estét, Ms Enderson! - hallottam a vigyorgó lány hangját az egyik küszöbről - Nancy itthon van?
- Hát persze, Lucia. Gyere beljebb!
Felírtam a házszámot, majd megkerestem Yutot.
- Yuto! Megvan! - Ekkor kicsit elhallgattam, mert Yuto nem volt egyedül.
Egy vörös szemű, fehér hajú lány állt mellette. Vetettem neki egy "szia, nem vettelek észre" nézést, majd mindketten a sráctól vártuk, hogy bemutasson minket.
- Hát persze; Szonja, ő itt Nancy. Nancy, ő - itt hosszan a szemembe bámult - a húgom, Szonja.
- Hali - erőltettem egy vigyort.
- Szia! Ti mikor költöztetek ide? Még sosem láttalak itt.
Ekkor kezdődött a baj. Igen, már most. Megjelent Lucia.
- Nancy! Nancy! Téged kerestelek egész este! - ekkor rám nézett - hé! Őt ismetem - ekkor már a fejemet fogtam - ő lökött fel.
- Te jöttél nekem.
- Neeeem nemiiiiis!
- Hagyd már abba!!
- Ismerd el!
Ekkor "Ethan" közelebblépett hozzám, majd a fülembesúgta;
- Zora! Az ördögszarv!
Odakaptam, de még nem volt ott. Mázli. Akkor folytatom. Megragadtam a felsőjét és úgy tartottam magam elé.
- Idehallgass! Ne tagadd, hogy fellöktél, mert így volt. Mellesleg megtennéd, hogy nem próbálod beszakítani a dobhártyám az állandó visításoddal?!
Erre nagyban bólogatott, majd letettem. Yuto és Nancy kicsit hátrébbált. A hajamat bámulták. Basszus. Ördögszarv.
Lucia elrohant, Yuto pedig befogta Nancy száját, hogy ne sikítson. Erre én kezdtem magyarázkodni.
- Ne sikíts! Az most nagyon nem hiányzik. Amit most láttál, azt senki más nem látott, csak Lucia és te. Lucia azért, mert hozzáértem, te meg mert... mert te vad a védettünk. Az én nevem Zora, ő pedig Yuto. Én ördög vagyok, ő meg... angyal. Feladatunk megvédeni téged. Csak az láthat minket, aki hozzánk ér, vagy a védettünk. Úgyhogy most Yuto elengedi a szád, te meg nem sikoltozol, oké?
Erre bólintott. Yuto elvette a kezét és nyújtózni akart, de nem volt ideje, mert Nancy elájult. Megfogta, majd felvette a hátára. Így cipeltük el az általam felírt címre, ahol impróztam valamit az esethez;
- Jó estét, a neven Szonja Hawke, ő pedig a tesóm, Ethan. Nemrég költöztünk ide és láttuk, hogy a lány elájult, úgyhogy megkérdeztünk valakit és azt mondta, ide jöjjünk.

Ekkor újra beindult a balszerencsém és Nancy felébredt. Hirtelen leugrott Yuto hátáról és rámnézett.
- Ördögök - suttogta - ördögök!
Az annya betessékelte és megköszönte, hogy tizenegy órakor nem hagytuk ott Nancyt, aki még mindig ugyan azt mondogatta. Amikor már csak Nancy láthatta, én ördögszarvval, Yuto pedig glóriával a fején integetett, amitől a lány mégjobban kiakadt. Imádtam.