Árny a sötétben

Kihívás!

Reggel egyből a tornaterembe rohantam. Az új feladatom:

"Vadászat"

Igeeen! Imádom a vadászatot. A lényeg, hogy meg kell alázni 14 embert. Könnyű. Van három tuti jelöltem; Adam1, Hanah és Zoé.
Kicsit lejjebb néztem. Yuto küldetése:

"Verseny"

A lényeg 17 győzelem. Bármiben nyerhet, a fontos, hogy bizonyítani tudja győzelmét.
A biztonság kedvéétt ránéztem a nevekre. Enyhén lefagytam.

"A bajnoki címért küzd:
Yuto
Zora
Adam (1)
Hanah."

Ők meg hogy?! Várjunk... Hanah... totál ugyan azt csinálta, amit én. DÖGÖLNE MEG! Ahogy ezen agyaltam, megjelent Yuto dühös feje a vállam fölött.
- Basszus - nézett fel - ők hogy...?
- Hanah totál ugyan azt csinálta, amit én. KIBORULTAM - azzal a fejemhez emeltem a kezem.
- Jó, majd megoldod! Csak kezd el porig alázni. A Szabályzat szerint, megszégyenítve nem folytathatja az alázást.
- Ezt honnan tudod? - vontam kérdőre, ugyanis a Szabályzat csak az ördögöknek szól.
- Sokszor mondtad - rántott egyet a vállán. Gyanús. Soha nem mondtam neki a száztizenötödik szabályt. Na mindegy.
Délelőtt többet nemis találkoztunk. Nemis bánom. Egész végig az alázáson járt az agyam. Először Zoét vagy egyből Hanaht tréfáljam meg? Eldöntöttem. Még ebéd előtt végeztem az első áldozatommal.
- Figyu - mondtam megbánó hangnemben - sajnálom, ami korábban történt és remélem megbocsátasz.
- Hhh. Hát persze. Az én hibám volt. Legközelebb nem piszkállak.
- Köszi, de... hagyjuk.
- Mi az? - nézett kerek, kíváncsi szemekkel Zoé.
- Hát csak... az van, hogy Yuto kért, hogy szóljak; este nyolcra gyere a sulikapu elé. Mondani akar valamit.
- Iiiii! Miért nem akartad elmondaniiiii?
- Mert tudom, hogy félsz este kijönni - néztem gúnyosan.
- Dehogy! Én simán elszököm, ha kell.
- Hát jó... akkor szia!
Azóta nem igazán történt semmi. Ezt eljátszottam még tizenkét osztálytársammal (több fiú nevével). Mégcsak gyanakodni sem kezdtek. Idióták. A gond csak az volt, hogy összefutottam Yutoval. Az mindig gond.
- Csá - bevágtam a szekrényem és ott állt a falat támasztva - mit meséltél a csajoknak, hogy így bezsongtak?
- Hát csak... hogy este... öhm. Pizsiparti?
- Hát persze. A suli előtt. Veled.
- Talán gond?
- Csak az, hogy hazudsz.
- Mit akarsz?
- Győzni. Ellened.
- Hűha. Hallgatlak.
- Suli után harc az épületben?
- Ma nem jó...
- Pizsiparti. Tudom. De nyolcig ráérünk.
- Igeeen, de te nem lehetsz ott. Sőt, meg sem láthatnak - láttam, hogy meg akarja kérdezni - csak hagyd.
- Okké...
Aznap négyig nemis találkoztunk. Fura. Mindegy.
Kicsöngettek az utolsó óráról. Yutoval még mindig takarítanunk kellett, habár most kapórajött. Márcsak mi voltunk a folyosón. Letettük az eszközöket, majd kezdtük.
- Mehet?
- Mehet.
Nekemrohant. Én ügyesen kitértem, majd hátbarúgtam, amitől kedvetámadt a padlót puszilgatni. Gyorsan felállt, és teljes erőből a gyomromba vágott. Köhintettem párat, majd úgy nekirohantam, hogy falnakvágódott. Mielőtt reagálhatott volna, magamhoz húztam és folytogatni kezdtem a könyökömnél. Párszor megpróbált a falhozszorítani, de nem engedtem el. Már majdnem el is ájult, mikor az igazgató kíváncsi feje fordult be a sarkon. Biztos épp haza akart menni. Basszus. Elengedtem Yutot, aki levegőhiányban térdrerogyott. Oldalbavágtam, amire próbált úgy tenni, mintha takarítana, de késő volt.
- Még két hétig maguk takarítanak, hacsak meg nem ölik egymást. Szép napot! Mára végeztek.
Miután elment Yuto rámnézett, majd egy öntelt vigyorral a képén kérdezte:
- Holnap visszavágó?
- Add fel! Ha nem, még a végén megfolytalak.
- Hát jó. Jó... pizsipartit? - vonta meg a vállát.
Majd elment. Végre. Fél hét. Még bőven ráérek, de fontos, hogy a lányok sötétedés után jöjjenek. Még másfél órát készülődtem, majd mikor megláttam Zoét befordulni a sarkon, elővettem a telefonom és (tényleg!!) felhívtam Yutot.
- Helló. Tudod az van, hogy ide kéne jönnöd. Majd holnap megtudod miért, csak gyere - ekkor figyelt fel Zoé - siess! Zoé rád vár - majd letettem és az említett lányhoz fordultam - szia, tudod, Yuto késik, úgyhogy addig gyere!
Bementünk az épületbe, ahol egy gyöngéd, gyors mozdulattal a szájához szorítottam egy nedves rongyot. Már hat perce tartottam, mire elájult. Ekkor (pont ahogy terveztem) megjelent Yuto az udvaron. Letettem Zoét egy székre és kimentem hozzá. Már az épület ablakain át észrevett, mivel úgy izzott a szemem, mint egy zseblámpa.
- Hali Yuto! Ne is kérdezd. Annyi a dolgod, hogy kint állj és beszélgess a lányokkal, majd ha intek, egyesével küldd őket a fizikába!
- Okké... inkább nemis kérdezem meg - vigyorgott.

Mikor mind a tizenhárman bentvoltak, elküldtem Yutot és tovább babráltam a csajokkal. Hogy mit? Holnap kiderül.

Másnap reggel kisebb tömeg állt az udvaron. Átfurakodtam magam a tömegen, hogy lássam mit néznek. Persze, hogy a trófeámat.

>A vadászat kihíváson trófeának hívják a megszégyenített személyeket<

Mind a tizenhárman a tartóoszlophoz kötözve sipákoltak olyan táblákkal a fejük fölött, mint mondjuk:

"Ne etesd!", "Harap!", "Hisztisen elviselhetetlen. Vagyis. Mindig."...

Mindenki hangosan röhögött. A bizonyíték, hogy én tettem, hogy a szájukon egy hosszú kendő terül el, rajta ennyi: Zora.
Persze, hogy először az igazgató látta meg. Hát persze!
- Kedves Zora! Eredményed felkerül a táblára, de mostmár egészen jövő hónap (november) közepéig takaríthatsz. Yuto pedig segít.
- Mi?! - mondtuk kórusban. Ez a nő nagyon ért a büntihez - Yuto nemis csinált semmit.
Életemben először álltam ki azért, hogy valaki megússza a büntit. Persze, nem sikerült.