Árny a sötétben

A Glóriás Ördög

Már majdnem kiköptem a tüdőm, úgy rohantam, de végül sikerült beérnem a buszt. Nem egy mai darab, de a célnak megfelel. Külömben is, ez mégcsak az első napom a Glóriás Ördögben. A Szabály pedig kimondja, hogy elsőnap megrémíteni, második nap kritizálni, harmadiktól lenézni kell az új környezetünket, így ezt ma inkább hagyjuk.
Ahogy felszálltam (igazából fel estem) a buszra, minden tekintet rám szegeződött.
- Egy pillanat - mondtam színpadiasan - csak egy percet kérek, hogy rendezzem a soraimat.
Erre egy szőke srác valamelyik hátsó sorból felállt és közeledni kezdett felém. Én csak lesöpörtem madamról a port, majd egyenesen abba a halálfekete a szemébe néztem. Mindenki minket figyelt. Még pár percet így farkasszemeztünk, majd egy hirtelen megállásnál majdnem orrabukott. Én meg sem moccantam.
- Nahát - szedte össze magát - csak nem egy nagykutya?!
- Talált.
- Akkor hát bizonyísd! - erre a többiek súlyos úú-zásban törtek ki, mire én csak egy öntelt mosolyt villantottam. Nálunk ez így megy.
- Rendben! Hogy kívánja, ő angyalkája? - erre tuti elszakadt benne valami. Az ördögök nem tűrik, ha angyalnak hívják őket.
- Harapj meg, kutyus!
- Az fájni fog!
Ekkor egymás felé kezdtünk rohanni, de mikor egymás mellé értünk, megálltam és nemes egyszerűséggel végignéztem, ahogy a lendülettől elfut mellettem. Mielőtt túl messze ért megragadtam a karját és átdobtam a másik oldalamra, amitől láthatóan elájult.
Ahonnan én jövök, ott ha valaki kiüt valakit, az átveheti a helyét, így végül én ültem be hátra. Ahogy végigmentem láttam rajtuk, hogy félnek tőlem. Ezt szeretem! És ez csak az első nap!
A busz nagy csikorgások közepedte befordult a gimnázium udvarára. Innen két folyosó vezetett az épület belsejébe; egy graffitis, koszos és egy tiszta, rendezett. Persze mi a retkes folyosóra mentünk, de (akármilyen hihetetlen) nem is bánom. Szeretem, ha a környezet visszaadja a dühömet. Mindenkinek be kellett csekkolnia. Én voltam az utolsó a sorban, ezért még sokáig bámészkodtam az udvaron. Ekkor befutott egy tiszta, bevallom őszintén gyönyörű busz. Mondanom sem kell, az angyalok szálltak le róla, elől egy szőke, kék szemű lánnyal. Ahányszor ránéztem, a saját számba hánytam. Hosszúujjú, halványpink haspóló, fehér cicanaci és egy szerintem már büntetendően magas és fehér sportcipő. Ez a ribanc folyton valami szőkésbarna fiú nyakában lóg és sipítozik. De IDEGESÍTŐ!
- Hé, Adaaaaam - visította szegény srác fülébe, akinek még reagálni sem volt ideje, mert folytatta - Adaaaaam! Adam! Adam! Adam!
- Mi... mi... NYUGODJ MÁR LE! Mi van? - erre a lány majdnem elbőgte magát, de az a nagyon okos osztálytársam akit a buszon megaláztam, közbeszólt;
- Hé kislány! Az nem a te Adaaamed - ezt gúnyosan elhúzta - akit te keresel, az valahol a másik buszon van megkötözve! - Röhögte.
- Ne már - válaszolt az állítólagos Adam - még fel akartam pofozni - röhögött ő is - most elrontottad a meglepit, Henry! - majd beállt mögém.
Az egész osztályom (köztük én is) hangosan röhögött, amíg két parfümmodell angyal lecipelte a megkötözött srácot.
- Ez mire volt jó?! - ordított az egyik szobagyerek szupermodell - itt nem szabad alakot váltani!
Erre az egész osztályom egyszerre skandálta:
- A Szabályzat kimondja, hogy minden szabályt meg kell szegni! - vihogtunk egyszerre. Már volt aki a könnyeit törölgette a vézna angyalok láttán, ahogy azok többedjére is elejtették Adamet.
- Kössétek már ki! - ordítottam a hasamat fogva a nevetéstől.
Amint megpróbálták megfogadni tanácsom, csak még jobban összegabajították a csomókat. Sőt. Ők is megkötöződtek!
Most biztos arra gondolsz, hogy ennyire csak nem lehetnek bénák! Hát... nem is azok. Az ördögök bármire képesek, de csak ha az a bármi rossz dolog. Így váltott Tony alakot és így bogozódtak bele a kötélbe. Az angyalokra ugyan ez igaz, csak fordítva. Egyébként külsőleg semmilyen megkülömböztető jelünk sincsen.
Még vagy húsz percig röhögtünk, mikor megjelent az igazgató.
- Abbahagyni! - ordította - mit képzelnek maguk?!
Erre kiléptem a sorból, meghajoltam és higgadtan magyarázkodtam.
- Tudja, én azt képzelem, hogy az angyalkák összekötözték egy társukat és kegyetlenül többször is földhözvágták, amire Tony odament és bevert eggyet annak a nagyképű angyalnak - mutattam az arcát szorongató lányra, aki végül csak megkapta a beígért pofont.
Ahogy ezt végigmondtam, az angyalok akaratuk ellenére is verni kezdték Adamet. Vörös szemem hirtelen megcsillant, majd az említett fotomodellek mégtöbb csomót kötöttek a kötélre. Mi csak megállíthatatlanul nevettünk. Az igazgatónő ide-oda kapkodta a fejét Adam és én közöttem, majd hirtelen megállt és egy komoly vigyort engedett kicsúszni.
- Hála ennek az apró nézeteltérésnek - kezdte ismét összeszedve magát - a két osztályt vegyíteni fogjuk!
Mindenki abbahagyta amit csinált. Úristen! Ez miattam van? Igen, egyértelműen engem méreget. Basszus. Új rekord a hülyeségcsinálásban.
- A fiúk álljanak a baloldali folyosóra - folytatta az igazgató - a lányok pedig jobbra.
Nagy nehezen átcammogtunk a másik oldalra. Rajtam kívül csak öt ördög volt és az a tíz angyal. Köztük azzal a ribi síppal. Ő állt mögöttem és egész végig azt a (gyönyörű), fent két copfba fogott vörös hajamat piszkálta. Én többször is a kezére csaptam, ami már szinte teljesen piros volt,  mire sorrakerültem.
- Zora Denetro - mondtam.
A portás arcára félelem ült ki, de végül beírt.
- Zoe Minira - nyögte csilingelő hangon a plázacica.
A folyosók ugyan abba az épületbe vezettek. A szekrények fekete-fehér színben pompáztak teljesen kuszán. Minden fekete egy ördögé, minden fehér egy angyalé. Az enyém (a névsor miatt) Zoe és Adam szekrénye között volt. Már kezdtem bepánikolni, mikor észrevettem, hogy két Adam van. Csakhogy nem volt több időm a nevek csodálására, mert megszólalt a csengő. Sajnos még a szemem sarkából kiszúrtam egy azúrkék hajú és mélykék szemű fiút Zoe szekrénye előtt. Bár ne tettem volna.
- Yuto?! - csodálkoztam. Erre a srác megfordult, majd egy rosszalló pillantást vetett rám, majd elment. Így kell bánni egy régi ismerőssel, kössz szépen.
Ekkor beléptünk a terembe. Az ofő valami túlbuzgó kiskutyára hasonlított. Szürke, testhez szoruló ruhája volt. Egyszóval... undorító.
Felolvasták a neveket és helyetfoglaltunk. Kivételesen (áve abc) hátul ültem, a bal sarokban, de (na igen, ez az én szerencsém) Zoe mellettem ült. MIÉRT NINCS EGY ZOLA KÉZNÉL, AMIKOR KÉNE?!
Előttem valami Josephine foglalt helyet megvető, szürke tekintettel és szintén vörös hajjal.
Óra után láttam azt a bizonyos Adam 2-t. Magas, vékony, fehér hajú szürke szemekkel. Ő szintén angyal. Itt a nagy pillanat! Elindul a szekrények felé, és kinyitja a... a messzebbit. Ne! Nem tudom, ő milyen idegölő, de örültem volna.
Akárhogy is, hosszú évnek nézünk elébe.