Natsu Dragneel & Lucy Heartfilia
Alfa x Omega
Adott egy világ, tele farkasokkal.
Egy fiatal, tüzes alfa, aki épphogy csak belecsöppent a falkavezér szerepébe és
egy bajba jutott, otthontalan omega kölyök a semmiből előkerülve.
~ Mégis mekkora...
-Hé! Hozzám is fordulhat! – háborodott fel Gray tettetett morcossággal a háttérben...
A két nőstény béta egyből Natsura pillantott, aki csak nemlegesen ingatta meg fejét barátja nevetséges próbálkozásán, majd szemeit lehunyva fúrta orrát Lucy nyakába. Nem hagyhatta, hogy ilyen apróságok miatt mérgelődnie kelljen.
A kisfarkas éppen ebben a pillanatban nyelte le az utolsó megmaradt falatot is, nem igazán zavartatva magát az alfa hirtelen közelsége miatt sem. Egy teljes, felnőtt adagot lapátolt be csupán egy negyed óra alatt, most pedig pukkadásig teletömött pocakkal feküdt el a fűben, kissé az alfához bújva. Nem értette miért, de vágyott a fiúból áradó forróságra, mely rég nem érzett biztonságot adott neki.
Lucy hálásan bólogatva suttogott el egy köszönömöt, miközben alaposabban is végigmérte a falka többi tagját. Egészen sokan voltak, s az eddigi tapasztalataival ellentétben itt mindenki egyenlőnek tűnt, természetesen az alfát kivéve. Jókedvvel, békésen cseverésztek egymással a fűben néha-néha feléjük pillantva.
Az omega szívét egy pillanatig szomorúság járta át, ahogy visszagondolt a „régi” falkájára. Hiába volt sanyarú sorsa, hiába bántották többször, mégis valahol szerette őket. Ott volt az édesanyja, a gyerekek, akikkel játszott, s ezekre mind-mind jó élményként tudott visszatekinteni. Oda született, s ha nem egy bizonyos személy lett volna az alfa, minden bizonnyal még most is velük lenne...
Azonban nem így történt, ennek következtében pedig szörnyen egyedül érezte magát ebben az idegen falkában. Szeretett volna tartozni valahova, valakihez, aki megvédi és megérti őt minden helyzetben. Egy családot akart, társakat, barátokat, akikben megbízhat.
Mama, szerinted ők befogadnának...?
A mogyoróbarna szempárból két kövér könnycsepp szaladt végig a szőke bundán, egészen le a lány álláig. Mellkasa megremegett az elfojtott szipogástól, majd halkan sóhajtott fel, fejét lehorgasztva.
-Nincs semmi baj...
Natsu mély hangjától kellemes borzongás futott végig Lucy nyakától egészen a farka végéig. A forró levegő, amelyet a fiú a bőrére fújt, egészen hevesen dübörgő szívéig hatolt melegségével. Most legszívesebben ő maga fúrta volna fejét a rózsaszín, puha bundába, azonban nem merte megtenni. Egy alfa bármit megtehetett, de ez fordítva már egyáltalán nem volt igaz.
-Gyere velem, Lucy! Megnézem a sebeidet, utána pedig bemutatlak a többi itteni kölyöknek, mit szólsz hozzá? – mosolyodott el Mira megértően mellettük, a kis omegához intézve kérdését.
Mindannyian átérezték a kisfarkas fájdalmát és kimerültségét, elvégre egy teljesen idegen helyen volt, ismeretlen farkasokkal körülvéve. Egy kétségbeesett, védelemre szoruló szőrgombóc volt a veszélyes nagyvilágban.
-É-én... - szipogta az említett apróság a sírástól reszketve, vékony hangon -...én inkább Natsuval szeretnék maradni...
Lucy szemeit félve behunyta, s várta a többiek reakcióját az ellenkezésére. Fogalma sem volt róla, milyen választ fog kapni, azonban muszáj volt kimondania, amit jelen pillanatban érzett. Márpedig ő most bizony nem akart sehova sem menni az alfa mellől, egyetlen egy tapodtat sem.
Hallotta, ahogy a farkasok lélegzete egyszerre akad meg, s magában szinte látta, ahogy zavartan néznek össze. Igaza volt, a béták szinte egy emberként meredtek a cseresznyevirág bundájú vezérre, választ követelve. Az azonban nem érkezett, ugyanis Natsu is épp olyan meglepetten pislogott a lányra, mint ők maguk.
Nem értette, az omega miért nem használja ki az alkalmat, hogy megszökhessen a karmai közül. Eddig mindvégig ezt akarta, nem igaz? Most pedig hirtelen mégis meggondolta magát, még ilyet... Ő természetesen nem bánta a dolgot a legkevésbé sem, sőt, örömmel töltötte el a tény, hogy a csöppség máris mennyire ragaszkodik hozzá.
-Hagyd, hogy megvizsgáljon, Lucy! – duruzsolta mosolyogva a lány fülébe, s óvatosan taszított egyet testén – Utána annyit lehetsz velem, amennyit csak akarsz, ígérem!
Natsu és Mira kuncogva pillantottak egymásra, majd az alfa kicsit hátrébb húzódott, hogy a nőstény fel tudja emelni előle a némán pityergő szőrgombócot.
-Nem kell ennyire elkeseredni, pár perc és vissza is hozlak hozzá! – indult el a béta Lucyval.
A farkasok síri csöndben néztek utánuk egészen addig, míg csak nem értek hallótávolságon kívülre. Ez most tökéletes alkalomnak ígérkezett a kialakult helyzet megvitatásához és a lehetséges kérdések megválaszolásához.
-Vajon melyik falkától jöhetett? – szólalt meg Gray elsőként, felállva helyéről, közelebb sétálva Natsuhoz.
Az alfa hallgatott, csukott szemekkel pihenve a fűben. Nem igazán akaródzott felelnie olyan kérdésre, amelyre nem tudta a választ. Mellesleg pedig az ő gondolatai már sokkal előrébb jártak, sokadszorra is elképzelte, hogyan végezne a farkassal, aki miatt Lucynak szenvednie kellett. Persze ettől függetlenül maga is kíváncsi volt a lány múltjára, de az még várhatott. Egyelőre csupán maga mellett akarta tudni az omegát, semmi más nem számított.
-Natsu Dragneel! – bökte meg mérgesen egy vörös mancs – Hogyha esetleg elfelejtetted volna, akkor emlékeztetnélek rá, hogy jelenleg te vagy az alfánk, ez pedig együtt jár a ténnyel, miszerint veled együtt kell meghoznunk a döntéseket!
🐾🐾🐾🐾🐾🐾🐾🐾🐾🐾
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Ohayo! Reggelre meg is hoztam az újabb részt, telis-tele cukisággal véleményem szerint! ❤🍑
Hogyha tetszett, akkor légyszíves csillagozzátok és kommentben várom az ömlengéseket minden mennyiségben!
