Halott és vágy

2. fejezet

Csak meredtem magam elé, majd hírtelen ötlettől vezérelve lekevertem neki egy pofont, és mielőtt
reagálhatott volna, már ki is slisszoltam a házból, és elfutottam a sarok felé. Hátranézve láttam, hogy
nem követ, de mielőtt kiértem a szobából, mélyről jövően mordult föl. Hát ez remek. Magamra
haragítottam egy gyilkost. Ügyes vagy, Cat.
Kolbászoltam vagy egy órát, de a lábam már le akart szakadni, mivel tegnap óta a tizenöt centis
magas sarkúmban voltam, és a vízhólyagok már kezdtek kipukkadni a lábamon. Az utcán nem
alhattam, így visszamentem a házba. Mindenki az asztalnál ült, épp vacsoráztak.
- Kicsim, gyere, egyél valamit! - kérte anyukám, ám én csak ránéztem Harry morcos fejére, és inkább
az éhezés mellett döntöttem.
- Nincs étvágyam.... - vágtam oda flegmán majd felmentem a szobába, de előtte még hallottam a
mély hangot:
- Ne aggódj Martha, megjuhádzik nemsoká. Garantálom.
- Már évek óta ilyen... - panaszkodott anyám.
Itt telt be a pohár és bementem magamhoz. Ami felháborított, hogy nem hoztak be matracot, hanem
az ÉN ágyamban lett neki is megágyazva. Lerúgtam a cipőmet, bementem a fürdőbe, és csináltam egy
kád meleg vizet. Levetkőztem, majd beleereszkedtem a habok közé. Kapcsoltam zenét a telefonomon
majd ellazulva lehunytam a szemem és relaxáltam. Nem sokkal később egy kopogás zavart meg.
- Mi a fasz van már? - kiabáltam ki, majd mivel válasz nem jött, így leengedtem a vizet, magam köré
tekertem a törölközőmet, majd kinyitottam az ajtót. Így hogy nem volt rajtam magas sarkú, még
apróbbnak éreztem magam Harry előtt.
- Mi van? - kérdeztem flegmán.
- Hoztam föl neked vacsorát. - válaszolt, majd ellépett tőlem, és leült az ágyamra. Bevágtam az ajtót,
majd fölvettem az egyetlen normális pizsamámat. Egy pici sortot és egy kis madzagpántos baba kék
topot. Ahogy kimentem, érezhetően bent ragadt a levegője, főleg, mikor szándékosan lehajoltam
előtte, hogy az alsó fiókból előhalásszam a mobilom töltőjét. Miután ezzel megvoltam, megkerültem
és kimentem a teraszra bagózni. Rohadtul nem ő fogja megszabni nekem hogy mit csinálok vagy mit
nem...
- Melegen ajánlom, hogy ne merd meggyújtani. - állt az ajtóban és olyan dühvel nézett amitől
jobbnak láttam letenni a cigit.
- Semmi jogod megmondani, mit csináljak. Betolakodsz az életembe, befurakszol a családomba, és
azt hiszed, eltűröm, hogy parancsolgass? Nagyot tévedsz, ha azt hiszed, sikerülhet, Styles.
- Régen olyan kis aranyos, édes kislány voltál. Mi lett veled? Úgy beszélsz, a szüleiddel mintha a
kapcáid lennének, velem is flegma vagy, holott régen nagyon is kedveltük egymást. Ki bántott, Cat? -
nézett rám olyan vesébe látóan, hogy a gyomrom összeszorult.
- Na, mi van? A pszichológusom akarsz lenni, vagy mi van?
- Ha arra van most szükséged, az leszek. Egyébként igen. A börtönben volt időm tanulni, és ez volt az
egyik, ami érdekelt. Látom, hogy van valami, amit nem mondasz el, de nekem van időm. Én tudok
várni. Ezt is ott tanultam meg. Hidd el, nem egy Hawaii-dizsi-napszemüveg a börtön.
- Leszarom a börtönt, épp ahogyan téged is. Szóval húzz el és ne üsd bele az életembe az orrod, mert
rohadtul nem ismersz, és nem tudsz semmit rólam.
- Máris többet tudok, mint szeretnék tudni.... De én itt leszek Cat, ha beszélni akarsz valakivel. Nem
hordhatod, örökké ezt a flegma vagyok páncélt, mert ez nagyon nem te vagy. Engedd, hogy segítsek...
- Takarodj a segítségeddel együtt... - álltam fel, majd bementem a szobába és bebújtam az ágyba, a
fal mellé, belül, magzatpózba gömbölyödve. Jó ideig nem jött be Harry. Majd egy jó óra múlva, mikor
már félálomban voltam, éreztem, amint a paplan feljebb húzódik a vállamat is eltakarva, és egy puha
ajak megérinti a hajamat, és egy picit a kikandikáló fülemet, amitől egyből elkapott a libabőr.
- Jó éjt Cat... - hallottam, de már nem válaszoltam, mert szinte azonnal mély álomba merültem.
Másnap arra ébredtem, hogy iszonyatosan melegem van. Mikor rájöttem miért, egyből kipattantak a
szemeim. Harry engem ölelve aludt, egészen hozzám simulva. Lefagytam egy percre, mert már
nagyon régen nem ébredtem senki mellett, úgy meg végképp nem, hogy az a valaki engem
ölelgessen. Ami legjobban megijesztett, az a biztonságérzet, amit adott nekem ez a gesztus.
Azonnal lelöktem magamról a mázsás súlyként rám nehezedő kart, majd a fürdőbe siettem. Magamra
zártam az ajtót, és a mosdókagylót markolva néztem a tükörképem. A törékeny, lelki sérült lány
nézett vissza, riadt, őzike szemekkel. Nem! Ezt nem engedhetem meg magamnak! Megráztam
magam, és mikor ismét ránéztem, az az idegen mosolygott rám, akit kioszt mindenkit, és semmivel
nem foglalkozik. Gyorsan felkaptam a munkaruhámat, beraktam a táskámba, és elindultam a
kocsmába ahol felszolgálok. Amint beértem a munkahelyemre, az öltözőbe vitt az utam, ahol
felkaptam az apró fekete bőr miniszoknyát és a melleimet kiemelő fehér inget. Pont a melltartó
vonala alatt kellett megkötni, hogy az egész hasamat lássák az alkeszek. Lábamat egy magas sarkú
térdcsizma takarta csak, tipikus kurva jelmez. Undorodtam magamtól és ettől a munkától is, de nem
tudtam mit tenni. El kellett viselnem a tapizást és még jópofát is kellett vágnom hozzá.
Frank, a főnököm is egy tapló. Nem hagyna ki egyetlen alkalmat sem, amikor megalázhat, vagy úgy
érhet hozzám, hogy az nekem rossz legyen. Ma i épp ez volt. Álltam a pultban és kiszolgáltam, amikor
odajött és a fenekemre csapott.
- Ejj de feszes kis segged van nyuszikám..
- Frank, ne érj hozzám.... - szűrtem a fogaim között. Akkor már az idegem a plafonon volt.
- Az én kocsmámban dolgozol, tehát az enyém vagy. Azt teszek veled, ami csak jól esik.... - hogy
szavait megerősítse, lecsúsztatta virsli ujjait a fenekemen, feltűrte a szoknyámat és benyúlt a lábam
közé. Mindezt szótlanul tűrtem, de nem tehettem semmit. Nincsen munkalehetőség, örülhetek, ha ő
foglalkoztat, és azért a jattot legalább eltehetem.
Nagyot nyeltem, majd diszkréten elvonultam az egyik asztalhoz, ahol fizetni akartak. Hála az égnek
nemsokára négy óra és mehetek haza.
Amint annyi lett az idő, hiper gyorsan öltöztem át, és zaklatottan mentem ki az utcára. Szerencsére
nem laktunk messze, olyan jó tizenöt perc séta. Mivel Harry otthon van, vagy nem tudom, merre van
most, de sosem lehet tudni, így felhívtam Lanát. Legalább neki kisírom magam.
- Lana ... - szipogtam neki.
- Mi a baj Cat?
- Tegnap anyámék befogadták egy régi ismerős fiát, a neve Harry Styles.... Most szabadult nemi
erőszak és gyilkosság miatt, tíz év után.. És az én szobámban helyezték el...
- Édes istenem... Cat.. Legalább anyudéknak el kéne, mondjad Gordont.....
- Nem! Arról szó sem lehet! Az régi ügy... Túl vagyok rajta.. - bizonygattam, ám én magam sem hittem
el amit mondok.
- Mesél erről a Harryről. Bántott?
- Nem... Ismerem őt, kiskoromban ő vigyázott rám, és nagyon szerettem, hozzá akartam menni...
- ....... Tessék?
- Jól hallod... és nagyon csinos...... mármint... Érted.. Sokat változott... és nagyon türelmes velem... Én
flegmázok vele meg minden, de ő.. mintha tudna mindent, ahogy rám néz.... Azt mondta, ha
beszélgetni akarok arról, ami történt vele, ő itt lesz és meghallgat...
- Ne sértődj meg, de nekem szimpatikus.
- Annyira más.. Lassan beszél, higgadt és.... olyan a kisugárzása.. Olyan tekintélyt parancsoló... És az
én ágyamban alszik,mellettem.. - sírtam el magam ismét.
- Értem....
- Nem Lana, ezt nem értheted! Ma arra keltem, hogy ölel.... Szorosan magához, és ami ijesztő, hogy
biztonságban éreztem magam.. Érted ezt?
- Mi lenne, ha megpróbálnál vele beszélni? Elmondani neki Gordont?
- Mondtam már, hogy nem.... Amúgy.. A miatt vagyok ki, mert Frank.....
- Mit csinált az az állat megint?
- Hátulról benyúlt a szoknyám alá és kb. kifejtette, hogy az ő tulajdona vagyok, míg nála dolgozok.... -
lassan hazaértem, így lejjebb vettem a hangomat, próbáltam letörölni a könnyeimet és úgy bemenni,
hogy senki ne lássa az arcom. Harry anyámékkal ült a folyosón és éppen valamiről beszélgettek.
Anyáméknak nem is tűnt fel semmi, de annak a betolakodónak, persze hogy egyből...
- Szóval a lényeg, hogy nem tudok mit tenni, eltűröm a mindennapi zaklatását, mert nincs hely
máshol... Ez van.... - suttogtam, de mikor meghallottam amint Harry jön fel a lépcsőn, gyorsan témát
váltottam.
- Amúgy minden rendben van, persze.... - improvizáltam, és Lana egyből levágta mi a szitu.
- Mondd el neki. Ő segíthet...
- Nem. Most megyek. Szia.
- Szia. - bontotta a vonalat Lana. Igyekeztem nem Harryre nézni, de nem tudtam elmenni a nélkül.
Nem szólt semmit, de tudtam, hogy tudja. Mintha gondolatolvasó lenne. Szomorúan nézett rám,
várva, hátha elmondom, de csak elmentem mellette és bezártam magam a fürdőbe. Ott utat
engedtem a könnyeimnek, és próbáltam a lehető legcsöndesebben kisírni szívem összes fájdalmát,
mígnem egy hangot nem hallottam az ajtón túlról, ami nekem beszél...