[✔]JELEK I SIGNS - fordítás (JeongChan)

15.Fejezet

Megérkeztek Jisungék házához, ami egyértelműen zsúfolásig tele volt, mivel nem csak a kertjükben, hanem az egész utcán autók tömkelege parkolt.

Kiszálltak az autóból, és becsöngettek, mire a már most Jeongin kissé mámoros tekintetű haverja nyitott ajtót.

- Jeongin! - virult fel egyből az arca. - Hát eljöttél! Nem vagyok részeg! Esküszöm neked. - tette hozzá az utolsó két mondatot enyhén dülöngélve egyhelyben, és bár hiába emelte amaz esküre a kezét, barátja nem úgy nézett ki, mint aki azt beveszi.

- Ahhaa. Én pedig jelenleg az északi sarkon vagyok a Mikulás gyárában.

- Chan hyung! - Jisung csak úgy tett válaszul, mintha az utóbbit meg se hallotta volna. Üdvözlésképp pedig meghajolt előtte, és ha nem termett volna a semmiből ott egy személy, és ragadta volna meg a csípőjénél fogva, akkor mostanra a földön kötött volna ki, annyira megingott a mozdulat közben.

- Sziasztok, én Chenle vagyok. És igen, ő pedig itt részeg. - mutatkozott be a rejtélyes felbukkanó.

- Jeongin, hogy vagy? - érdeklődött miközben Jisungot próbálta álló helyzetbe hozni.

- Jól. Ő itt mellettem Chan, a b-barátom. - mutatta be a mellette álló személyt, dadogva, mivel még nem igazán szokott hozzá a használatához.

- Várj! Mégis mióta vagytok együtt? - vágott közbe meglepetten Jisung.

- Úgy 10 perce. - felelte vállát megvonva, kezeit Jeongin dereka köré helyezve Chan.

- Fog vajon minderre emlékezni? Vicces lenne, ha mindent újból el kéne neki mondanom. - nevetett Jeongin, előre tudva a választ.

- Ha emlékeznék, akkor is szándékosan elfelejtem majd, hogy megint elmondhasd. A Hercegnőmnek is kétszer kellett elmondania, hogy járunk, mivel amikor összejöttünk, szintúgy részeg voltam.

- Istenem Jisung, én a barátod vagyok, nem pedig a hercegnőd. - javította ki Jisungot enyhén vöröslő fejjel Chenle.

A még mindig az ajtóban álló másik kettő meg csak jót nevetett ezen.

- Nos akkor, gyertek csak nyugodtan beljebb. Végülis a bulizni jöttetek, nem pedig beszélgetni. - azzal megragadta Jisung csuklóját, és elhúzta őt oldalirányba, magára hagyva ezzel Jeongint és Chant.

Akik be is léptek, és első dolguk az volt, hogy Chan szobatársával fussanak össze a nappaliban. Aki szintén olyan részeg volt, hogy már egyenesen járni sem tudott.

- Szióka Channie hyung. Ennek zöld íze van. Kóstold meg! - nyújtott feléje egy pohár zöld színű alkoholt, amit az idősebb el is vett, de Jeongin rátette a karjára a kezét, nemtetszését fejezve ki vele.

- Te vagy az egyetlen aki tud vezetni, nem ihatsz. Ráadásul, én még nem töltöttem be a tizennyolcat, így én sem. És nem lenne muris egyedüli józanként a bulin. - igyekezett kiáltva túlharsogni az üvöltő zenét, remélve, hogy a másik lehető legtöbbet meghallja majd belőle.

- Jeonginnak igaza van Minho, talán majd legközelebb kipróbálom. - nevette el magát a túlaggódó fiún, akinek ugyanakkor nagyon is helyén volt az esze az előbbivel kapcsolatban.

- Ahhjj, olyan unalmas vagy. - panaszkodott Minho, és elsétált a párostól, jobban mondva, eldülöngélt tőlük.

- Szerintem jobb lenne ha kimennénk az udvarra! Ott a zene is halkabb lesz és az emberek se lesznek annyian mint itt. - javasolta Chan, Jeongin erre pedig csak bólintott beleegyezése jeléül. Így hát az idősebb megfogta a kezét, és elkezdte a megfelelő irányba húzni. Látszott, hogy nem most volt először bulin Jisungéknál, mivel mozgása a házban teljesen otthonos volt.

A hátsóudvar valami óriási volt. Egy hatalmas medence állt a közepén, az tette ki a kert legnagyobb részét.

Jeonginék odabattyogtak a medencéhez, és amint odaértek, Chan már egyből bújt is ki a cipőjéből, meg a felsőjéből, majd ágyúgolyóként robbant be a vízbe, nem törődve a ténnyel, miszerint nem fürdőnadrág van rajta.

Nem sokkal később Chan előbukkant a víz alól, ami szerencsére elég mély volt egy ilyen ugráshoz, és fejét kissé megrázva, haját kezével hátrafésülve vigyorgott hívogatóan Jeonginra. Aki csak ledermedve állt a medence szélén.

- Te jössz! - fröcskölte le Chan a kisebbet, akinek csak egy fejrázás volt a válasza.

- Hogyha nem jössz be, akkor kimegyek érted és behozlak magam. - és mivel a válasz továbbra is nem maradt, Chan kimászott a medencéből, Jeongin felé futva.

- Várj, várj, hyung, kérlek várj! Nem tudok úszni! És fürdőruhám sincs, de még váltóruhám se! - ordította az idősebbnek Jeongin, de az mintha meg se hallotta volna, helyette megfogta a derekánál, és vállára vetve kezdett el visszarohanni vele a medence felé.

Jeongin az ugrás előtt jobb híján ahogy csak tehette szorosan Chanba kapaszkodott, és visszatartott lélegzettel várta a hamarosan megtörténő becsapódást.

- Látod? Csak nem volt olyan rossz. - Chan azonban  egyből megbánta a döntését amikor meghallotta, hogy  Jeongin neki háttal állva zokog. Mivel, bár a víz elég mély egy ugráshoz, mégsem olyan mély, hogy ne érjen le benne az ember lába.

- Hé, hé, hé, sajnálom, kérlek, ne sírj. - kezdett el bepánikolni Chan, látva a kisebb egyre hevesebb zokogását, úgy érezve, egyre jobban kezdi elveszíteni az irányítását a dolgok felett. Miután Jeongin zokogása már csak csöndes sírássá csillapult, odasétált hozzá nagy nehezen a vízben, és úgy Chanba kapaszkodott, kétségbeesetten, mintha csak az élete múlott volna rajta. Ami, jelen esetben az ő szemével nézve, igaz is lehetett.

Így Chan kiúszott a medence szélére, és Jeongint kiemelve a vízből ő maga is kimászott onnan. Amíg ők egy kisebb traumán voltak túl, addig a körülöttük bulizók az elmúlt jelenetből semmit nem vettek észre. Nem telt el még 20 perc se, és nekik már elromlott a buli.

- Hé, most bemegyünk, szerzünk magunknak törülközőt,  kérünk egy váltóruhát neked, én átvészem a gatyám, majd hazamehetünk hozzám, rendben? - felelte Chan, kisöpörve kezeivel Jeongin arcából a haját. - És ígérem, soha nem követek el ilyet újra.

Jeongin csak némán bólintott egyet. Még csak meg se lepte a tény, miszerint Channál volt egy váltónadrág. Valahogy tudta, hogy így van.

Chan az ölébe kapta Jeongint jobb ötlet híján, és megindult befelé. Nem kérdezte meg egyik házigazdától sem, merre találja a törülközőket, csupán az oldalsó szekrényekhez sétált, ott letette Jeongint, majd kivett kettőt onnan.

Egyet a kisebbnek adott, egyet megtartotta magának, majd  beirányította őt a -szemmel láthatóan- barátja szobájába, ami szerencsére üres volt. Magára hagyta, had keressen valami és öltözhessen át, addig ő a szobával átellenben lévő mosdóban szintúgy átvette a sajátját.

Kisvártatva Jeongin is végzett, és ezt követően pedig se szó se beszéd, csak elindultak a kocsi felé.

Még a kocsiban ülve az indulásra várva is hallgattak mind  a ketten.

Mindeközben Jeongin már szinte teljesen lenyugodott, már csak a szipogása utalt a nemrégi sírására.

Szerencsére, Chan még az ugrás előtt kivette mindkettejük telefonját a zsebéből, így azok sértetlenül megúszták az egészet.

- Szeretnél nálam aludni ma este? - tette fel a fejében motoszkáló kérdést Chan, amire Jeongin válasza egészen meglepte.

- Igen, írok anyunak hogy reggelig ne várjon haza. - ő a hírt nagyon nyugodtan fogadta, semmi kivetnivalója nem volt az ottalvás ellen, a történtek ellenére sem.

Az út további része csendben telt. Channak túl nagy volt a bűntudata ahhoz, hogy bármit is mondjon, Jeongin meg még mindig enyhén sokkos állapotban volt az előbbiek miatt.

Chan épp egy órával ezelőtt ígérte meg a kisebbnek, hogy gondját fogja viselni. Erre egy nap se telik bele és meg is siratja. Nem tudta magát nem bűnösnek vélni. Hisz az volt.

Mikor Chan a lakásához érve leállította az autót, remélte, hogy nem fogja még egyszer így elszúrni a dolgokat, mert akkor lőttek minden esélyének.