[✔]JELEK I SIGNS - fordítás (JeongChan)

14.Fejezet

Jeongin még egyszer ellenőrizte a szettét, majd a fiatalabb testvérére, Younginra nézett, aki büszkén állt mellette.

- Hogyha egy egyetemi buliba mész, akkor úgy is kell kinézned mint egy egyetemista. - felelte a testvére.

- Ha fekete nadrágot és ezt a borzalmasan hosszú pulcsit viselem, az még nem fog engem egyetemista kinézetűvé varázsolni. Egyáltalán honnan a csudából szerezted ezt a hosszú pulcsit? - Jeongin nem értette, öccse miből gondolhatta úgy, hogy ilyenekbe öltöztek az egyetemista diákok. Hisz az még csak nem is gimnáziumba járt, hanem általános iskolába!

- A haverom bátyjától van. Azt mondtam neki hogy kölcsönkérnéd a felsőjét, ő pedig volt olyan kedves hogy odaadta. Valamint, ez az egyetlen ruhadarab ami illik a szaggatott farmerodhoz, kérlek ne nézd le! Hogyha pedig szeretnéd, akkor még azt a szűk nyakláncot is felveheted ami a fiókodban lapul. 

- Azt úgy hívják choker. - sóhajtott Jeongin. - de te mégis honnan tudod, hogy nekem van olyanom? 

Testvére ekkor csak mindentudóan kacsintott egyet.

- Az állami titok.

- Jól van, felpróbálom. Megnézem, milyen lennék ha azt is fölvenném ezekhez. - így hát odasétált az asztali fiókjához, kihúzta, majd pedig elővett egy legalul lévő félbehajtott fehér borítékot, amiben egy jó néhány choker volt. Szerette őket, de félte hordani, mivel nem akarta, ha az emberek emiatt nevetség tárgyává tennék őt az iskolában, vagy bárhol máshol.

Elővett végül egy olyat, amit kétszer a nyaka köré tudott tekerni, és mikor ezzel végzett, újra a tükörbe pillantott. Az öccse elégedettségében az arcára tette a kezét, és vigyorogva dicsérte meg a tökéletes ruha összeállítást.

 - Tökéletes! Tudtam én hogy nagyszerű ízlésem van! - lódította kezeit a magasba.

Jeongin erre csak finoman elmosolyodott. Örült, ha felvidíthatta testvéreit. Mivel mióta az apjuk meghalt, ritkán volt igazi, szívből eredő nevetés hallható a házban. Bár az is igaz, hogy az eset még csak nem olyan rég történt.

Lassan három hónapja.

Jeongin telefonja hirtelen csörögni kezdett, megijesztve ezzel a két szobában állót. A fiú gyorsan fel is vette azt, mikor meglátta a híváslistán Chan képét. És hiába volt az a neve, hogy ,,Ne válaszolj", ő mégis válaszolt.

- Haló?

- Szia, kint vagyok a házatok előtt. Kész vagy?

- Igen. Egy perc és ott vagyok. - fejezte be rekordidő alatt a hívást. Mély levegőt vett, majd búcsúzásképp megölelte az öccsét.

- Reménykedj, hogy ne rontsak semmit el. - suttogta a másiknak közben, aki erre csak elnevette magát.

Végül az anyukájától is elköszönve Jeongin már ki is lépett a szabadba, majd pedig beült a fekete autóba, ami rá várt. És csak szótlanul tűrte, hogy Chan alaposan megvizsgálja a nevetséges öltözékét.

- Mi van rajtad? - vonta össze a szemöldökét furcsállóan, vagyis Jeongin ezt gondolta így tesz, helyette viszont egy enyhén elképedt Chant látott leesett állal.

- Hagytam, had állítsa össze a szettemet az öcsém, és ha átöltöztem volna, akkor az rosszul esett volna neki, így maradtam ebben. Most 13.

- Pubertás kor?

Jeongin erre csak a szemét forgatta majd kissé szomorú hanglejtéssel válaszolt. - Nem, csupán túl érzékeny egy... olyan eset óta,amiről most nem áll szándékomban beszélni.

- Rendben van, nem gond. Amúgy tetszik a chokered. Vagy talán azt is az öcséd adta rád?

- Nem, ezt magam választottam ki. Nem akartam engedni neki, hogy a teljes outfitemet ő válassza ki. - erre egy kuncogás volt a válasz a vezetői ülés felől, ami Jeongint is erre késztette.

Ezután elindultak, és az úton Got7-t hallgattak. Egyszer viszont egy Twice szám indult el, mire Jeongin összehúzta szemöldökét. A zene Chan telefonjáról szólt, ami azt jelentette, hogy...

- Te Twice-t hallgatsz? - nevette ki.

- Fogd be! Csakis azért teszem, mert már találkoztam velük ezelőtt személyesen. És valójában egész jóba vagyok Minaval, mert hogy egy iskolába jártunk. És igazából az összes eddigi koncertjükön ott voltam miatta. - húzta gúnyos, önelégült mosolyra a száját Chan. Most kössön bele, ha tud. 

- Ezzel nem tudok vitába szállni. - vont vállat megadóan. Majd váratlanul Jisung javaslata ugrott be neki.

- Hé, hyung? - már ezt kérdésként tette fel, amiből az idősebbnek egyből leesett, most valami komolyat fog mondani.

- Igen?

- Szóval, a helyzet az, hogy nem nagyon sikerült kiigazodnom az érzéseimen irántad, de lenne egy ötletem, hogy hogyan tudnám kiismerni őket. Tudod, még sosem voltam szerelmes ezelőtt, így azáltal, hogy szimplán itt ülök melletted, semmivel sem fogom könnyebben beazonosítani, milyen is annak lenni. Így arra gondoltam, hogyha mi összejönnénk, akkor talán sikerülne rájönnöm, mit is érzek irántad... de természetesen nem szeretnélek belehajszolni bármibe is.

Ezután az autó síri csöndbe burkolózott.

- Sajnálom, csak ezzel most nagyon megleptél. - kért bocsánatot az elmaradt válaszért Chan. - Vagy talán túlságosan izgatott lettem az ajánlatod miatt. - nevetett fel idegesen a végén - , de ezt most nem csak a levegőbe mondtad, ugye?

 A kisebb nem szólt egy szót sem, csak bólintott, nem nézve az idősebb irányába.

- Oh, akkor jó. - vett egy mély levegőt, és egyúttal egy óriási vigyor jelent meg az arcán.

 - Vagyis azt mondod, hogy lennél a barátom? De ha nem tetszem neked, akkor szakítanánk?

- I-igen.

- Jeongin, biztosíthatlak, hogy viszont fogsz kedvelni. Úgy fogok bánni veled, mint egy igazi fenséggel. Ígérem. - mondjuk, te az is vagy, egy Herceg. az Én Hercegem. De ezt már mindössze a fejében tette hozzá.

 Jeongin ekkor Chan boldogságtól ragyogó arcára pillantott, és ránézve érezte, hogy nem fogja megbánni döntését.

Remélem is, hogy így lesz. Nem akarom megbántani őt. Adott számot belső hangjainak magában.