[✔]JELEK I SIGNS - fordítás (JeongChan)

3.Fejezet

- Végeztem veled.

- De én nem.

- Az a te bajod. Te hoztad magad ebbe a szituációba.

Woojin sóhajtott egyet, még mindig Chan ajtóküszöbén állva.

- Mit kellene tennem ahhoz, hogy adj még egy esélyt? - kérdezte kétségbeesett hangon.

- Woojin, hogyha barátságot szeretnél, akkor arra teljesen nyitott vagyok. De egy kapcsolatra viszont nem, mivel már nem érzek úgy irántad. - magyarázta Chan, nem igazán érezve rosszul magát a másik könyörgő tekintette láttán.

Hisz Chan elárultabbnak érezte magát, mint valaha. Woojin összetörte a szívét a saját szórakoztatására, csak hogy Chant kétségbeesetten könyörögve lássa, hogy fogadja vissza. Ehelyett azonbanő maga volt az, aki megbocsátásért esdekelt.

- Barátság? Legalább a közeledben leszek, elfogadom - derült fel ezen eynhe reménysugár hallatán Woojin.

- Király. Jöhetsz is holnap este velem és a munkatársaimmal vacsorázni, ha akarsz. - mondta mégis csak kissé együttérzően Chan.

- Rendben van. Átküldöd majd üzenetben az adatokat?

- Persze.

--------------

A rákövetkező nap Chan nem volt késésben. Sőt, helyette még igen korán oda is ért a munkahelyére! Teljesen meglepve és bemutatkozva ezzel az újonc Jeongin előtt, hisz tegnap még futva érkezett meg.

Chan komótosan besetált az asztalához, majd leült és elővette a telefonját.

- 'Reggelt, hyung - köszöntötte vidáman Jeongin.

Chan odanézett, és elmosolyodott a fiú ragyogó arca láttán. - 'Reggelt. Ettél már?

- Igen - válaszolta erre a fiatalabbik.

- Jössz a mai vacsorára? - érdeklődött Chan, székével a másikkal szembe fordulva.

Jeongin válaszként csak hümmögött.
- Hyunjin hyung azt mondta, hogy ez egy jó esély lesz arra, hogy megismerjem a munkatársaim. - felelte.

Chan bólintott egyet, majd az órájára nézett és ezt válaszolta:

- Akkor látlak később.

És nekiállt dolgozni.

-------

Az autóút az étteremig csendesen telt a korábbi szerelmesek közt. Chan berakott némi halk zenét, így ez a némaság nem volt teljesen kínos.

- Mennyien leszünk ott? - kérdezte Woojin félúton.

- Körülbelül tízen? Nem túl sokan, kis cég vagyunk - válaszolta Chan.

-Mennyi ideig...?

- Nem tudom.

Channak olyan érzése volt, útitársa nem az idő felől érdeklődött. Sokkal inkább arra érthette, mennyi időbe tellett túl lennie Woojinon. Mivel egy hónap Channak általában kevésnek szokott bizonyulni, szakításuk óta pedig nem telt el másfél hónapnál több.

Megérkeztek és besétáltak az étterembe,  Chan ment elől Woojin pedig a nyomában.

- Szia Chan hyung - üdvözölte Jisung, - az egyik munkatársa aki a földszinten dolgozott - miközben átölelte barátját.

- Woojin? - Felix volt az első, aki észrevette őt.

Felix sose rajongott igazán ezért a párosért. Sőt, sokkal inkább úgy gondolta, Chan nála jóval többet érdemelt.

- Ti most akkor megint együtt vagytok? - kérdezte Changbin, aki a barátja mellett állt.

-Nem. Csak barátok vagyunk. úgy döntöttem, hogy magammal hozom vacsorára, így be tudjuk pótolni az eddig külön töltött időt. - válaszolta gyorsan Chan, mielőtt bárki téves következtetéseket vont volna le.

- Jeongin igen izgatott volt hogy jobban is megismerhessen téged, hyung. - sóhajtott Hyunjin, beszéd közben végig Woojint bámulva.

- Tényleg, hol van Jeongin? - érdeklődött Chan, miután feltűnt neki, hogy a legfiatalabb nem volt köztük.

- A mosdóban van. Hamarosan végez. - válaszolta Hyunjin.

Pár pillanattal később nyilt a férfi mosdó ajtaja és Jeongin lépett ki rajta.

- Chan hyung! - ajkain egyből mosoly terült szét, amint meglátta Chant a társaságban.

- Helló, Jeongin. - sétált oda hozzá Chan, megölelve a kisebbet. Majd különváltak, és követték ők is a pincért a töbiekkel együtt.

Sajnálatosan, mindössze a dolgozók közül páran jelentek meg aznap este. Chan, Jeongin,Hyunjin Felix és Jisung. Na meg persze Woojin, aki Chan hozott magával, és Changbin, akit meg Felix cipelt el.

Miközben az ételre vártak, Woojin-nak feltűnt, milyen könnyen vonja magára a legkisebb, Jeongin Chan figyelmét. Őszintén szólva, féltékeny volt rá. Hisz régen ő volt ez a személy. Jeongin szerencsés egy kölyök. Ha így halad, biztos hogy megfogja szerezni Chant magának.

- Hyung, ezt nem teheted! - panaszkodott az imént említett személy, Jeongin játék közben.

- Miért nem?

- Mert egy kör alatt csak egyszer jössz te! - mutogatott Chanra kissé feldúltan, mégis ragyogó boldogsággal az arcán. Majd látván, hogy szavai mit sem számítottak az idősebbnek, megragadta a karját, és megpróbálta kiszedni a ceruzát a kezei közül.

- Nem. Nekem egyszerre két lépés jár, mivel különleges vagyok - vágta rá fennhangon Chan.

Jeongin erre annyira meglepődött, hogy abbahagyta azt amit az előbb csinált és visszahuppant a helyére.
- Ki mondta hogy az lennél?

Chan álla leesett megdöbbenésében.
- Hogy mersz...!

Erre Jeongin gyorsan kicsapta a másik kezéből a ceruzát, így mire a pincér letette eléjük az ételt, a ceruza már nála volt. Vagyis övé volt a győzelem, s ezt egy önelégült mosollyal hozta Chan tudtára.

És basszus, valamiért Chan ezt mosolyt irtó szexinek tartotta.