[✔]JELEK I SIGNS - fordítás (JeongChan)

8.Fejezet

- Minhoo!! Kérlek segííts!

Ez nem volt a lehetőségek között.

Jeongin Chanon feküdt, próbálva annak az arcára rajzolni Sharpie-val. -- Ez a toll neve. --

Sharpie pedig nem jött le egykönnyen a bőrről.

Az egész úgy történt, hogy Jeongin kopogás nélkül berontott Chanékhoz, egyből letámadva az idősebbet. Tudva, hogy ezért még később kaphat tőle a fejére.

- Te tudtad hogy ez fog történni!  - beszélt dühétől hangosabban a kelleténél, még mindig azzal próbálkozva, hogy a másik arcára rajzolhasson.

- Csak nem büntit kaptál? - kérdezte amolyan ,,hallgatnod kellett volna rám és akkor most nem jártál volna így" stílusban, mire Jeonginnak csak egy duzzogós arc és egy még vadabban Sharpie-val hadonászó és lassan célt találó kéz volt a válasza.

- Akkor is szólhattál volna! Milyen barát az aki nem segít a másikon a bajban? - próbált valahogy fogást találni Chanon szavaival, eredménytelenül.

- Hé! Miért beszélsz udvariatlanul? - hagyta Chan totálisan figyelmen kívül a kisebbik előző mondatát.

- Mert megtehetem.

- Igen? Úgy gondolod? - Chan hátulról saját lábával finoman Jeonginéba rúgott, amiatt az elesett, Chan pedig fordítva egyet helyzetükön ezúttal Jeongin került a földre, és lehajolva hozzá Chan ezt suttogta a fülébe:

- Próbálj meg még egyszer udvariatlanul beszélni hozzám, ha mersz. Kihívlak. 

Jeongin nyöszörgött ahogy próbálta eltolni magától a hozzá kissé túl közel hajoló Chant. Már sértette a magánszféráját. Végül feladva a próbálkozást visszahanyatlott a földre, mire Chan ülő pozícióra váltott.

Majd visszahajolva a földre a kisebbik két oldalára helyezte a kezét, úgy nézte tovább őt, még mindig arra várva, hogy az elfogadja a kihívását.

Jeongin kínjában és zavarában halkan nyögdécselt még egy picit, mielőtt eltakarta volna kezeivel az arcát. - Menj el! 

Channak csak játékosan gúnyolódva vele ez volt a válasza: - Az én lakásomban vagy, Innie.

 Erre Jeongin lassan elvette kezeit az arca elől. - Innie?

- Mi az? Nem hívhatlak így?

Jeongin csak válasz nélkül nézte tovább Chant.

Az elmaradt válaszért Chan feljebb támaszkodott, úgy nézve le a kisebbre mondta tovább. - Nem-hív-hat-lak-így? - kérdezett rá ezúttal már komolyabban.

- Én-öh-ah-öh-öm. Nem. Vagyis de igen. Hívhatsz így. - Jeongin egy halvány, kissé bizonytalan, de annál csillogóbb mosolyt küldött Chan felé.

A következő percben Minho lépett be, kávéval a kezében. Már majd' három óra volt, ő meg csak most kelt fel. Azonban a földön fekvő párost meglátva egyből megtorpant.

- Miről maradtam le?

-------

Másnap-->

Jeongin felsóhajtott ahogy újra elolvasta a feladatot. Egyszerűen nem bírta megérteni. Tudta, hogy fel kellett volna hívnia valamelyik osztálytársát, hogy segítsen neki, de az egyetlen személy, akivel onnan jóban volt, és tudta számát, az egyedül Jisung. Ő pedig épp nem ért rá, hogy kisegítse.

Mérgében felmordult, majd homlokát a munkafüzetére tette, végleg feladva a kémiának a megértését. Mégis miért volt ilyen nehéz?

Ekkor megcsörrent a telefonja. Ránézett és meglepődött, mivel nem gondolta volna, hogy Chantól aznap még fog hívást kapni. Végül felvette, és fáradt hangon szólt bele.

Haló?

Nem vagy valami lelkes. 

Tényleg csak azért hívtál, hogy ezt közöld velem?

Nem, szimplán unatkozom.

Akkor hívd fel Jisungot. vagy mi van Woojinnal, a fiúval akivel még a vacsorára együtt jöttél?

Ő az exem. És vissza szeretne kapni. Én meg nem.

Oh, sajnálom. de igazából, ha átszeretnél jönni segíteni nekem, akkor nem bánom-

Küldd el a címet és rögtön ott vagyok.

Majd letette mielőtt Jeongin egyáltalán elmagyarázhatta volna, mégis milyen feladatról lenne szó.

Sóhajtott egyet, de azért elküldte a címét.

- Anya! Átjön egy barátom! - kiáltott le neki, mire tompán hallott egy ,,Rendben van"-t válaszképp.

Mikor megjött Chan, Jeongin szobájába belépve megdicsérte azt.

- Azta. Szép szoba. - mondta leülve Jeongin ágyára.

- El tudod ezt a részt magyarázni nekem? - vágott egyből a dolgok közepébe Jeongin.

Elolvasva a feladatot az idősebb minden tőle telhetőt megtett, hogy minél érthetőbben megpróbálja elmagyarázni Jeonginnak a lényegét. Amit ő végül meg is értett.

Majd Chan úgy döntött, megvárja míg a kisebb befejezi a háziját, így hát csak leült az ágyára és nézte őt ahogy ír. Igazából, egész szép és rendezett írása volt. Valahogy olyan volt, mintha Jeonginnak még a betűi is mosolyra görbültek volna.

Mikor becsukta a munkafüzetét, Jeongin félre rakta azt, majd Chanra nézett.

- Mit szeretnél csinálni? - kérdezett rá az idősebb, bár látva a másik fáradt és nyúzott arcát, nem gondolta, hogy sok mindenhez lett volna kedve.

- Aludni. - majd nyomatékot adva szavainak felállt és az ágyára zuhant.

- Vagyis lustulni.

- Benne vagy?

- Hogy a viharba ne lennék benne.