Az alagút végén

Nyolc

Selena

Egyszerűen nem tudtam felfogni még másnap reggel sem, hogy itt vannak és szeretnének velem több időt tölteni. Hogy apa itt kapjon állást, vajon mennyi volt az esélye? Közelebb lesznek hozzám s ez valamilyen szinten megnyugtat, mert tudom most jön majd a neheze. Nem tarthatom magam örökké erősnek, tegnap nagyon is jól esett Enzo-nak elsírni a bánatomat, amit még a lányoknak sem mertem megemlíteni, de mélyen belül tudom, hogy ők is tudják milyen kemény hetek vagy hónapok elé fogunk nézni. Aki egyszer megszereti Eden-t nehezen tud bele gondolni, hogy el kell egyszer engedje. Nekem őt sokkal nehezebb lenne elengednem, mint Rubent, hiszen akkor még volt kiért harcolnom, de ezek után nem lenne. Tudom, hogy a családom támogatna mindenben, de azt is tudom apám amint teheti visszavisz a biztonságot nyújtó Tino bácsi karjai közé. Nagyon szeretet volna edző lenni s azt hiszem már ki sem kell találjam melyik csapatnál írt alá. Erről mindenképp ki kellene faggatni a tesóimat, viszont apa biztos megtiltotta nekik, hogy bármit is mondjanak, mert ezt ő szeretné velem közölni. Mindenkit sokkolni fog a hír, de azt hiszem ezzel később is rá érek még foglalkozni, hiszen a fiúk jó pár napig nem mennek dolgozni. Bele gondolni milyen arcot fog vágni Ramos és amikor elújságolom neki, hogy én mentettem meg a kirúgástól. Édes lesz, mindennap el kellett őt viselnem és nem is tudta kivel beszél. Nem várok tőle cserébe semmit, hagyjuk békén egymást, ez nekem elég lenne.

- Mi ez az odaéget szag? - hangzik a lépcső felől egy igen csak álmos Enzo hang. Ijedten kapom ki a pirítóst, ami már bizony szénné éget. Remek, ez a nap sem kezdődik valami jól. Csupán reggelit akartam készíteni a többieknek és áthívni a szüleimet, hogy még munka előtt megbeszéljem apával a lépéseket. - Selena, minden rendben? - pillant rám, igen nem vagyok a legjobb formámban. Nem válaszoltam csupán ablakot nyitottam, hogy ez a szag minél hamarabb el tűnjön a lakásból.

- Semmi sincs rendben - sóhajtottam fel. - Már egy reggelit sem tudok összedobni - rogytam le egy bárszékre. - Szólni akartam anyának és apának is, hogy együtt reggelizzünk, mint régen - mosolyodtam el egy kicsit az emlékek hatására.

- Hagyjuk a pirítóst, csináljunk palacsintát - csapta össze kezeit vigyorogva. Az öcsém és a palacsinta, teljesen levagyok döbbenve. - Jaj, ne néz így rám! - pillantott rám, míg a szekrényekben a megfelelő hozzá valókat kereste ki. - A volt csapatomban, ha edző táborozni voltunk és bűnözni akartunk, akkor én főztem - vont vállat hanyagul, mintha nem egy fontos információt osztott volna meg velem, csupán a tévé műsort.

- Most megleptél - mondtam ki ami először eszembe jutott. - Mond csak melyik csapathoz igazoltok át? - kíváncsiskodtam.

- Szerintem erre a választ te is tudod – keverte össze az alapanyagokat. - Real Madrid, ott lesz nekünk a legjobb helyünk.

- Apa is ott lesz edző ugye? - álltam be én is segíteni s míg nem figyelt csoki darabkákat raktam a tésztába, ha már édesség a reggeli, legyen megfelelő mennyiség. - Nem beszélt még velem, de csak erre tudok gondolni. Nem hiszem, hogy csak azért váltanak edzőt, mert én befújtam Benítez-t a nagykutyának. Szeretnék azelőtt beszélni apával, hogy munkába mennék, megszerettem őket - vontam vállat. - Tisztességesen el kellene búcsúznom, megmagyaráznom miért is megyek vissza, de képtelen lennék azt mondani, hogy hé "Selena Zidane vagyok, az apám pedig focista volt.„ Ha már el kell onnan jöjjek, szeretnék pár napot veletek tölteni - készítettem elő a sütést.

- Figyelj, én nem mondtam semmit. Úgy búcsúzol el tőlük, ahogy jól esik. Mond azt nekik amit a szíved diktál, attól még lehetnek a barátaid. Megbeszéled a dolgot a család gonosz fővezérével - vigyorgott rám. - Aztán majd meglátod, hogyan is tovább a mai nap.