Az alagút végén

Hat

S E L E N A

Az őszből lassan átlépünk a télbe, ezzel együtt jön az év legnagyobb ünnepe is, a Karácsony. A fiúk menetelnek a tabellán felfelé, jó irányba az érmes helyekhez. Minden meccsükön ott vagyok és szurkolok nekik, itt minden más. Meccs idő alatt nem dolgozom, a hét többi napján pedig igen. A fiúk szabadnapja mindig meccs után következik, ilyenkor általában szoktunk valami programot csinálni. Elég sok barátnővel és feleséggel össze ismerkedtem már, jól meg vagyunk.

Megismerkedtem a recepciós lánnyal, Daniela mellett ő lett a másik legjobb barátnőm. Aya azért dolgozik, hogy megszerezhesse az üzleti diplomáját, nem származik valami gazdag családból úgy, mint Dani vagy én, de attól még szeretjük. Daniela-val már találkozott, viszont Eden-ről eddig még nem beszéltem neki, mert nem voltam benne biztos, hogy megbízható, viszont mostanra már kiismertem. A mai nap különleges lesz, mert vére találkozni fognak.

Az idő rohamosan lehűlt, így az öltözékemen is változtatnom kell. Hosszú fekete farmert vettem fel, egy vastag pulcsival és a kedvenc sportcipőmmel. Észre vettem, hogy mostanában nem szoktam kiöltözni nagyon, sőt a munkahelyemen hétköznap is kapok szabadnapot csak úgy és ez felemelően jó érzés. A mai nap is egy ilyen, így a lányokkal vásárolni megyünk, délután pedig Eden-hez. Végül nem kerestem új lakást, hisz a fiamhoz itt sokkal közelebb lehetek és Aya is ezen a környéken lakik, az iskola miatt. Minden reggel együtt megyünk munkába, így segítek neki megkönnyíteni az utazását.

Megbeszéltük, hogy a pláza bejáratánál találkozunk fél tízkor, én pedig már késésben vagyok, de ezt már megszokhatták tőlem. Utálok késni, de általában megpróbálok időben oda érni. Miután sikerül parkoló helyet találnom a megbeszélt helyre siettek, így sikeresen bele ütköztem egy erős felső testbe. Hanyatt is vágódtam volna, ha az illető nem kap utánam, amikor pedig felpillantottam nagyon meglepődtem. Hónapok óta nem beszéltem vele, mondjuk az előtt sem sokat beszéltünk egymással. A Real srácokkal nem sikerült úgy tartani a kapcsolatot, ahogy azt szerettem volna és nyugtattam őket az elején. Lefoglalt a munkám, Eden és a lányok, akikkel végre ki tudtam kapcsolódni. Néha még beszélek Gereth-el, aki tolmácsol köztem és a többiek között. A múltkor volt időm meglátogatni a lányokat is, akik nagyon örültek nekem.

- Jól vagy? - simított ki egy tincset az arcomból, miközben kedvesen mosolygott rám.

- Igen - bólintottam. - Ne haragudj, de siettek - kerültem volna ki, de kezem után kapott.

- Hiányzol nekünk -  suttogta. - Nem lenne kedved el jönni az egyik edzésünkre?

- Köszönöm a meghívást, de jelenleg nincs rá időm - utasítottam vissza kedvesen. Saját magamat is meglepve azzal, hogy milyen kedvesen szót tudunk érteni egymással. - Talán majd egyszer – mosolyogtam rá.

- Selena, tényleg hiányzol, a srácok nagyon örülnének neked - próbálkozik tovább.

- Késésben vagyok – mutogatok mögém, ahol a lányok várnak rám.

- Rendben - bólint. - Később talán össze futhatnánk egy kávéra - mosolyog rám. - Jó volt újra látni téged - fordul sarkon.

- Sergio - szólok utána, mire azonnal megfordul és kíváncsi szemekkel méreget. - Ti is hiányoztok nekem! - mondatomra hatalmas vigyor ült ki arcára és ez már kicsit hasonlított a régi Ramos-hoz, akit ismerek.

Jobbnak láttam hátat fordítani és ezúttal én sétáltam el, de a mosoly ott volt az arcomon. Kedves volt velem és ez most nagyon őszintén hatott. Nem tudom milyen lehet csapaton belül a hangulat, noha nyomon követem a meccseiket, amiket éppen csak megnyernek vagy döntetlennel zárnak. Mostanság sajnos a vereségek is súlytják őket, azt is rebesgetik, hogy edző váltás lesz. Talán jót tenne nekik valaki olyan, aki több mindent hajlandó megtenni értük.