Az alagút végén

Három

S E L E N A

A szabadnapon feletébb hamar eltelt, a gondolataimba viszont csak a jól megérdemelt pihenés járt. Soha nem voltam az a lazítós fajta, de ennyi munka után talán több napot is el tudtam volna viselni.  Hétköznap edzések, hétvégén pedig a meccsek miatt kellett dolgoznom. Jó eséllyel, ha Szombaton játszottak a fiúk akkor a Vasárnap volt pihenőnap.  Szeretem a munkámat és épp ezért is lesz nehéz közölni a távozásomat.

A kedd reggelem nem is kezdődhetett volna jobban, mint egy kilencig tartó alvással, egy kiadós reggelivel. Az edzést elhanyagoltam, de cseppet sem bántam, voltam a kórházban és eltöltöttem ott jó pár órát. Délben egy kis francia étteremben ebédeltem, ezek után pedig otthon bedőltem a tévé elé.  Este felé viszont muszáj volt kimozdulnom, így lementem a partra, a szikláshoz, ahová mindig is járok, ha valami problémám van. A hely olyan számomra, mint egy menedék, a tengeri levegő segít gondolkodni, kikapcsolok és nem gyártom a rosszabbnál rosszabb ötleteket. Egy biztos a nap segített abban, hogy átgondoljam és tényleg távozzak a csapatból.

Szerda reggel...... nem szívesen keltem ki a puha ágyamból, de muszáj volt. A napi rutinomra is visszatértem s szerencsére időben akartam oda érni az edzésre, még az elején közölni akarom velük a hírt, hogy én még eltudjak látogatni egy másik stadionba.  Belépő kártyámat a nyakamba akasztottam, miután leparkoltam a helyemre és azt is észre vettem, hogy Ramos már a saját autójával jött.  A gyomrom apróra nőtt, ahogy közeledtem irodám felé, szerencsémre senki nem volt itt, talán a hétfői letolás használt nekik, vagy hamarabb kezdődött az edzés. A hétvégén fontos meccset játszanak, viszont nekem ezt akkor is közölnöm kell velük. Az öltözékem most is az időjárásnak megfelelően egy rövid nadrág, torna csuka és egy top, hajamat pedig felkötöttem. Fejem tetejére csúsztattam a napszemüvegemet, ahogy a lelátóra értem. A fiúk épp fél pályán végeztek labda passzokat, oda intettem Rafael-nek az edzőnek, aki csak intett, hogy menjek oda nyugodtan.

- Most szeretnéd velük közölni? - pillant rám, kissé szomorúan mosolyogva.

- Szeretném az előtt közölni mielőtt még a fülükbe jut valakitől - sóhajtottam fel s kicsit sem lepett meg a dolog, hogy az edző már értesült róla.  - Tudom, hogy a hétvégén fontos meccset játszanak, természetesen számíthatnak a segítségemre, még Ramos is – tettem hozzá a hátvéd nevét.

- Nagyon fogsz hiányozni, ha elmész - pillant rám. - Senki nem volt még ilyen jó a csapatnak, mint te – vallotta be.  Belefújt a sípjába, ezzel jelezve a fiúknak, hogy rá figyeljenek, ő viszont csak intett és nem mondott semmit.  A fiúk izzadtan és kissé fáradtan jöttek oda hozzánk, páran még a fűre is leültek. Gereth pillantása volt az első amit kerestem, bólintottam egyet miszerint igen, most közlöm velük távozásomat. Mosolygott, de nem volt olyan őszinte, mint szokott. Tudom, nem örül, mert mintha testvérek lennénk és én épp készülök elhagyni őt, ami persze nem igaz. Nehezebb lesz találkoznunk beszélnünk, hisz őt a foci engem pedig az új munkám fog nagyon lekötni.  Végig nézek rajtuk és egy pillanat erejéig meginogtam, ők a családom.

-  Tudom a hétvégén fontos meccset játszotok, ezért mindenkit várok holnap egy fizikai felmérésre - kezdtem el mondandómat. - A szokásos vizsgálatokon fogtok átesni, hogy lássuk pályára léphettek - e. Nem szeretném sokáig zavarni az edzést, csupán szeretnék valamit közölni veletek, míg mind itt vagytok – futottam végig rajtuk pillantásom, ők pedig érdeklődve figyelték mit is szeretnék mondani. A fogadott bátyám, felállt és mellém sétált, hogy támogasson és mondjon valamit.

- Nem lesz semmi baj, itt vagyok veled – suttogta fülembe, amit egy halvány mosollyal nyugtáztam.

- Szerettem volna, ha tőlem tudjátok meg – vettem egy mély levegőt.  - Hamarosan távozom a klubtól, saját döntésem alapján - böktem ki végül. Mind csendben, meglepett arcot vágtak, próbáltak valamit mondani, de csak tátogtak. - Egy ideig még segítelek benneteket, míg nem döntöm el, hol fogom folytatni tovább.