Az alagút végén

Hét

S E L E N A

Az irodámban ülök, hamarosan vége a műszakomnak, így a szokáshoz híven kisétálok a pályához és megnézem a fiúk edzését. Az edző gyakorlatokról pedig eszembe jut Ramos, akinek azt mondtam ellátogatok hozzájuk, persze azok után, hogy ismét hajba kaptunk erre kis esélyt láttam. Noha szívesen látnak a klubnál meg kell húzni egy bizonyos határt, ami nem engedi, hogy fejvesztve rohanjak vissza. Mardos a bűntudat, amiért akkor szó nélkül hagytam az állapotukat. Ez hetekkel később sem lett jobb, a csapat szétesőben, kezdik elveszíteni a helyüket a jól megérdemelt háromban. Talán rosszul cselekedem, de muszáj tennem értük valamit. A fiúk az öltözőbe vonulnak, így én is indulni készülök, megvárom Aya-t a recepciónál és elindulunk Eden-hez. A kicsi fiam imádja a barátnőimet, így szívesen hagyom őket magukra, míg nekem dolgom van. A mai nap is ilyen, mivel még csak dél van és tippem szerint a csapat edzései még folynak, így a stadion felé veszem az irányt. Meglepődve tapasztalom, hogy a helyem még fent áll, amit azonnal el is foglalok. Az őrök kedvesen fogadnak engem, innentől kezdve csak egy valakit kell kijátszanom a recepciónál ülő Lucia-t, aki most is csak a körmeivel van elfoglalva. Megpróbáltam észrevétlenül elosonni mellette, de ez a magassarkú csizmám miatt esélytelen volt.

- Hová - hová? - szólalt meg gúnnyal a hangjában. - Tilos itt lenned.

- Az igaz, hogy már nem dolgozom itt, de nem vagyok kitiltva – fordultam felé. - Gereth hívott meg, hogy megnézzem az edzésüket - mosolyogtam rá, próbáltam minél hihetőbbnek tűnni.

- Tudod a szabályt, kártya nélkül sehová - lóbált meg egy vendég kártyát előttem.

- Rendben – forgattam meg szemeimet. - Szeretnék egy olyat – mutattam a kezében tartott papírra.

- Végre megszabadultam tőled, ne várd, hogy segítek neked ide vissza jutni – mormogta.

- Tudod mit? - pillantottam rá. - Nincs rá szükségem - ezzel a végszóval indultam meg a pálya felé. Hiába kiabált utánam és utasította volna a biztonságiakat, nem hallgattak rá. Kacarászva folytattam utamat, mert itt semmi nem fog szárazon maradni a mai nap. Ki nem rúghatnak, max megpróbálnak kidobatni, de az sem fog össze jönni.

Ahogy azt gondoltam kint vannak, a hidegben, Benítez felöltözve és csak ordibál velük. Kabátzsebembe dugtam kezeimet, hisz eléggé lehűlt a levegő ahhoz képest, hogy ez Spanyolország. Szép lassan sétáltam ki a gyepre, figyeltem még pár másodpercig, végül betelt a pohár amikor a sérült Kiko-t pillantottam meg keményen edzeni. Attól, hogy nem jöttem el ide, Gereth-val tartottam a kapcsolatot, sőt nem egyszer segítettem ki a csapatott amikor szarul voltak. Tudtam a kapus állapotáról és nem voltam túl boldog, hogy így kell őt látnom, a többiekkel együtt.

- Casilla-nak szüksége lenne a pihenésre, különben a háta soha nem jön rendbe - szóltam oda az edzőnek, aki azonnal a hang irányába fordult és mérges szemeivel engem méregetett.

- Mit keresel te itt kedvesem? - próbált volna jó színben feltűnni, de nekem nem kell a színjáték.

- Ezt a stílust tartogassa Senor Perez-nek, aki azonnali hatállyal meneszteni fogja, ha megtudja hogyan is szúrja el a milliókat érő csapatát - mosolyogtam rá angyalian.

- Mit tudsz te róluk? - nevetett fel. - Rég nem dolgozol már itt, a módszerek megváltoztak.

- Még is többet tudok a fiúk állapotáról, mint maga - vágtam vissza. - Azt ajánlom húzza meg magát vagy garantálom, hogy sehol nem kap edzői állás ezen a Földön, soha többé. A fiúknak pihenésre van szüksége, nem pedig arra, hogy kihányják még a belüket is, mert olyan rosszul vannak – mutattam rájuk.