Sasori infó

175 34 5
                                    

Viky_1422 kérésére

Mintahogy ezt az Animében is megtudhattuk, Sasori egy Homokrejteki szökött ninja. Szüleit kiskorában elveszítette. Lehet sokan tudjátok, hogy szüleit Hatake Kakashi édesapja Hatake Sakumo ölte meg. Így szülei halála után nagymamája, Chiyo nevelte. Chiyo mindent megtanított neki a bábkészítésről, magáról a bábkészítés fortélyairól. Ennek eredményeként Sasori a legnagyobb bábkészítő mesterré vált a világon. Mindannyian tudjuk, hogy azokat a bábokat amiket Kankuro is használ Sasori készítette. Ahogy a Naruto Shippuudenben megtudhattuk úgy becézik Vörös Homok Sasorija. Neve jelentése Skorpiót jelent. Amikor Sasori elveszítette szüleit, szörnyű magányt érzett. Mindannyian láhattuk, hogy első bábja szüleiből készítette.
Biztosan, sokatokban megfordult az a kérdés, miért?
Így próbálta megszabadulni a szörnyű magánytól, amit érzett.
Ám ez nem tartott, oly sokáig, hamar megunta. És hogy miért?
Egyszerűen a bábok nem tudták pótolni az igaz szeretet, amit szülei adtak neki, így a bábok Chiyo tulajdonába került.
15 éves volt amikor elhagyta a falut, de pár év múlva vissza is tért.
Hogy miért?
Ahogy ez az Animében is kiderült, hogy Sasori ölte meg a 3.Kazekagét, aki olyan erős volt, hogy senki nem tudta legyőzni, de egy fiatal bábmesternek sikerült.
Sasori bábot készített a 3. Kazekagéből.
Mindanniyan láthattuk, hogy testének nagy részét bábbá alakította, hogy megtartsa fiatalságát és kevésbé legyen sebezhető.
A Hitokugutsu nevű technikát használva az embereket haláluk előtt bábbá tudja változtatni és használni technikájukat.

Sasori számos bábút készített, beleértve a Hollót, Szalamandrát és Fekete Hangyát, amiket persze később Kankuro birtokolt.
Biztosan vannak köztetek olyanok, akik elgondolkoznak, azon hogy miről kapta Sasori a becenevét?
A Harmadik Shinobi Háborúban, a bábokkal rengeteg ellenfele vérét ontotta a homokra, így kapta meg a Vörös Homok Sasori-ja becenevet.
Ám azonban Sasorit valami motiválta.
Mégis mi?
Örökké tartó művet készítsen, így az emberi báb létrehozásával kezdett kísérletezni. Mindanniyan tudjuk, hogy Sasori-nak volt egy barátja, akit Komushi-nak hívtak. Komushi elveszítette jobb karját, így Sasori készített neki egy báb kart. Miután Komushi véletlenül lenyelte Sasori mérgét, belőle lett az első emberi bábu. Ezután következett a 3. Kazekege, és azok az emberek akiket megölt.

Sokatokban biztosan megfordult az a kérdés, a fejében, hogyan csatlakozott az Akatsukit?
Sasori a sivatagot járta, amikor hírtelen egy rejtelyes nő, Konan meghívta az Akatsuki-ba. Sasori nem akart csatlakozni, emiatt Konannak kényszerítenie kellett a csatlakozásra, ezért harcba keveredtek. Hihetetlen, de mégis igaz, Sasori vereséget szenvedett, így került az Akatsuki-ba. Amikor végleges tagja lett a szervezetnek, később azt a feladatot kapta, hogy a Konohai szökött Shinobi, Orochimaru nyomába eredjen, és hívja meg a szervezetbe. Sasori maga, Pain segítségével nyomára bukkant, ám Orochimaru mindenáron megakarta szerezni a Rinnengan-t, ennek eredménye egy har lett. Sasori Pain segítségével végül legyőzi Orochimarut, aki később partnere lesz a szervezetben. Orochimaru hamar elárulja a szervezetett, utánna Sasori új társa a fiatal Kőrejtekből származó 19 éves Deidara.

Mivel Deidara és Sasori művészlelkek, mégsem ugyanaz a véleményük.
Míg Deidara a robbanást nevezi művészetnek, ami csak egy percre tart, utánna eltűnik.
Sasori szerint az az igazi művészet, ami örökké tart, és nem lehet ellusztítani.
Emiatt sokszor is veszekednel egymással, hogy mégis mi az igazi művészet.

Nah de térjünk egy kicsit, egy újabb visszatéréshez. Sasori és Deidara azt a feladatot kapják, hogy hozzák el az Ichibit amelynek a Jinchuurikije mindanniyan tudjuk a jelenlegi Kazegakage, Sabaku Gaara.
Sasori egy régebbi ismerősét, Yurát használja fel, hogy csendben, és észrevétlenül bejussanaka faluba.
Hogy, hogyan használta fel Yurát?
Mindannyian tudjuk, hogy Sasori elmebefolyásoló jutsut használt Yurán, és e Jutsu segítségével mészárolja le a városvédő őrszemeket.
Az éjszaka folyamán Deidara bombamerényletei következtében megtalálják Gaarát, és le is győzik, és elrabolják a Kazegakét.
Ám ezt Konoha is megtudja, és a 7-es csapatot Hatake Kakashi, valamint a 9-es csapatot Gai vezetésével küldik el a küldetésre.
Ám az Akatsuki Itachit, valamint társát Kisamér küldik feltartóztatásukra.
Sasori és Deidara elérik a rejtekhelyet, Gaarat megölve sikerül eltávolítaniuk a Bijuu, ám a 7-es csapat hamar eléri őket.
Így Sasori szembe kerül nagymámájával Chiyoval és Haruno Sakurával. A küzdelem során Sasori megmutatja igazi alakját. Chiyo hamar rájön valamire. Valami nem stimmel Sasorival. Nem látszik rajta, az, hogy változott volna. Ugyan olyan fiatal. A küzdelem alatt rájönnek, hogy mégis miért.
Hosszadalmas küzdelem után, Chiyo és Sakura legyőzi Sasorit. A haldokló bábmester elárulja nekik, hogy egy titkos megbeszélésre kellett volna mennie, az Ég és Föld hídjához, ahol Orochimari asszisztensével, Kabutoval találkozott volna.

Mindannyian tudjuk, hogy a Negyedik Shinobi háborúban Kabuto egy tiltott jutsu segítségével, az Edo Tensei segítségével feltámasztja Sasorit, ahol a szintén Edo Tenseies Deidarával közösen Tobiék felderírő alakulatának a tagjai lesznek. Ám Sasori és Deidara hamar harcba keverednek Kankuro által vezetett Egyesített Shinobi Haderő felderítő alakulatával, ahol Kankuro bemutatja neki testéből, készült bábot, a Skorpiót.
Végül Sasorit és Deidarát fogságba ejtik Kankuro bábjaival segítségével.
Itt aztán Sasorival történim valami.
Mégis micsoda?
Ahogy Kankuro a bábokról beszélt, nagy hatást gyakorolt Sasorira, aki ennek hatására feloldotta az Edo Tenseit, és újra eltávozott az élők sorából, ezuttal végleg.

Úgy gondolom, hogy ideje kitérnünk egy kicsit a művészetére is, nem igaz?
Mivel ez a fentiekben is kiderükt, Sasori már fiatal kora óta készít bábokat, és tehetséges is benne. Deidarával ellentétben, ő az örökké fennálló dolgokban látta a művészet valódi szépségét.
Ezért saját testét is bábbá alakította, nem csak azért, hogy megtartsa fiatalságát, és hogy kevésbé legyen sebezhető, ez báb lett a Skorpió.

Származás: Homokrejtek
Gyűrű: Gyoku (labda)
Gyűrű elhelyezkedése: bal kéz, hüvelykujj
Társa: Orochimaru, majd Deidara
Születésnap: November 8
Horoszkóp: Skorpió
Kor: 35 éves
Magasság: 164,1 cm
Súly: 47,3 kg
Vércsoport: AB

Származás: HomokrejtekGyűrű: Gyoku (labda)Gyűrű elhelyezkedése: bal kéz, hüvelykujjTársa: Orochimaru, majd DeidaraSzületésnap: November 8Horoszkóp: SkorpióKor: 35 évesMagasság: 164,1 cmSúly: 47,3 kgVércsoport: AB

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.


Naruto Boys/Girls/Bijuu Where stories live. Discover now