Infinity (H.S.)|BEFEJEZETT|

59.

-Oké Harry, szerintem elég lesz.- veszem ki kezéből az üveget aminek tartalma szinte teljes mértékben eltűnt belőle.
-Megan, azt a keveset már nem szabad meghagyni.- húzná vissza magához a pezsgőt, de nem hagytam magamat és eltettem.
-Épp eleget ittál már Harry.
-Ne legyél ilyen ünneprontó.- karol át mire felnevetek és próbálom tartani súlyát, hogy ne dőljek el vele együtt én is.

Pár percig aranyos volt ahogy a részegség miatt össze-vissza zagyvált, viszont ahogy a percek teltek, mintha felerősödött volna benne valami, ami szemeit feketévé varázsolta. Csak bámult mint az oroszlán az elejteni kívánó áldozatát, amelyet nem tudtam hova tenni.

-Harry, baj van?
-Olyan gyönyörű vagy. -érinti hozzá ajkait nyakamhoz, majd egy lágy csókot hint rá. Kedves szavai most azonban nem tűntek olyan szívmelengetőnek mint eddig.
Hangja az eddiginél is mélyebbé változott, szinte fel se ismertem.

-Gyere velem- fogja meg, sőt szinte már szorítja kezemet, miközben a hálóba húz és az ágyra dönt.

Nem tudtam hogy ellenkezzek- e vagy sem. Hisz ő Harry, tudom hogy sosem bántana, azonban most nem mertem volna mérget venni rá, hogy nem lenne képes ártani nekem.

-Szeretem ahogy hagyod magad.- jelenti ki, miközben fogai közé veszi bőrömet kulccsontomon és erősen megszívja amire felszisszenek.

-Nem kellett volna hagynom hogy ennyit igyál.
-Nem kellene ennyit aggódnod. -mondja úgy, hogy koncentrálnom kell, hogy szavait értelmezni tudjam, annyiszor botlik meg nyelve.

Ujjait karomon egyre lejjebb húzza, míg csuklóimhoz ér, és mindkettőt fejem mellé szorítja a matracba nyomva, amely nem volt kellemes érzés, kifejezetten nem.

-Áú...Harry ez így fáj.
-Nem kellett volna hagynod hogy ennyit igyak.- jelenti ki magabiztosan, azonban nem úgy tűnt mintha azt szeretné hogy válaszoljak. Nem éreztem azt, mintha sajnálná, hogy lerészegedett.

Szájával egyre fentebb halad míg eléri enyémet, és erősen beleharap alsó ajkamba.

Nem kellett pár másodperc hogy megérezzem a vér jellegzetes ízét.

-Harry normális vagy? Állj már le kérlek, hülyén viselkedsz.- tolnám el magamtól, de meg sem mozdul.
-Nagyon jól emlékszek, hogy múltkor te kérted, hogy ne bánjak veled úgy mint egy porcelánbabával. Hogy megakarod tapasztalni a durvaságot.- súgja fülembe mire beleborzongok.

-Igen, de ne úgy hogy fájdalmat okozzál közben.
-Tudod, ezt jelenti a durvaság.

Ruháimtól pillanatok alatt szabadított meg, majd nem is tétlenkedett tovább, kezeivel és szájával bejárta csupasz testemet.

De nem úgy mint eddig. Most fájt, és ez kétségbeejtett.

-Harry, kérlek, ez fáj.

Könnyeim utat törnek maguknak, hiába nézek a szemébe, ő most nem az a Harry akit én szeretek. Most félek tőle. Láttam már berugva de ilyen szinten még sosem, most nem csak az alkohol hatását látom rajta, hanem mást is. Haragot, fusztráltságot, és ezek megrémítenek.

Ujjait fájdalmasan hozzám nyomta lent, amire ujjabb könnyek gördültek le arcomon.
-A rohadt életbe Harry álljál már le, tudod hogy most mit csinálsz?- sírok fel félelmemben miközben próbálok kiszabadulni fogásából, de sikertelenül.
-Igen, pontosan tudom, ne nyafogj, te vágytál erre.
-De Harry, én nem...- nem tudtam befejezni mert akkor erősen belémhatolt, ezzel egy hatalmas sikolyt kiváltva belőlem.

Eszméletlenül fájt, az egész testem égett de se ez, se a sírásom nem hatotta meg Harryt.

Erős és gyors lökései minden másodpercben csak még nagyobb fájdalmat okoztak.

Hiába ütöm hasát, mintha meg se érezné, most csak a vágy hajtja és kizárta a külvilágot, velem együtt.

-Harry- sírok, sőt szinte már ordítok- hagyd abba.

Ekkor Harry egy szempillantás alatt abbahagyta cselekedetét és csak bámult.

Ahogy alatta feküdtem leszorítva és ahogy fekete szemeibe néztem, felébresztette bennem az érzéseket Adammal kapcsolatban.
Túl tettem magam rajta, hogy az az őrült megerőszakoljon, de az, hogy most ugyan ezt teszi a szerelmem, százszor jobban fáj testileg és lelkileg is.

Harry alig egy röpke pillanat múlva elengedte csuklóimat és feltérdelt a matracon.
Én csak remegtem, mozdulni sem bírtam, csak néztem őt, ahogy másodpercek töredéke alatt tör ő is össze, velem együtt.

-Megan...én- nézett zavartan rám, miközben izmai visszanyerték normális tartásait. Talán kiszállt belőle az alkohol, vagy csak ráeszmélt, hogy mit csinált az előbb. De ez engem most egyáltalán nem érdekel.

-Megan én...-simított volna végig combomon, de én azonnal eltoltam onnan. Magam elé bámultam miközben könnyeim még mindig áztatták arcomat.

Nagyon halkan tudtam a szavakat kiejteni számom.
-Mi történt veled?
-Kicsim...- hajolt volna közelebb hozzám de én megállítottam.
-Csak maradj ott.- próbáltam meg összeszedni magam hogy fel tudjak ülni. Erőm nem volt ahhoz hogy felálljak így csak ezt tudtam megtenni.

-Mit tettem, a rohadt életbe.-Üvölti el magát, majd feláll az ágyról és amilyen gyorsan csak tud, távolabb megy tőlem.

-A rohadt életbe.- Ismétli, majd a mögötte lévő falhoz megy és beleüt.

A szobát a kettőnk erős lélegzetvétele töltötte be.

-Menj ki.- szólalok meg halkan, mire először szólásra nyitná száját de mikor észreveszi hogy ujjaimmal törlöm le a vért számról, csak bólint egyet és kimegy a szobából.

Sosem sírtam még úgy mint azután, hogy kiment.

Nem tudtam aludni, hallottam ahogy Harry lent össze- vissza tör mindent és ordít. Sosem éreztem még ilyet, egyszerre rettegtem tőle és szerettem volna átölelni, tudatni vele, hogy én itt vagyok neki.
Azonban most képtelen voltam bármit is csinálni.

Nagy nehezen sikerült elaludnom, azonban egy éles fájdalom a hasamban felkeltett. Akkorát üvöltöttem, mint még soha.

Nem sokkal az ordításom után, az ajtó tágra nyílt és berontott rajta Harry. Mikor meglátta a fájdalomtól grimaszba rándult arcomat, amilyen gyorsan csak tudott lépett az ágy mellé és guggolt le.

Kezein látszott, hogy pár tárgy szétvágta bőrét, ahogy szemein is látható volt, hogy nem csak én voltam az aki órákig sírhatott.

Lehúzta rólam a takarót, hogy lássa bajomat.

Ha tehettem volna, tiltakozni kezdtem volna, de tudtam hogy most valami nincs rendben és csak ő tud segíteni.

-Istenem Megan.- néz zavartan végig testemen, majd szemeiben feldezek pár újabb könnycseppet.

Értetlenül nézek rá, majd
vezetem tekintetem oda, ahova ő néz.

Vér, tisztán látható volt körülöttem a vér. Igaz, nem sok, viszont épp elég ahhoz hogy mindketten tudjuk, valami baj van. Hasamom láttam a marásokat és foltokat. Rossz volt magamra nézni.

Harry próbált tenni valamit, de tehetetlen volt. Csak néztem ahogy körém csavarja a lepedőt, amit átáztat a piros szín. Alig pár másodperc múlva ismét görcsbe rándul a gyomrom, amire szemeimben újra könnyek jelennek meg.
Nem sokkal később émelyegni kezdtem, amelyet szédülés követett.
Csak arra tudtam figyelni ahogy Harry rázogat, hogy maradjak vele, de nem bírtam.

A tárgyak vele együtt egyre homályosabbak lettek, a fejem iszonyatosan hasogatni kezdett, lassan behunytam szemeimet és elöntött a sötétség amit ő okozott nekem.