𝐂𝐒𝐄𝐍𝐃 𝐊𝐈𝐑𝐀𝐋𝐘

Gyónás az esőfelhőkhöz

~•~

Megfogod a kezem,
Érzem hogy fáradok.
Kapuban remegve
Érzésekre szakadok.

Az ég könnyezve nevet
Lelkem szabadon, ríva málik szét
Füllesztő eufóriával kevert,
Aranyló porrá mit elfúj a szél.

~•~

A kékségbe ordítok, fülelek.
Vajon villám súlyt vagy érintés ?
Mert trágár szavak voltak azok, mik elhagyták cserepes rózsaszín ajkaimat.
Trágár szavakba szőtt sérelmek miket hallva befogná egy anya a gyermeke fülét.
Figyelek, bizseregre várom, hogy ropogósra sülünk e mert szidni mertünk valakit, valakiket kik magasztos célt szólgálnak mégis földiszemmel láthatók.
Elég ránéznem ravasz és egyben kaján vigyorodra, hogy tudjam itt nem lesz semmi.
Próbatétel.
Te aljas ! Bár nem vétkeztünk.
Te is utálsz én is utálok.
Okkal, okozattal, oknélkül.
Vigyorogsz, te szemtelen !
Itt állunk egy kapualjban vizesen,  átázva a szakadó esőben, érzelmekben tocsogva te meg csak vigyorogsz.
Hát akkor tégy úgy te barom, bánom is én !

Az óriás dézsábol csak nem akar elfogyni aza víz, csak hull és csorog és csöpög.
Leheletem gombafelhője gomolyogva illan el a semmibe.
Játszunk, szavak nélkül.
Egymás vad tekintetét fürkésszük és keresünk.
Akármit. Egy érzést, egy gondolatot egy elnyomott lélekfoszlányt, kinemmondott szavakat, egymást és az útközben elhagyott metró jegyet.
Mindenkit megnyugtatok veszek újat nem vagyok olyan blicc huszár mint ez a zsivány itt velem szemben.

Mintha epilepszia lenne rajtam urrá, a  világ összeszükül egy pontá, te vagy az a biztos pont mi  a lábamon erőteljében tart.
Mondjuk kiváncsivá tettél azzal, hogy így nézel rám...
Látom rajtad te huncut, leír rólad mit akarsz !
És hát valljuk be én is akarom. Még nem csókoltak meg, nem tudom milyen igazán egybeolvadni. Tőlem mehet. Tudod haver csak lazán, azért a tinifilmes sémák határát ne súroljuk attól borsódzik a hátam.
Egész puha szád, az enyém száraz, nagyon trehány vagyok e téren, mert nem kentem be Labelloval.
Pont leszartam ugyanis nem akartam megfelelni ennek a parasztnak, csak hát az történt, hogy....
lehet, hogy beleszerettem és most megcsókolt.
Itt az idő venni kéne Labellot. Nem rúzst, nem szeretem a rúzsokat, folyton leeszem őket akarva akaratlanul is a számról.
De szerintem őt nem is a rúzs érdeklné, engem se.
Hmm... tetszik az illatod. Neked még így is, elázva is jó az illatod.
Energia ital és valami férfi dezodor enyhe keveréke megspékelve egy csipetnyi ázott kutya szaggal, ha az uttóbbitól eltekintünk már is jobb.
A hajad vizesen tapad a homlokomhoz, ahogy hozzá simítod. Milyen forró vagy... már nem is fázom.
Igazából egész idő alatt nem fáztam, az elején a dühöm fűtött, hogy elfogadtam a meghívást. Egy hangyányi reményem volt, hogy romantikussá tehetlek de nem, semmi virág vagy fagyi... de te inkább kihoztál egy eldugott kis gyárépület tetejére egy doboz magyar kártyával.
Ez aztán remek ! Gondoltam akkor...
De egész jól érztem magam veled, meg tudtál nevedtetni, rám mosolyogtál mikökben úgy éreztem a kinézetem miatt magam mint egy csöves...
Elkezdtünk kártyavárat építeni, már az orrodig ért, a kis réseken keresztül néztél rám félre nem érthetően.
Elpirultam, pedig azt hittem képtelen vagyok rá.
De valahogy a szélisteneknek nem tetszhetett, hogy pont akkor és ott építkezünk így a kártyak a mélység felé kezdtek ringatózni.
Néma csend, majd utána egy francba felkiáltassal karon ragadtál, hogy a hosszabik úton lejussunk a járdára.
Mire a földszintre értünk a hirtelen nyári zápor keresztbe tett a terveinknek.
Izzó tenyereink összefonódtak, a víz gözölgött körülöttünk, néztük a pocsolyában heverő tetemeket.

Zöld, makk, tök, szív.

Király és ász.

Meghaltak és mi nevettünk a sírjuk felett, nevettünk azon az elvesztett 610 forinton amibe ez a kártya került.