Negyvenkettedik fejezet - Kedvesség

17 1 0

  – Nekem nem tetszik.
– Ugyan már, Rum! Olyan édesek.
Mr. Gold továbbra is megkövülten ült, ahogy nézte, amint Draco a parkban rohangál. Normális esetben nem érdekelte, de ma Draco szerzett egy magának egy barátot. A gyönyörű dalmata ellopta Draco játékát, arra kényszerítve a nagytestű kutyát, hogy utána fusson. A dalmatának sikerült elérnie, hogy Draco elbukjon a hóban, de a kutya nem adta fel.
– Tudod, mi történt a mesében. Ha Dracónak tizenöt kölyke lesz, azok nem maradnak velünk.
Belle csak a fejét rázta, miközben ivott egy kortyot a forró csokijából.
– Csak játszanak. Kíváncsi vagyok, kié a másik kutya.



~*~



A másik végében, egy férfi éppen elhajolt egy jól irányzott hógolyó elől. Az arca megmenekült, de a kalapja már nem. A hógolyó leröpítette a fekete kalapot a férfi fejéről. Ezt egy újabb hógolyó követte, amely telibe találta a férfit. Jefferson felnevetett, mialatt letörölte a havat az arcáról, és felvette a kalapját. Néhány méterre tőle egy kislány szintén nevetett.
– Végre eltaláltalak, papa!
– Pontosan, Grace. – Jefferson a fejére tette a kalapot, miközben látta, hogy Grace vacog. – Gyere! Ideje átmelegedni.
Grace odarohant az apjához, megfogta a kezét, majd elindultak kifelé a parkból.
– Papa, hol van Penny?
Jefferson gondolatban elátkozta magát, amiért megfeledkezett Pennyről. A dalmata volt számára az átok alatt az egyetlen kapocs Grace-hez. Jefferson titokban hagyta a ház előtt a kutyát Grace születésnapján, akit a kislány hamar befogadott, és évekig ez volt az egyetlen ajándék, amit Jefferson adni tudott. Az átok megtörte után, Grace boldogan költözött be az apjához Pennyvel együtt.
– Hogy felejthettem el? – Kalapos megfordult, de Penny nem volt sehol. – Penny! Penny! Lábhoz, kislány!
A Kalapos elfüttyentette magát, de a kutya nem jött. Grace félve nézett az apjára.
– Mi van, papa, ha megsérült a hóban?
– Biztos vagyok benne Grace, hogy jól van. Biztosan játszik, és nem lát minket. Keressük meg!
Ahogy a parkban sétáltak, Jefferson egyszer csak megpillantotta, hogy Penny egy ismerős aranyszínű kutyussal játszik. Aztán megpillantott a padon ülő két alakot, és Grace-hez hajolva a lány fülébe súgott valamit.



~*~



A padon ülve Mr. Gold éppen kortyolt egyet a kezében tartott forró csokoládéból, amikor érezte, hogy valami hideg eltalálja a fejét. Hátrafordult, hogy megnézze, ki merészelte megdobni, és látta, hogy Jefferson, és Grace nevetnek. Belle is követte őket, amikor Grace az apjára mutatott, aki viszont mindent megtett, hogy ártatlannak tűnjön.
– Helló, Rumple! Jó látni téged.
Belle megpróbálta abbahagyni a nevetést, de nem ment neki. Jefferson, és Rumple mindketten felnőtt emberek voltak, de ha együtt voltak úgy viselkedtek, mint a kisgyerekek.
– Kalapos – morogta Gold, mialatt felállt.
Jefferson hamar beismerte tévedését, és futásnak eredt. Gold felemelte a kezét, majd a havat, amely üldözni kezdte Jeffersont. Jefferson végül beleütközött a két játszó kutyába, és elesett. Jeffersont, és a kutyát betemette a hókupac. Egy kis mozgolódás után mindhárman kidugták fejüket a hó alól, és Penny megnyalta Jefferson arcát.
– Nos, megtaláltad Pennyt, papa – mondta Grace, miközben kuncogott.
Gold elégedett volt a győzelemmel, így visszaült a padra, és nézte, ahogy Penny kikecmereg a hó alól, és Grace-hez fut. Draco hamar követte a példáját, és ő is a lányhoz futott. A kislány kacagása betöltötte a parkot, és Jefferson a padra ült a Gold házaspár mellé.
– Most nagyon vidámnak tűnsz – mondta Gold egy mindentudó mosoly kíséretében.
– Végre a lányommal tölthetem a karácsonyt. Fát díszítünk, fényeket teszünk fel, én pedig vacsorát készítek. Grace nagyon izgatott.
A Goldok tudták, hogy nemcsak Grace izgatott a karácsony miatt. Jefferson szemének csillogása elárulta, hogy a férfi is igencsak várja az ünnepeket.
– Papa, Rumple bácsi, és Belle néni is átjöhet hozzánk karácsonykor?
A két férfi szóhoz sem jutott, de Belle válaszolt Grace kérdésére:
– Persze, hogy átmegyünk.
Gold a feleségére nézett.
– Micsoda?
– Tegnap azon problémáztál, hogy Hófehérke, és Daliás karácsonyi partiján mindenki ott lesz, és te pont ezért ki akarod hagyni. Jefferson háza a semmi szélén van. Nincs ellenkezés!
– Nekem jó. Szeretem a nyugalmas életet, és az a rózsaszín babaház, amiben te laksz, megőrjít.
– Az lazacszínű! – vágott közbe Gold, de Belle-nek is igaza volt. Egy csendes karácsony az erdőben tényleg kellemes lenne. – Jól van. Elmegyünk. Csak mondd meg, mikorra.



~*~



– Nagyszerű volt a vacsora, papa – mondta Grace, mikor az apja kiment a konyhába.
Jefferson mindent beleadott a karácsonyba. Egy hatalmas fa állt a nappaliban, és a kandalló felett zoknik lógtak. Mr. Gold mikor megérkezett, az ujjával csak csettintett egyet, mire a kandallóban tűz gyulladt, bemelegítve a szobát. Penny, és Draco, miután teleették magukat, hamar elaludtak a kandalló előtt.
– A nénikédnek kéne megköszönnöd. A mázas sonka az ő ötlete volt. Már kezdem érteni, hogy Rumple miért olyan kövér.
A manó feje egyből a férfi felé fordult.
– Kövér?
Belle kuncogott, és megpaskolta Rumple pocakját.
– Nos, felszedtél pár kilót, Rum. Talán nem kéne annyi karácsonyi sütit enned.
– Hallod ezt, Grace? Itt inzultálnak engem, pedig annyi ajándékot hoztam neked.
Grace kuncogni kezdett.
– Semmi baj, Rumple bácsi. Engem nem zavar, ha kövér vagy. És mit hoztál nekem?
Gold nem tudott mit tenni, csak mosolyogni a megjegyzésen, majd sétapálcájával az egyik kis ezüst színű doboz felé bökött, ami a fa alatt helyezkedett el.
– Az a tiéd.



A kislány szó szerint odarohant a fához, és letépte a csomagolópapírt a dobozról. A dobozban egy aranykarkötő volt. Egy kalap, egy teáscsésze és egy vigyorgó macskafej lógott le róla. Amíg Grace megszemlélte az ajándékot, Gold Jeffersonhoz fordult, és a férfi fülébe suttogott.
– Van rajta egy védő-és helymeghatározó bűbáj. Amíg rajta van, biztonságban van, és mindig megtalál téged. – Gold a zsebébe nyúlt, és előhúzott egy borítékot. – Itt a te ajándékod.
Jefferson Goldra mosolygott, és megrázta a borítékot.
– Köszönöm! Remélem, nem pénz.
– Nyisd ki!
Jefferson így tett, és kivett egy papírt a borítékból. A papír régi volt, és volt rajta egy rajz. Egy nő volt rajta, aki éppen aludt, és kezét védelmezően a hasán nyugtatta. Mellette egy férfi volt, aki nem volt más, mint Jefferson; ő is mélyen aludt, egyik kezét a nő vállán nyugtatva, másikkal átölelve őt. Mindketten mosolyogtak, és a nő nagyon hasonlított Grace-re.
– Miért sírsz, papa? Mi a baj?
Jefferson nem is vette észre, míg Grace nem szólt, hogy sír. Szipogott egyet, majd az inge ujjával megtörölte a szemét.
– Semmi baj, kicsim. Miért nem nyitod ki a többi ajándékodat is?
Grace-nek nem kellett kétszer mondani, máris visszatelepedett a fa mellé.
– Hogyan? – kérdezte Jefferson, és Gold felé fordult.
– Aznap éjjel rajzoltam, amikor Alice-al idejöttetek megünnepelni, hogy várandós Grace-szel. Már csak én voltam ébren, és úgy gondoltam, lerajzollak titeket, mielőtt aludni térek. Már korábban oda akartam adni, de sosem adódott rá jó alkalom.



Jefferson újra a képre nézett, mielőtt megölelte volna Mr. Goldot. A zálogos hagyta neki, és megpaskolta a férfi hátát. Jefferson végül elhúzódott tőle, és gyorsan Grace-hez sietett, hogy segítsen a kislánynak kicsomagolni az ajándékokat.
– Ez kedves volt tőled – mondta Belle, és oldalba bökte a férjét.
– Tudod, hogy tudom, hogy legyek kedves – válaszolt mosolyogva Gold.
Belle megérintette a rózsaalakú medált, amit a férje reggel adott neki, és visszamosolygott a férfira. Aztán átölelte Goldot, és magához húzta.
– Ó, tudom én.   


Megjegyzés: A videó ott fenn azért nem RumBelle, mert ez a fejezet inkább Jeffersonról és Grace-ről szól. 

A kastély őreRead this story for FREE!