A kastély őre

Harmincadik fejezet - Ami elveszett, az megkerül

  – Mit csinálsz?
Rumplestiltskin hangjára Belle gyorsan felemelte a fejét, minek következtében beütötte azt az asztalba. Rumple arca megrándult, majd felajánlotta a kezét, hogy felsegítse a Szépséget. Belle elfogadta, majd felállt, miközben a fejét masszírozta.
– Sajnálom. Nem akartalak bámulni, kedvesem.
– Minden rendben, Rum. Jól vagyok.
Rumple észrevette a lemondást a lány hangjában, és a szomorúságot az arcán.
– Mi a baj, Belle?
– Elvesztettem a nyakláncomat. Azt hiszem, a lánc elszakadt, a nyaklánc pedig leesett a nyakamból. Egész nap azt kerestem.
A Sötét Úr emlékezett a nyakláncra. Sosem látta a lányt a nyaklánc nélkül, mióta Belle idejött a kastélyba. Kicsi volt, és bárhol lehetett a kastélyban. Belle nyilvánvalóan szerette a nyakláncot, szóval az már eleve nem jöhetett számításba, hogy Rumplestiltskin csináljon neki egy másikat. Tehát nem volt más választásuk, mint megtalálni.
Belle figyelte, ahogy Rumplestiltskin becsukja a szemét, majd összeteszi a két kezét. Lassan egy fekete gömb jelent meg a kezében, amely egyenesen Belle felé lebegett.
– Tessék. Minél közelebb kerülsz a nyaklánchoz, a gömb annál fényesebb lesz. Ha teljesen fehér lesz, megtalálod a nyakláncot. Ha megvan, majd meglátom, mit tehetek, hogy megjavítsam.
Belle szeme felragyogott a lehetőségre, hogy megtalálja a nyakláncot.
– Tényleg?
– Igen. Jobb, ha addig kezded keresni, míg sok a fény. Próbálj figyelni a lépéseidre!

Belle így is tett. Néhány perccel később Belle már a helyes irányban is találta magát. A fekete gömb a konyhába vezette, majd éles fehér fénnyel világított, mielőtt eltűnt volna. Belle körbenézett a helyiségben, majd megpillantott valamit, ami megcsillant a fényben. Hát ott volt a nyaklánc! A nyaklánca ráesett a tálcára, és most szépen a teáscsészék és a cukortartó köré tekeredve pihent. A Szépség óvatosan felvette a nyakláncot, és megpillantotta a törött részt. A nyaklánccal a kezében, Belle visszatért a nagyterembe.
– Látom, megtaláltad – mondta Rumplestiltskin anélkül, hogy felnézett volna a rokka mellől. – Éppen idejében. Add ide a nyakláncot!
Belle odaadta neki, Rumplestiltskin pedig leszedte az aranyfonalat az orsóról, amelyet éppen akkor font. A nyaklánc köré tekerte, Belle pedig figyelte, ahogy a két aranyfonál eggyé válik. Amikor a Sötét Úr végzett, a lánc meg volt javítva és egy új került a helyére.
– Tessék! – mondta Rumplestiltskin, ahogy óvatosan Belle nyakába tette a nyakláncot. – Most már soha többé nem fog elszakadni
Belle gyorsan megfordult, és egy apró, gyors csókot nyomott Rumplestiltskin ajkaira.
– Köszönöm!
Rumple csak pislogott, miközben próbálta megállni, hogy ne dadogjon.
– Se... semmiség, kedvesem.