A kastély őre

Nyolcadik fejezet - Béke

  A Királynő látogatása óta Rumplestiltskin állandó készültségben volt. Belle elmondta neki, mi történt az erdőben, ő pedig azonnal a boszorkány után akart menni, hogy megölje. Belle-nek kellett megállítania, és figyelmeztetnie a Sötét Urat arra, hogy Regina valószínűleg pont ezt akarja.
– Még valami – mondta Belle. – Valószínűleg sokkolta, hogy még mindig te vagy a Sötét Úr, ráadásul én is melletted vagyok. Azt hihette, vagy még nem csókoltalak meg, vagy pedig az egész nem is volt Igaz Szerelem. Ha hisz a pletykáknak, akkor inkább az utóbbit tartja valószínűnek, de jelenleg mindkettő igaz.

Belle-nek ismét igaza volt. Ez ugyan időt adott nekik, de Rumplestiltskin még mindig ideges volt. Most már háromszor is ellenőrizte az összes varázslatot, ami körülvette a kastélyt azért, hogy megvédje Belle-t. De akárhogy is, minden mágiának ára van. Belle látta, hogy Rumplestiltskin a fáradtságtól alig áll a lábán, és sóhajtott. Nem akarta ezt tenni, de a Sötét Úr nem hagyott neki más választást. Belle elővette a tőrt a helyéről, bement Rumplestiltskin szobájába, és hívta a férfit. Ahogy számított rá, Rumplestiltskin egy pillanattal később meg is jelent, és értetlenül nézett a lányra.
– Belle! Mit csinálsz?
– Amit már rég meg kellett volna tennem. – Belle felemelte a tőrt, hogy Rumplestiltskin jól lássa. – Rumplestiltskin, vetkőzz!
– MICSODA?! – Rumplestiltskin erősen harcolt azért, hogy a karjai a teste mellett maradjanak.
Belle nem tudott uralkodni magán. Muszáj volt elnevetnie magát, amikor meglátta, hogy Rumplestiltskin milyen arcot vág.
– Már láttalak meztelenül. Ne légy ennyire szégyenlős. – Belle biztos volt benne, hogy a Sötét Úr elpirult.
– Az baleset volt!
– Igen, de még élénken emlékszem rá. De ha attól boldogabb leszel, kiegyezek az ingedben, és a csizmádban.
Jól van. Rumplestiltskin amúgy is fáradt volt, és a tőrrel való harc sem volt könnyű. Miután végzett, széttárta a karját.
– Elégedett vagy?
– Majdnem. Most pedig, be az ágyba! – A Sötét Úr akarata ellenére teleportálta magát az ágyba, és a puha matracon landolt. Mikor is feküdt utoljára ágyban? Nem is emlékezett rá, hogy az ilyen jólesik. Belle odalépett, és mosolyogva nézett rá. – Kényelmes?
Rumplestiltskin macskamód nyújtózott egyet, és mindketten hallották, ahogy a férfi csontjai megropognak.
– Oh! Sokkal jobb, mint a székem. Ha azt akartad, hogy ágyba kerüljek, kedvesem, csak kérned kellett volna.
– Tudom, de ahhoz, hogy ott is tartsalak, az nem ment volna a tőr nélkül. Na, gurulj arrébb!
Rumplestiltskin arrébb gurult, de azért morgott.
– Nem vagyok kutya, szerelmem! 

Rumplestiltskin hallotta, hogy Belle felnevet, mielőtt megérezte volna a lány súlyát a hátán. Belle könnyedén ült rajta, és lenyomta a férfi vállát, mikor az meg akart mozdulni. Amikor végre abbahagyta a mocorgást, Belle nekilátott, hogy megmasszírozza Rumplestiltskint.
– Tudom, de úgy dolgozol, mint egy igásló. Pihenned kell. Rum.
Fenében is, ez nagyon jólesett. Vajon Belle hol tanult ilyesmit? Rumplestiltskin érezte, ahogy a teste lassan ellazul.
– Nem tehetem. Meg kell védenem téged.
– Én jól vagyok. Itt van a Sötét Úr, és egy sárkány, akik megvédenek engem. Tudom, hogy melletted biztonságban vagyok. Most próbálj pihenni, jó?
Rumplestiltskin sóhajtott, de az is inkább mormogásnak hangzott.
– Rendben. Megpróbálok nem túl sokáig dolgozni, és pihenni.
– Jó! Kezdhetnéd azzal, hogy egy ideig nem hagyod el az ágyat, és alszol egyet.
Rumplestiltskin felemelte a fejét a párnáról.
– Előbb befejeznéd a masszírozást?
Belle újra felnevetett.
– Persze, Rum.
Rumplestiltskin sokkal feszültebb volt, mint a Királynő látogatásakor, de Belle kezei csodát tettek. Néhány perccel később a Sötét Úr érezte, hogy kezd teljesen ellazulni, és elpilledni. Belle észrevette, és abbahagyta a masszírozást. Lemászott Rumplestiltskinről, és már épp készült elhagyni a szobát, amikor a férfi megfogja a csuklóját.
– Ne menj el!
– Nem is akartam.
Rumplestiltskin elmosolyodott, és megfordult, hogy szemben legyen Belle-el. Miután a lány eléggé levetkőzött ahhoz, hogy kényelmesen legyen, bebújt az ágyba a Sötét Úr mellé. Rumplestiltskin átölelte Belle-t, a lány hátát a mellkasához húzva. Belle még azt sem bánta, hogy Rumplestiltskin az arcát a hajába temeti. A lánynak mennyei illata volt, és ez békét hozott Rumplestiltskinnek. Nem telt bele sok idő, mire halkan horkolni kezdett, jelezve, mélyen alszik. Belle elmosolyodott, ujjait végigfuttatva a Sötét Úr karján. A Szépség végül csak megszelidítette a Szörnyeteget.